Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.
Ülésnapok - 1892-217
302 217. oraiágos ftiés 1898. má.jnf 10-én, szerdán. Tudjuk-e azt, hogy a végleges perrend a járásbírói hatáskört nem fogja-e megszorítani, vagy — a mint én óha)"tanám, — lényegesen kibővíteni ? A hatáskörön kívül különösen a felek perbeli jogait és kötelességeit tárgyazó, az úgynevezett anyagi perjogra vonatkozó szabályok azok, a melyek nem csak a javaslat tanulmányi czéljával semmi összefüggésben nincsenek, hanem a végleges perrendbe is esetleg csak nagy módosításokkal fognak átmehetni. Ilyenek a perbeli képviselet, a külföldi felperesnek biztosításadási kötelessége, a beavatkozás, a viszonkeresetre vonatkozó intézkedések, keresetváltoztatás, a praejudieialitás más polgári vagy büntető eljárással szemben, a makacsság, a perköltségekre vonatkozó intézkedések, stb. Hasonló tekintet alá esik a javaslatnak a bizonyítékokra vonatkozó része is. A mily helyes, hogy a javaslat a szabad bizonyítási rendszert akarja érvényre emelni, ép annyira fölös leges volt most az egyes bizonyítékok tekintetében intézkedni. Ez itt annál helytelenebb, mert midőn a javaslat a bizonyítást mégis csak kivételesen szabályozza, — e mellett tehát a mostani perrendtartás is érvényben marad, — abból bizonyára bajok és zavarok fognak támadni. A szabad bizonyítási elv proklamálásán kívül, mely mellett a mostani bizonyítékok általában fentarthatók lettek volna, csak egy dolog érdemelte meg, hogy azzal már most kísérletet tegyünk, s ez az eskü helyettesítése a feleknek tanukként való kihallgatásával. Szóval azt tartom, hogy a minister űr, ha már nem akart már ezúttal a végleges perrend álláspontjára helyezkedni, véleményem szerint helyesebben cselekedett volna, ha jelenleg csakis a szóbeliségnek a sommás felebbviteli eljárásban való behozatalára szorítkozott, s az általam jelzett intézkedéseken kívül mindazt elhagyta volna, a mi a bírói hatáskör megváltoztatására, a bizonyítási eljárásra, s az anyagi perjogra vonatkozik, s a mi véglegesen esakis a végleges perrendben leazen szabályozható. így nem praejudicált volna semminek és senkinek, s elérte volna azon czélját, hogy törvényszéki bíráink a szóbeliséggel megismerkedhessenek. A minister úr tehát túl lőtt az általa felállított czélon, s így természetesen nem is talált. (Helyeslés a baloldalon,.) A mi a felébbezést illeti, a melyen a javaslat tulajdonképi súlypontja fekszik, itt is azt lehet tapasztalni, hogy az előttünk fekvő javaslat czéljától eltért. HM valahol, úgy a felebbepési eljárásnál kellett volna szorosan ragaszkodni ahhoz, hogy az valóban szóbeli legyen, mert hisz épen az itt szerzendő tapasztalatok lesznek irányadók a szóbeliségnek miként leendő végleges megállapításánál. E helyett a javaslat maga nyújt módot arra, hogy a felebbezések ne szóbeli tárgyalás útján, hanem esetleg a nélkül intéztessenek el. A javaslat t. i. megengedi, hogy a szóbeli tárgyalás a felek megegyezésével mellőztessék, mely esetben referens bíró előadása alapján ítél a felebbezési bíróság épűgy, mint jelenleg, azzal a különbséggel, hogy a felek az előadó bíró előterjesztése után szóval indokolhassák kérelmeiket, a mi persze nem szóbeliség. Ha már most tekintetbe veszszük, hogy a szóbeli tárgyalás a bíróságra nézve nagy teher, és hogy az ügyvédek még mindig nagyban függnek a bíróságoktól, tehát azon lesznek, hogy a bíróság kedvét keressék: előre látható, hogy a szóbeli tárgyalás a felek beleegyezésével a legtöbb esetben mellőztetni fog. Ámde, hä így a szóbeliség a felebbezésben sem igen fog érvényesülni, akkor mire való az egész javaslat?! (Helyeslés bal felől.) Hogy a szóbeliség nem alkalmaztatik teljesen a harmadbírósá^i felülvizsgálati eljárásban is, azt csakis helyeselni lehet, mert különben az ügymenet nagyon lassúvá válnék. Az is helyes, hogy a felülvizsgálat csak a jogkérdésre szorítkozik, e mellett azonban a 111-ad bíróság nemcsak cassatorius hatáskörrel bír, mint Francziaországban, hanem refonnatorius hatáskörrel is, miként Németországban. De hogy a felülvizsgálat ugyanegy eljárásban különböző felsőbíróságokhoz menjen, részint a táblához, részint a kúriához, az sehogy sem felel meg a helyes és egyöntetű eljárás követelményeinek. (Úgy van! bal felöl.) Az első javaslat szerint egyedül a kúria jelöltetett meg felülvizsgálati bíróságul, s én egyedül ezt tartom helyesnek, mert a jogegységet biztosítani és megóvni másként nem is lehet. Hogy az igazságügyminister úr ezen egyedül helyes állásponttól eltért, bizonyára csakis abban találja okát, hogy a minister úr, — még pedig egészen megfordított sorrendben, — előbb a kir. táblákat decentralisálta, s csak utólag gondolt a perrendtartásra. Megvan a decentralisált 11 tábla, tehát dolgot is kell adni neki, különben nem lehetne megérteni, hogy a minister úr miért sietett anynyira a decentralisatioval, et »Hmcillaelacrimae.< Én azonban azt. hogy az összes pereknek legalább'is 60 — 70 százaléka elől egyáltalában s örökre be legyen zárva a mi legfőbb ítélőszékünk kapuja, ejiy oly merényletnek tartom, mely a magyar igazságszolgáltatás biztosságának és hitelének teljes tönkretótelére vezethetne. (Helyeslések a bal- és szélső baloldalon.)
