Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.
Ülésnapok - 1892-217
WL orsságroi Ülés ISM. májns tíNb, uerdta. 30i tásakor arra fogok törekedni, hogy a sommás és rendes perek közötti digtinctio megszüntettessék, s hogy az első fokú igazságszolgáltatás általában egyes bírákra bizassék. De hogy ezt tehessem: a jelenlegi javaslatot, daczára annak, hogy elismerem róla, hogy sok kitűnő és becses anyagot tartalmaz, meg nem szavazhatom és el nem fogadhatom, mert útjában áll a végleges reform helyes megalkotásának. (Úgy van! bal felől.) Áttérve már most magára a javaslatra, itt mindenekelőtt meg kell vizsgálnom, (Halljuk! Halljuk!) hogy a jelen j'avaslatnak mi az alapeszméje, és mi a főtendentiája? Ha a nrinister úrnak az a czélja, hogy rendszert változtassunk, s hogy a szóbeliség a polgári peres eljárásban Magyarországon is meghonosíttassék: akkor ez a czél a jelen javaslat útján el nem érhető, mivel minálunk nemcsak sommás perek léteznek, hanem van , rendes eljárás is, mely, — úgy hiszem, — még a sommás bíráskodásnál is behatóbb reformra szorul. (Úgy van! hal felől.) Ha pedig, — a mint én vagyok meggyőződve, — az igazi tendentia az, hogy ezzel a javaslattal a teljes szóbeliség csak előkészíttessék, nevezetesen pedig, hogy a collegialis bíróságoknak, mint felebbviteli hatóságoknak alkalom nyujtassék arra, hogy a szóbeliséggel megismerkedhessenek, azt gyakorlatilag is megtanulhassák : akkor kétségtelen, hogy ez a javaslat ezen czéllal nem áll összhangzásban, sőt attól messze elkalandozik. (Úgy van! bal felől.) A javaslat tendentiája az lévén, hogy a szóbeliség a sommás eljárás felső bírói részében is alkalmaztassák, és ez által mód nyujtassék annak a társas bíróságok általi tanulmányozására, ezen czél elél ésére tökéletesen elegendő lett volna a felebbviteli eljárást megfelelően szabályozni. Az első terv így is készült el. Hogy miért kellett ezt átdolgozni, s az egész sommás eljárást ab ovo reformálni, a mikor az egész elsőbírósági sommás eljárás úgy is a szóbeliségen alapúi? Azt valóban nehéz megérteni. Bár mennyire kívánatos is az első bírói sommás eljárás reformja, ettől most annál inkább tartózkodni kellett volna, mert a tulajdonképeni czél elérése, t. i. a szóbeliség tanulmányozása, ezzel csak megnehezíttetik, azonfelül úgyis csak ideiglenes alkotásról van szó, melyről lehetetlen előre látni, hogy mennyi fog belőle a végleges perrendtartásba átmenni. (Helyeslés búról.) A javaslat indokolása nagy súlyt fektet ugyan arra, hogy a javaslat a végleges perrendtartásba is át fog vitetni, és hogy, — a mint az előadó mondta, — itt nem ideiglenes j ellegíí átmeneti reformról van szó, hanem hogy ez a javaslat a végleges perrendtartásnak véglegesen megállapított részét fogja képezni. Ez azonban nem egyéb, mint frázis, melynek nincsen tartalma. Mert hogy valamely egésznek valamely részlete ellen vagy mellett véglegesen állást foglalhassunk, kell, hogy az egészet ismerjük. Ezt azonban nem ismerjük. Hiszem, sőt tudom ugyan, hogy úgy a nrinister urnak, mint az előadónak is, már jelenleg is van a fejében valami erre vonatkozó conceptio arról, hogy, nézete szerint, a végleges perrendtartás miként volna konstruálandó és a jelen javaslattal összhangzatba hozandó. Azonban eltekintve attól, hogy én ezen conceptiot nem ismerem, és hogy a ministerek nézetei néhanéha jjváltoznak is. (Derültség balról.) eltekintve továbbá attól, hogy a minister a végleges reformig személyében is változh itik: mer-e a minister úr, vagy az előadó úr jótállást vállalni az iránt, hogy a törvényhozás is magáévá fogja tenni a minister úr erre vonatkozó gondolatait, s hogy a ház a végleges perrendet úgy fogja megalkotni, a s iniat azt a minister úr már eleve kontemplálja? Hiszen mi épen és leginkább azért ellenezzük a jelen javaslat elfogadását, mert nem akarjuk magunkat a minister úr előttünk ismeretlen terveinek kötött kezekkel kiszolgáltatni. — Szabad kezet akarunk arra nézve, hogy a végleges perrendet minden kényszerhelyzet nélkül alkothassuk meg, a mint azt annak idején a magunk eszével jónak s a hazára nézve üdvösnek fogjuk találni. (Élénk helyeslés balról.) De ha már az eredeti javaslatot, mely csupán csak a szóbeliségnek a sommás eljárás felebbviteli eljárásában való behozatalára vonatkozott, átdolgozták úgy, hogy most a sommás eljárásban már az elsőbirósági eljárás reformja is keresztüívittetett: tovább már semmi esetre sem kellett volna menni, mint a mi szorosan az eljárásra, a per külső menetére, alakjára vonatkozik, mert hiszen csak az a czél, hogy a szóbeliséget mint reformot tanulmányozzuk. E helyett azt tapasztaljuk, hogy a javaslat számos oly dolgokat ölel fel, melyek az eljárás alakjával, — in specie a szóbeliséggel, — semmi közvetlen összeköttetésben nem állanak, melyek tehát bátran meghagyathattak volna a mostani állapotban addig, mig a végleges sorrend elkészül, annyival inkább, mert ezekről sem lehet biztosan azt mondani, hogy a végleges perrendtartásban nem lesznek-e másként szabályozva. (Igás! Úgy van! balról.) Ide tartozik első sorban a járásbírói hatáskör újabb szabályozása. Felesleges mondanom, hogy a szóbeliség behozatala a sommás eljárásban a mostani hatáskör mellett is egészen jól megtörténhetik. — Az első javaslat sem szabályozza azt újból, mindössze kiterjesztette a járásbírói hatáskört a birtokbírói és örökösödési ügyekre. — Minek kellett most ennél tovább menni?
