Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-216

lf,l 316. országos Ülés 18M, május 9-én, kedden. más perek, ha elismeri a javaslat azt, hogy a közvetlenség és szóbeliség sokkal nagyobb biztosíték a jogkereső közönségre nézve, mint a nehézkes Írásbeli eljárás: akkor viszont be kellene ismernie azt is, hogy erre a bizto-ítékra sokkal nagyobb szükség van ott, a hol bonyolultabbak ÍIZ egyes jogi esetek, a hol tehát azok a szerek a jogkereső felek érdekébe is nagyobb biztosítékokkal felruházott elismerést és elbírálást követelhetnek meg. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) T. ház! Eddig is nevezetesek voltak a mi bíróságaink arról, hogy a bíróságok főnökei a hiányos törvénykezési eljárás miatt a vezetésükre utalt bíróságoknál különféle szokásokat és divatokat; ho tak be, a melyek pedig oly zavarokat idéztek ott elő, hogy mivel a jogkereső közönség azon szokásokkal tisztában nem volt, nagyon sokan igazán alig tudhatták, hogy mihez alkalmazkodjanak. A hány kir. tábla van az országban, majdnem annyiféle szokás és kezelési eljárás dívik. (Igaz ! Úgy van! a szélsőbalon.) Es most, mintha a t. igazságügyminister úr csak igazolni akarná azt, hogy ezen zavarok kútfeje eddig is ő volt, a törvényszékeket felébb viteli hatáskörre! ruházza fel, és részben behozza ott a szóbeliséget, de a helyett, hogy ennek egészen új eljárást, és hatáskört adna, megtartja részben a régi eljárást, az Írásbeliséget és hogy arra még rá is duplázzon, beho?; még egy egészen új eljárást m. Hát miféle zűrzavaros állapot fog ez lenni, t. ház? Nem fogja-e nehezíteni az új helyzetbe való beleokúlást, beletanúlást az, hogy sem a bíró, sem az ügyvéd nem fogja tudni azt, hogy melyik eljárási szabályt tartsa szem előtt *? Ha a t. minister úr gyökeresen akarta volna reformálni a törvénykezési eljárást és jogszolgáltatást, akkor mindenesetre az egyöntetűségre kellett volna törekednie. Mert, t. ház, nincs veszedelmesebb a jogkereső közönségre, de magára a bíróságra nézve sem, ha maguk a bírák sem tudják azt, hogy miféle eljárási szabályt tartsanak szemük előtt, valamint nem lehet helytelenebb javaslat sem, mint olyan, a mely hivatva volna egész munkát teljesíteni, de e helyett teljesít egy félszeg munkát, a egy senkit ki uem elégítő fél reformot dob oda a közönség elé (Ügy van! a szélső baloldalon.) T. ház! A mint mondám, az egész modern jogász világ örömmel üdvözli a küszöbön levő közvetlenséget és szóbeliséget, azonban én azt hiszem, — és mondhatom, nem esik jól megvallanom, — hogy a mai bíró bizony alig van erre előkészítve. De mi okozza ezt? Okozza egyrészt a bírák fogyatékos szakképzettsége, (Úgy van ! a szélső baloldalon.) de okozza másrészt az a sok visszaélés, a mit a kir. ítélőtáblák elnökei az 1890 : XXV. tcz. 6. §-ávaI szemben elkövettek. Tapasztaljuk mindenütt, tapasztalom én különösen Szegeden, hogy a kir. ítélőtábla csaknem minden vidéki járásbíróságnak legjobb erőit absorbeálja. Ebből folyólag tehát azok a vidéki bíróságok, minthogy legjobb erőiktől meg vannak fosztva, alig vannak ^előkészítve a közvetlenségre és szóbeliségre. Én azt hiszem, hogy az általam hivatkozott törvény ezt legkevésbbé sem czélozta, a mit bizonyít az 1891 : XXVII. törvényczik 34. §-a, mely rendeli, hogy a járásbíróságnál több járásbíró is működhetik, sőt a járásbíró kir. táblabírói rangot is nyerhet. Mit czélzott ezzel a törvény? Azt, hogy annak a bírónak, a ki beválik a járásbíróságnál, ne kelljen máshová elmennie, hanem maradjon meg abban a körben, a hol legjobban beválik. T. ház! Ez a körülmény okozza, hogy a vidéki bíróságok kellő szakképzettséggel alig bírnak, mert a berendelt ilyen vidéki bírákat rendesen aljegyzők és jegyzők helyettesítik. És ezért van az, hogy a jogszolgáltatás némely járásbíróságnál oly tűrhetetlen, hogy a legközönségesebb jogászgyereknek is szégyenére válnék, ha olyan ítéleteket produkálna, mint a milyen némely kir. járásbíróságnál előfordul. összefügg ezzel, t. ház, még az is, hogy a t. minister úr, hangoztatott programja s a törvényben lefektetett elvek ellenére, ügyvédeket bírákká alig nevez ki. Ma, t. ház, h:i egy ügyvéd bírói pályára akar menni, legfeljebb aljárásbírói állást adnak neki. Nagyon természetes, hogy oly ügyvéd, a kinek sikerűit a jogkereső közönség bizalmát elnyerni, nem fog albírói állásért könyörögni a t. minister úr előtt, de talán törvényszéki bírói, ügyészi, vagy épen kir. táblai bírói állásra igenis elmenne. T. ház! Azt hiszem, a magyar jogképzés csaknem egyezik az angol jogképzéssel. Angliában csaknem kivétel nélkül mindig ügyvédeket neveztek vagy neveznek ki most is birákká, s azért oly jó és kitűnő az angol jogszolgáltatás, hogy ahhoz fogható az egész művelt Európában alig van. Különben nézze meg a t. minister úr felső bíróságainkat is, s látni fogja, hogy azoknál is azok a legjobb birák, a kik az ügyvédek közül hivattak oda, a mi igen természetes dolog is, mert a gyakorlati élet sokféle képzési iskoláját élvező ügyvéd bizony sokkal több szakképzettséggel kell, hogy birjon, mint az aljegyzői lajtorján felkapaszkodott az a biró, a ki mindig csak aktákat lát maga előtt. A t, minister úrnak a királyi táblák deeentralisatioja alkalmával már is elég alacsonyra kellett nyúlnia a birái után. S ennek mi lett a következése? Az, hogy ezek a birák azokat az óriási restantiákat, melyekkel a királyi táblák megterheltettek, feldolgozni képtelenek lévén, a