Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-217

817.' «mágos Blés 1898. pítani. (Úgy van/ Ügy van! a seélsö baloldalon.) Ezek a legnagyobb szerves összefüggésben állanak egymással, a melyekből kikapni egyet, talán a közepéről, vagy a tetejéről, nagy helytelenség volna, a mely az országnak nagy anyagi kárát is okozná, mert felesleges orgánumok creálását tenné szükségessé, de ezenkívül a jogkereső közönségnek érdekeitől is oly messze áll, mint a mily messze áll a mostani rendezés, a nagyobbmérvű igények kielégítésétől. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Ezek olyan kérdések, a melyeket hosszasan lehetne fejtegetni, és behatóbban kellene a t. ház figyelmébe ajánlanom, én azonban csak a figyelmet kívántam reá felhívni, és most már be akarom fejezni fejtegetésemet azzal, hogy nézetem szerint eddig is a legvégzetesebb volt az, hogy nem fogtunk a szervezéshez a maga egészében, hanem mindig csak a toldozgatások, azon kisebb rendgzeríí javítgatások terére léptünk, a melyet az ország már 20—25 év óta megsínylett. Azt feltételezem és tudom, hogy a t. minister úr ép oly képes nagy conceptiokra, mint ezen apróbb reformokra; azért kérem, hogy midőn széles ismeretkörével és tehetségeivel átlatja a feladatoknak egész nagy massáját: hogy akkor összes tehetségeit, a rendelkezésére álló összes szellemi erőket mind arra használja fel, hogy ne egyes részleges hiányokon javítson,— a melyek lehet, hogy javítást képeznek, ezt sem vonom kétségbe, — de a melyek nem fogják gyökerében a bajokat orvosolni és kiirtani. (Igaz! Úgy van! a szélső balokiálon.) Álljon nagy képességeivel a nagy alkotások terére, és akkor nem ily javaslatokkal fogunk e képviselőházban találkozni, hanem olyan javaslatokkal, a melyek a bírói orgánumokat alulról felépítik az ország viszonyai és a jogszolgáltatás igényei szerint, fogunk találkozni olyan eljárási szabályokkal, a melyek rendezik ezen orgánumok eljárását mintéren, s ez által könnyűvé teszik a jogkereső közönség helyzetét; végre fogunk találkozni az anyagi jogszabályok sokat hangoztatott megalkotásával, a mi nagy mértékben elő fogja mozdítani, hogy a jogrend az országban helyreálljon. Ezen javaslatban megközelítve sem látom magában véve orvosolva az egyes hiányokat sem, s ezért én a törvényjavaslathoz hozzá nem járulhatok. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem (Szünet után.) Elnök: A felfüggesztve volt ülést ezennel megnyitom. Folytatjuk a tanácskozást. Hentaller Lajos jegyző: Veszter Imre! Elnök: Méltóztassanak helyöket elfoglalni, (Halljuk! Halljuk!) Veszter Imre: T. ház! A minister úr a május 10-én, szerdán. 299 szóbeliség őszinte híveinek s komoly barátainak egy nagy részét felette kényes és visszás helyzetbe hozta azáltal, (Halljuk! Halljuk!) hogy most, a midőn végre-valahára az általunk anynyiszor s oly régóta sürgetett szóbeliség meghonosítására az első lépés megtörténik: a dolognak lelkiismeretes megfontolása után mindjárt a priori kénytelenek vagyunk, épen az igazi szóbeliség s a justitia általános érdekében ellenezni az előttünk fekvő javaslat elfogadását. Erre első sorban az késztet bennünket, hogy a reform csak parfcialis, s hogy nem terjed ki a polgári törvénykezésnek összes vonalaira. Azt hiszem, hogy rendszert változtatni részletenkint, egyáltalában nem lehet, s hogy két egymással teljesen ellentéte*, különböző rendszer, t. i. az írásbeliség és szóbeliség egymás mellett együttesen és egyidejűleg, egy és ugyanazon bíróságoknál fenn nem állhat a nélkül, hogy ebből a legnagyobb bajok és zavarok ne keletkezzenek. (Úgy van! a baloldalon.) Ha mind a két rendszer együttesen s egyidejűleg fentartatik, akkor a kettő között okvetlenül harczra kerül a dolog; e harczban pedig a győzelem előreláthatólag nem az újításé, hanem a megszokott slendriané lesz. (Úgy van! a baloldalon.) Elleneznünk kell továbbá a jelen javaslat elfogadását, mert a tapasztalat rég megtanított bennünket arra, hogy a fél rendszabály minálunk mindig az egésznek, a jelen esetben tehát a végleges reformnak az elodázását jelenti. (Halljuk ! Halljuk !) Ha most elfogadnók ezt a javaslatot, s ezzel bizonyos mértékig enyhítettük volna azon nyomást, melyet a mi igazságszolgáltatásunk jelenlegi miseriái az igazságügyi kormányra folyton gyakorolnak, ki tudja, hogy a végleges perrendre mikor kerülne a sori A legdöntőbb ok azonban, hogy én ezt a javaslatot miért nem tartom elfogadhatónak, az, hogy ezen javaslat a végleges reformnak praejudikál, s bennünket arra késztetne, hogy mi a végleges perrend megalkotásába kötött marschrtitával menjünk bele. (Úgy van! a baloldalon.) így például, ha a járásbírák hatáskörét lígy a mint az ebben a javaslatban, kontemplálva van, most elfogadnók: akkor önmagunk emeltünk volna leronthatatlan gátat az ellen, hogy a végleges perrendben az egyes bíró hatáskörét, akár tágítsuk, akár megszorítsuk. Én pedig óhajtom, hogy az egyes bírói rendszer a végleges perrendben mentül bővebb mértékben találjon alkalmazást. (Helyeslés bal felöl.) Tovább megyek, én meg vagyok győződve, hogy jó és gyors polgári igazságszolgáltatás csak ott lehet, a hol az első fokon egyáltalában csak egyes bíró ítél. Minálunk e tekintetben vegyes rendszer 38*