Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.
Ülésnapok - 1892-211
IlÓ. erssAgfcs ülés 1898. május 2-án, kedden. Í37 elmúlt és szólásra még többen vannak feljegyezve. Méltóztatik tehát a t. ház hozzájárulni, hogy most a tanácskozást ne folytassuk. (Helyeslés.) Méltóztatott a múlt szombaton elhatározni, hogy a belügyminister úrnak több interpellatiora adandó válaszait, melyek akkor elmaradtak, a minister ár a szerdai ülésben adja meg. Méltóztassék ehhez most is hozzájárulni, azzal a mó dosítással azonban, hogy tekinttel arra, hogy Babó Emil képviselő úr levelet intézett hozzám, melyben tudatja, hogy holnap nem lehet jelen az ülésben, méltóztatnak hozzájárulni, hogy az ő interpellatiojára a tápéi választásbál kifolyólag Szegeden elkövetett rendőri erőszakoskodás tárgyában a válasz a holnapi ülésben ne adassék meg. (Helyeslsé.) A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor, Hieronymi Károly, gr. Tisza Lajos, Lukács Béla, Szilágyi Dezső, Josipovich Imre, gr. Csáky Albin. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Méltóztassanak helyöket elfoglalni. Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Molnár Antal jegyző úr fogja vezetni. A javaslatok mellett szólni kívánókat gr. Esterházy Kálmán, az azok ellen jelentkezőket Hentaller Lajos jegyző urak fogják jegyezni. Olvastatik az utóbbi ülés jegyzőkönyve. Molnár Antal jegyző (olvassa á május hó 2-án tartott ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Kérdem a t. házat, van-e megKÉPvir. NAPLÓ 1892—97. XII. KÖTET. Ennek folytán a szombati ülésre kitűzött válaszok a belügyminister úrhoz intézett hat interpellatiora a holnapi ülésben fognak megadatni, mellőzésével azonban Babó Emil képviselő úr interpellatiojának. Az ülés elején folytatni fogjuk a ma napirenden volt törvényjavaslat részletes tárgyalását, és annak idején ezt megszakítva, az interpella tiokra adatik meg a válasz; azután pedig, a mennyiben interpellatio lenne bejegyezve, az lesz megteendő. (Helyeslés.) Ezzel a holnapi ülés, mely tiz órakor fog kezdődni, napirendje meg lévén állapítva, az ülést bezárom. (Az ülés végződik 1 óra 50 pereskor.) jegyzés a jegyzőkönyvre? (Nincs!) Ha nincs, a jegyzőkönyv hitelesítve van. Bemutatom b. Perényi Péter orsz. képviselő levelét, melyben egészségi indokokból egy havi szabadságidőt kér. Méltóztatnak megadni? (Igen!) A kért szabadságidőt a ház megadja. Bemutatom továbbá a belügyminister 1694. eln. számú átiratát, melyben értesít arról, hogy a boldogult Mária Anna Pia császárné és királyné ő Felségeért a szokásos ünnepélyes gyász isteni tisztelet folyó évi május hó 4-én d. e. 10 órakor fog a várbeli helyőrségi templomban megtartatni. Méltóztatnak tudomásul venni? (Igen.')Tudomásúl vétetik. Bemutatom továbbá a magyar tudományos 18 211. ORSZÁGOS ÜLÉS 1893. évi május hcS 3-án, szerdán, B. Bánffy Dezső, közben gr. Andrássy Tivadar elnöklete alatt. Tárgyai: Jegyzőkönyv hitelesítése. — B. Perényi Péter szabadságidőt kérő levelének bemutatása. — Bemutattatik belügyminister átirata a bőid. Mária Anna Pia császárné és királyné 5 Felségeért tartandó szokásos ünnepélyes gyászistentisztelet tárgyában. — Mag}, tud. akadémiának az évi közgyűlésére vonatkozó meghívójánál': bemutatása. — Kérvények bemutatása. — Indítvány- és interpellatios könyv felolvasása. — A községi, valamint a hitfelekezetek által fentartott elemi iskolákban működő tanítók és tanífónök fizetésének rendezéséről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalásának folytatása. — Névszerinti szavazások. — Napirend. — Igazságügy minister benyújtja a kúria ás a kir. tábla elhelyezésére szolgáló épületről szóló törvényjavaslatot. — Asbóth János interpellatioja a valláspolitikai kormányprogramm integritásának fentartása iránt.