Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-210

156 210, országos llés 1898. május S.án, k«dden» a t. kultuszminister úr mégis határozottan meg­marad a mellett, hogy 300 forintnál többet adni nem lehet és ez legyen a minimum. Látom, tapasztalom, hogy a t. háznak a figyelme — nem is csoda — kimerül, s annál­fogva én hosszasabban e kérdést taglalni nem kivánom, de szükségét láttam annak, hogy ezen adatok itt a t. ház előtt pertraktáltassanak. Előre kijelentettem, hogy nem saját adataimból, hanem épen a kultuszminister úr adataiból győződöm meg, hugy tarthatatlan azon álláspont, melyet ő e szakasznál elfoglal. Ha azt akarjuk, hogy a tanító nem csak paedagogiai, hanem hazafiúi, nemzeti szempontból is megfeleljen a maga hivatásának, kell gondoskodnunk arról, hogy a gondjaira bízott gyermekek létszáma olyan legyen egy-egy tanítóra nézve, tekintet nélkül arra, hogy állami, vagy felekezeti, vagy községi e az a tanító, hogy megtaníthassa őket arra, hogy nekik, mint magyar honpolgároknak, ezen a földön kell élniök, és nem Amerikába kell ki­vándorolniuk, (Igaz! Úgy van! bal felől.) és hogy az a gyermek, a ki ezt megtanulta, midőn fér­fiúvá lett, érezhesse, hogy »dulce ct deeorum est pro patria mori«, akkor én azt hiszem, meg kell tenni magának a mélyen t. kultuszminister úrnak is, hogy azt a tanítót, a ki mindennap tanítja a gyermeket az úr imájára, biztosítsa arról, hogy neki a mindennapi kenyere meg legyen. (Tetszés és helyeJés bal felől.) T. képviselőház! Ezeknek elmondása után én csatlakozom Szinay képviselőtársam hatá­rozati javaslatához. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Horváth Ádám jegyző: Kovács Aliiért! Kovács Albert: T. képviselőház! (Hall­juk!) igazság szerint kifejtettem nézeteimet a tanítói fizetés minimumáról már az általános vitábau, s épen azért hosszabb beszéddel nem akarom ez alkalommal a t. ház becses türelmét fárasztani. De ha már szólásra felhívattam, lehető rövid beszédben kijelenteni, hogy az eredeti szöveggel szemben pártolom Bánó József t. kép­viselő úrnak a 400 forintos minimum megálla­pítására vonatkozó határozati javaslatát. (He­lyeslés a bal- és szélső báloldalon.) Én, t. képviselőház, nem kicsinylem azt az eredményt sem, a melyet a minister úr törvény­javaslata által el fog érni; távol állok attól, hogy azt semminek nevezzem, akár ha azt tekintem, hogy a tanítói karnak mintegy negyed része van általa érdekelve, akár ha azt tekintem, hogy milyen még sokkal kevesebb fizetés emel­tetett fel 300 forintra. De ha nem kicsinylem is ezen eredményt, nem tarthatom kielégítőnek sem az ország pénz­ügyi helyzetével, sem a megélhetés lehetőségé vei szemben. (Helyeslés a baloldalon.) A mi a pénzügyi helyzetet illeti, itt a minimumnak 400 írtra emelése által évi 800 ezer forint többkiadásról van szó. Hogy ezen 800 ezer forintot az ország pénzére]e megbírja, azt mások már a mai napon is kifejtették. Ezt ismételni nem akarom. A mi pedig a megélhetést illeti, van a megélhetés lehetőségének egy oly minimális mértéke, a melyen alul a megélhetés nem lehet­séges a legnagyobb takarékosság és értelmiség mellett sem, mert fizikailag lehetetlen. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ha valamely runctionariusnak ez a leg­kisebb mennyiség sem adatik meg, hát ebből nem az következik, hogy az illető meghal éhen, — (Egy hang a baloldalon: Az is meglehet!) még nem hallottam, hogy Magyarországon iskola­tanító éhen halt volna, és annyiban igaza van a t. minister urnak hogy 300 írttal is meg lehet élni, mert éhen nem fog halni senki. — hanem az fog következni, hogy az illető kény­telen lévén megsztrezni a megélhetés minimalis mértékét, azzal foglalkozik, a miből megélhet, és nem azzal, a mi a hivatása. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Ha már azt akarjuk, hogy a tanító tanítás­sal foglalkozzék, akkor az ő fizetését okvetlenül fel kell emelnünk a megélhetés azon fokáig, a mely a táplálkozását és a ruházkodását fizi­kailag lehetővé teszi. Hogy pedig a 300 forint erre nem elég, ki volt fejtve többször és hogy 400 forint erre a legkisebb mérték, arra nem kell bővebb bizonyítás. Hivatkoztam már Horvát­ország példájára, ismétlem : méltóztassanak meg* gondolni, hogy Horvátország Magyarországnál sem vagyonosságban, sem kultúrájában nem áll magasabban, mindazonáltal 400 forint fizetést ád a tanítóinak. Tehát ne méltóztassék erőszakolni, hogy Magyarország azon is alul maradjon, Attól ne féljen a minister iir, hogy a szavazásnál esetleg kisebbségben marad, E házban a minister nem marad kisebbségben semmivel. Hozzá van szok­tatva ez a ház ahhoz, hogy megszavazza Ma­gyarország inferioritását Ausztriával szemben, annyira, hogyha most már Horvátországgal szemben kell ugyanezt megszavazni, hát azt is megszavazza. (Úgy van! bal felöl.) De hát mégis, magyar önérzet is van a világon, a melyet egy ilyen tény megsért és fájdalmasan érint; ez is érdemel némi kíméletet, és kivált ezután, a mit e kérdésben már úgyis engedett a minster úr, csak garasos kérdéssé válik az egész, a mi felett alig érdemes vitatkoznunk. Méltóztassék tehát a t. minister úr a 400 forintos miuimum megszavazásához hozzájárulni. (Élénk helyeslés bal felöl.) Elnök: T. ház! Háromnegyed kettőre már

Next

/
Oldalképek
Tartalom