Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-207

2ÖÍ orszftgos tttós l8fÉ. &\ fi nemzetre rányomta; Magyarországon pedig > egy ilyen, nagy többségben lévő felekezet nines, egyik sem elég erős arra, hogy a maga charakterét a nemzetre rányomja, úgy mint, teszem i fel, Angliában az episcop.ilis egyház. Olaszországban a katholikus egyház. így tehát más eszközre kell gondolni, a mi nem lehet egyéb, mint a nemzeti iskola. A mit pedig ő félreértett azt annak iilustrálására mondtam, hogy az a felekezet, mely Magyarországon a legerősebb, egy jó részében nem magyar, az pedig, a mely egészen magyar, jelentékeny kisebbségben van, azt annak magyarázatául hoztam fel, hogy egyik felekezettől sem lehet várni azt. hogy a maga charakterét képes lesz a nemzetre rányomni, tehát más eszköz után kell nézni és az más nem lehet, mint a nemzeti iskola. Az pedig, a mit ő számba adott, és a mire Polónyi Géza t. képviselő úr is, mint a gyorsírói jegyzetekből látom, közbeszólott, azt, hiszem, ő is félreértett valamit, de nem tudom mit: egész életem folyásától és egész gondalkozás módomtól merőben idegen, és annak épen ellenkezője képezi gondolkodásomat. (Helyeslés bal felől.) Bernáth Dezső jegyző: Bartók Lajos! Bartók Lajos: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Nem mulaszthatom el, hogy reflexivé vissza ne forduljak Hock János t. b;irácom és képviselőtársam most mondott beszédének különösen arra a fényes passusára, a melyet ő nem csak mint képviselő, de egyszersmind mint egyházi férfiú is tett itt a ház előtt, és a melynek lényege és érdeme az, hogy a hol a nemzetről van szó, ott megszűnnek a felekezetek papjai szerepelni mind a parlamentben, mind a házon ki/fíl a közéletben, vagy az egyházban, (He lyeslés bal felöl.) hogy nekünk nem szabad tovább folytatnunk a felekezeties szellem létezésének még csak feltevését is egymás közt, ha helyes nemzeti politikát akarunk követni, hanem meg kell találni a felekezeteknek az egymás közötti érintkezési pontot, és ezt megtaláljuk itt a hazafias érzésben, az ország általános kulturális érdeke szolgálatában. (Bánffy Dezső b. foglalja cl az elnöki széket.) Szóval Hock János t. barátom a magas toronytól meglátja, az alacsony iskolát, mely alig emelkedik ki a földből, de oly épület, a honnan az emberi szellemnek kell magasra fejlődnie, a hol a műveletlen, a jóra tehetetlen teremtménynek kell valódi emberré és hazafivá lennie. Mint ily intézmény nyilvánulási helye az iskola, van oly magasztos, mint a legmagasabb szentegyház. Rá illenek a Petőfi-féle sorok: »Üh szent e szalmakunyhók küszöbe, Mert itt születnek a nagyok, s az ég A megváltókat ide küldi le.« És ha alacsony iskolák vannak, t. ház, a irilis 27-én, csütörtökön, |,7 parti fecske fészkéhez hasonló szomorú, alárendelt sorsú és megdöbbentően szerény kinézésű iskolák: alig vannak a művelt nyugat kulturáliamaiban valahol, de még kelet felé sem, hasonlók mint Magyarországon, a hol 25 év múlva, b. Eötvös József halála után két évtizeddel veszszűk fel isméfa népoktatási törvényt, és gondoskodni kívánunk a néptanítók oly megélhetési módozatáról, a mely őket legalább valamivel feljebb helyezi ha nem is a szolgáknál, — mert fizetésök, rangfokozatuk nem emeltetik ezeken felül, — de legalább azon igavonó jószágnál, a mely napi kenyerüket és ellátásukat biztosítja. De reflectálnom kell, — mert igen jelentékeny mozzanatnak tartom, és összefügg közoktatási törvényünk fejlesztésével, — Hock János t. képviselőtársanmak azon liberális nyilatkozatára, hogy a közoktatás mezeje az, a hol az államnak ellenőrzési, feltétlen és folytonos felügyeleti joga semmi szín alatt nem rendelendő alá felekezeti tekinteteknek. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Egész az államosításig el kell menni ott, a hol az iskolában veszélyeztetve van a magyar nemzetiség. És midőn ezt egy katholiku-i pap nyilatkoztatja ki, örvendve látom benne azon egyházi férfiaknak utódját, a kik nemcsak a magyar kultúráért, hanem a valódi magyar államnak léteiéért, nem csupán szellemmel, hanem fegyverrel kezükben mindig első sorban harczoltak, és el is véreztek a hazáért. Mint e történelmi egyházi férfiaknak, úgy kell a jelenkor papjainak is kötelességüket teljesíteniük hazájuk iránt. Igen örülök, hogy Hock János t. képviselőtársam beszédével bebizonyította, hogy a papságban van legalább is annyi liberaiismus, mint e törvényjavaslatban, mely 300 forintot állapít meg a néptanítók fizetésének minimuma gyanánt. (Helyeslés balról.) Ne keressük, én legalább nem keresem, állami életünk fejlődésének nyilvánításaiban csupán a sötét pontokat: örömestebb nézem azt, a mi bizonyos megnyugtatásra szolgál. Egész örömmel hallgattam még az appropriatio tárgyalása alkalmával, a t, miuisterelnök úrnak mint pénzügyministernek azon kijelentését, hogy a magyar nemzetnek assimiláló képessége tökéletesen ép; hogy a pénzügyi egyensúly helyre van állítva; hogy a valutarendezés megtörténtével minő pénzügyi vívmányok érettek el, szóval, hogy a magyar államnak van pénzügyi fölöslege. »A. koldusnak is van fölöslege« mondja az öreg Lear király. Csak a magyar tanítónak nincs. (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) A magyar tanító tehát koldusabb a koldusnál ; ós miért az? Mert a magyar kultuszministeriumnak nincs fölöslege, hogy a magyar néptanítónak adhasson. így hát ez még nagyobb koldus, és miért? Mert a pénzügy ministertői nem részesül