Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-212

412. országos ülés 1898. nt&jns 4-én, cstttSrtftkdft. m Vetni fogják a jó példát és iparkodni fognak legalább e törvényes minimumig kiegészíteni tanítói fizetésüket. E remény azonban, mint a ministeri indokolás is sajnálattal konstatálja, hiúnak bizonyult. Méltán tarthatunk tehát attól, hogy jövőre sem fog teljesülni a minister űr azon óhaja, hogy a felekezetek követni fogják a most adott jó példát, s a hol erejük engedi, a minim mnál nagyobb összegben állapítják meg tanítóik fizetését. Legalább én, okulva a lefolyt 25 év tapasztalataiból, nem táplálok ily vérmes reményt, s azért törvénybe óhajtanám iktatni azon föltételeket, melyek mellett a felekezetek és' községek esetleg a minimumnál nagyobb fizetést tartozzanak adni. Felszólalt képviselőtársaim mind konstatálták a most megszabott minimum csekély voltát. Beismerte ezt a minister úr is, de hivatkozva részint a pénzügyi szempontra, részint a felekezetek iránti tekintetre, indokoltnak jelentette ki e minimumot. Engem az ő érvelése ugyan nem győzött meg a 400 forintos minimum kivihetetlenségéről, de ám legyen neki, az ő hite szerint, elfogadom az ő álláspontját. De akkor azt állítom, hogy ott, a hol sem a pénzügyi szempont, sem a felekezet iránti tekintet ezt nem követeli, keressük, — s azt hiszem, meg is fogjuk találni, — a módot arra, hogy a tanítóknak legalább egy részénél a törvényes minimumnál valamivel magasabb összegben állapíthassuk meg a tanítók fizetését, legalább azon 400 forintig emelkedhetőleg, melyre esetleg a tanítók fizetése fel lesz emelhető. Tudjuk, hogy az 1868: XXXVIII. t-czikk 35. §-a megadja a községeknek azt a jogot, hogy iskolai kiadásaik fedezhetése czéljából lakosaikra pótadót vethessenek ki, mely azonban az egyenes adó 5°/o-át meg nem haladhatja. A mennyiben tehát a községek az önmegadóztatás ezen nemét vagy egyáltalában nem gyakorolták, vagy nem gyakorolták oly mérvben, hogy 300 forintnál magasabb fizetésben részesítették volna tanítóikat, részemről a jövőre ezen községeket kötelezni óhajtom az iránt, hogy ezen önmegadóztatási jogukat gyakorolják, és pedig mindaddig, mig tanítóik fizetése legalább is a 400 irtot el nem éri. Ezáltal az államsegély igénybevétele nélkül is a törvény keretén belül elérhetjük azt, hogy legalább a jobb módú gazdagabb községek saját tanítóik fizetését rendszeresítsék a 300 forintos minimumnál magasabban, esetleg egészen 400 forintig terjedhető összegben. Azonban én itt nem állok meg, hanem ugyanazt az eljárást óhajtom követni a hitfelekezetekkel szemben, tudniillik kiterjeszteni óhajtanám az idézett törvényezikk 35. §-ának rendelkezését a hitfelekezetekre is hasonló czélból, és akkor két czélt remélek elérhetni. Először azt, hogy azon községek, melyek önerejükből képesek az 5°/o-os adót egész mérvben igénybe venni, egészen 400 forintig emelhetik tanítóik fizetését; hasonlóképen a hitfelekezetek is, a mennyiben rájuk né/.ve az idézett törvényezikkben foglalt rendelkezés kiterjesztetik, esetleg szintén abban a helyzetben lesznek, hogy tanítóik fizetését egészen 400 forintig kiegészíthessék. Ezáltal nem hárú! az államra nagyobb teher, és elesik a hitfelekezetekre vonatkozó tekintet is, és ezért bátor leszek ily irányú indítványt terjeszteni a t. ház elé azon kéréssel, hogy azt elfogadni méltóztassék. (Halljuk! Halljuk! Olvassa.) »Módosítvány a 10. §-hoz, mely 2-ik bekezdéskép volna teendő. Az 1868: XXXVIII. törvényezikk 35. § ának rendelkezése a hitfelekezeti iskolákra is kiterjesztetik, és úgy a hitfelekezetek, valamint azon községek is, melyek tanítóik fizetése mérvének megállapításánál az idézett 35. §-ban említett 5°/o-os iskolaadót még ki nem merítették, tartoznak a megelőző 9. §-ban foglalt határidőben és következmények mellett ezen 5°/o-os adót mindaddig igénybe venni, mig tanítóiknak fizetése a 400 forintot el nem éri« Ajánlom mődosítványomat a t. ház becses figyelmébe és elfogadásra. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Kíván valaki szólani? Ha senki sem kíván szólani, akkor a vitát bezárom. A képviselő úr különben nem módosítványt nyújtott be, hanem pótlást a 10. §-hoz. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a szakaszt eredeti szövegében elfogadni méltóztatnak. (Helyeslés.) Fel fog olvastatni a pótlás. (Halljuk! Halljuk !) Bernáth Dezső jegyző (olvassa a pótlást). Gr. Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi minister: T. ház! Nem tudom, lehet-e még hozzászólano n. (Halljuk! Halljuk!) Csak egy pár szóval akarom megmagyarázni, hogy miért nem tartom elfogadhatónak ezen toldást. (Halljuk! Halljuk!) Ezen törvényjavaslat szövegében ugyanis, ámbár hamarjában nem tudom megtalálni melyik szakaszban, de teljes biztonsággal emlékszem rá, ki van mondva, hogy először megállapítandó az, hogy a hitfelekezet képes e a 300 forintos minimumot megadni; és csak hivatalosan konstatált szegénység, vagyonképtelenség esetén áll be az, hogy az állam fogja adni a segélyt. Ezzel tehát az is ki van mondva, hogy akkor nem lehet más intézkedést tenni, s nem lehet hitfelekezetet még arra is kötelezni, hogy 5°/o-ig megadóztassa magát az iskola javára. Hivatalos eljárás utján konstatáltatik az, hogy képes-e erre a hitközség, vagy az iskolafentartó: igen, vagy nem ? Ha nem, az államsegély megadatik; ha igen, akkor köteles az