Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-217

308 217. orsiégos Méa 1S9&. május to-én, werdán. ha ugyanzon garantiákat akarjuk megadni ezen kisebb peekben, mint a nagy perekben; ha ezt akarjuk a jogegység alapjául elfogadni, a mi máskép nem lehet, mint, hogy minden ügyet egyformán engedjünk felmenni az ország egyetlen és legmagasabb bíróságához, a mit t. barátom sem akarhat: akkor oly nagy bíróság keletkeznék, a mely ép e miatt nem tudná a jogegységet fentartani. (Helyeslés a jobboldalon.) A jogegységet Francziaországban, a jelzett statisztikai adatok mellett, ép azért tudják fentartani, mert 45 tagból álló court de eassation jak van, a hol csak egy civilis tanács, egy büntető tanács és egy oly tanács működik, mely előzetesen a megengedhet őség kérdésében határoz, így aztán fenn tudják tartani a jogegységet. De, mondom, t. barátom nem is ezt ajánlja nekünk jogegységmentő eszme gyanánt, lianem azt ajánlja megfontolásunkba, hogy enged tessék meg a perújítás azon az alapon, ha a hozott ítélet a kúria elvi jelentőségű döntvényével ellenkezik. Kár, hogy t. barátom ezt bővebben ki nem fejtette. Nem tudom, úgy érti-e ezt, hogy ezzel a perújítással azután a kúriáig lehetne menni, . . . Polónyi Géza: Nem! Teleszky István államtitkár: ... vagy hogy ugyanazon bíró ítéljen benne. Mert ha a kúriáig lehetne menni, akkor ott lennénk, a hol előbb mondottam. De t. barátom nem akar odáig menni, hanem megint csak ugyanazon bíróságok döntenének az újított perben; ez azonban megint nem lenne garantia, és nem fogná a jogegységet fentartani. De hát a modern perjog e javaslatot aligha is fogadhatná el. Minden modern perjogi rendszerrel ellenkezik az, hogy pusztán jogkérdésben perújításnak helye legyen. E tekintetben tehát a javaslat eredetinek mutatkozik, s újítás lenne mindenütt, csak nálunk nem lenne az. Utalom t. képviselőtársamat a kisebb polgári peres ügyeket szabályozó törvénynek, gondolom 63-ik §-ra, a hol ezt a rendszert híven megtalálja, a hol meg van mondva, hogy a kisebb polgári peres ügyek azon részében, mely a községi bíráskodást meghaladja, az egyszerű perújításnak feltétlenül helye van, hogy ugyanazon bíró figyelembe veszi úgy az előbbi eljárás során, mint az újabban felhozattakat. És kérdem, vájjon az a rendszer panacea volt-e a bagatell eljárás tökéletlenségei ellen, képes volt-e a jogegységet a bagatell ügyekben fentartani? T. barátomnak több érvére is kellene még válaszolni, de ha már mindnyájára ki nem terjeszkedhetem is, nem hagyhatom megjegyzés nélkül azt, hogy aligha helyes az az ellenvetése, mely azt mondja, hogy a törvényjavaslat bővelkedik perszaporítási rendelkezésekben. Itt felhozta először is a becslési eljárást a hatáskör megállapítása végett. Bocsánatot kérek, ez a törvényjavaslat szerint teljesen ki van zárva. A törvényjavaslat 4. §-a szerint abban a kérdésben, hogy a per tárgyának értéke mennyi, becslési bizonyítási eljárásnak helye nincs, hanem a felek által előterjesztett adatok alapján a bíró belátása szerint, nem egy külön tárgyaláson, hanem, ha kifogás tétetik, azonnal dönti el azt, hogy az ügy meghaladja-e azon összeget, mely a sommás eljárásra való utalásra meg van állapítva. Nem félek én attól sem, hogy az u. n. praejudicialis keresetek nagyon fogják szaporítani a perek számát. Ezek, valamint az okiratok valódiságának és valótlanságának megállapítása iránti perek is csak ott, és akkor fognak igénybe vétetni, a hol azokra valóban szükség van; de nem fogja felperes magát kitenni annak, hogy a pert megindítsa akkor, mikor, ha az alperes a jogviszony vagy az okirat valódiságát elismeri, a felperes lesz köteles költségeit megfizetni. De nem félek attól sem, hogy minekutána a felső bíróságnál meg van engedve új bizonyítékok felhozatala, a felek majd fenn fogják tartani bizonyítékait a felebbviteli eljárásra, és hogy nem fogják azokat az első fokon érvényesíteni. A ki ezt állítja, az azt hiszem, nem ismeri az életet, merc mindenkinek fontos és nyomós érdeke van abban, hogy ügyében már az első bíróságnál nyertes legyen. Az ügyek legnagyobb részében igen fontos és nyomós érdeke ez azért, mert a mit t. barátom ugyan helytelenített, de a mi a perjog helyes követelménye, hogy az ítéletek nagyobb része ez eljárás szerint a felebbezésre való tekintet nélkül előzetesen végrehajtható, és bizonyára már ez maga, meg azon körülmény, hogyha a marasztaló ítélet előzetesen végre nem hajtható is, a biztosítás végrehajtás alapjául fog szolgálni, mindenkit óva fog inteni, hogy az első bíróságnál hozza fel bizonyítékait. A bizonyítékok szabad méltánylása mellett nem lehet a felső bíróságnál kizárni azt, hogy a mennyiben a per körülményei ezt mégis szükségessé teszik, és a pernek az első bíróság előtti tárgyalásából azt a meggyőződést merítette egyik-másik fél, hogy nem elégségesek azok a bizonyítékok, melyeket az első bírósági eljárásnál felhozott, s melyekről azt hitte, hogy azok elégségesek lesznek, érvényesítse újabb bizonyítékait a felebbviteli bíróságoknál, és hogy ne legyen utalva, hogy pervesztes lévén, jogait perújítás útján érvényesítse. Ez intézkedés mellőzése oly eljárás lenne, melyet nemcsak nem helyeselhetnék, de a szóbeliség és a bizonyítékok szabad mérlegelésének helyes elvével összeegyeztethetőnek sem tartok. (Helyeslés jobb felől.) T. barátom azután beszédének végén beadta