Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.
Ülésnapok - 1892-210
StO. országos Hlé* 1898, tnájns S-in, kedden* 135 vényhatóságának közigazgatási bizottsága utján módjában van, hogy azt a tanítót megerősítse állásában, vagy ne erősítse. De látjuk, — hiszen a nélkül, hogy a felekezetek ellen csak egy szót is kívánnék szólni, hivatkozhatom ezen adatokra, — hogy 307 katholikus, 307 görög keleti, 528 görög-katholikus tanító nem tud magyarul. És a t. kultuszminis er úr azt mondja, hogy od lenn Sárosban, Szepesben, Trencsénben, s általában úgy az északi, mint a nyugati s déli Kárpátok határai körül levő tanítók sorsán kell első sorban segíteni. s (z által fogja a t. kultuszminister úr elérni azt, hogy nemcsak paedagogiai, de nemzeti irányban fog haladni a tanítás. Hát, t. ház, ezek a számok mást bizonyítanak. Ha a t. kultuszminister 300 írtban szabja meg a kötelező minimumot, és azt mondja, hogy azok az ország felső vidékein levő tanítók ez által mindenesetre sokkal jobb helyzetbe fognak jutni, ez igaz; hisz< n vannak oly tanítók, a kiknek most 50— 100— 150 frt fizetésük van. De bátor vagyok kérdezni, hogy az országnak azon magyar vidékein, a hol nagyobb ugyan a vagyoni jólét, de a közlekedési viszonyok fejlettsége folytán drágább a megélhetés, hogyan fog megélni az a tanító 300 írtból? Elhiszem, hogy az a tanító, a ki szegény vidéken 100 írtból volt kénytelen megélni, majd urasabban, vagy kényelmesebben él meg 300 írtból. De vájjon az országnak túl a dunai részén, a Duna-Tisza közén, a Tisza balpartján élő tanító hogyan él meg 300 írtból? S mikorra remélheti azt, hogy a magyar állam kultúrpolitikája odafordul, hogy majd az ő sorsán is javítani lehessen, azt én felfogni képtelen vagyok. Az említett jelentés azt is elmondja, hogy nemcsak a jelentéktelenebb helyeken, hanem egyes köztörvényhatósági joggal felruházott városokban is a népoktatás nem felel meg sem paedagogiai. sem nemzeti szempontból a követelményeknek. S erre nézve más fejezet alatt e jelentés nagyon határozott választ ád, 8 elmondja, hogy a fennálló 71 tanítóképezde közííl ezek nagyrészéből képzett tanítók kerültek ki, hanem vannak egyes tanítöképezdék, melyek a tanítói hivatással ellentétes irányban nevelték a tanítóképezdei növendékeket, s különösen megjegyzi, hogy az erdélyi részekben az ágostai evangélikus hitfelekezet által fentartott öt tanítóképezdében a növendékek teljesen ellentétes irányban neveltetnek. Bocsánatot kérek, ha ezt a t. minister úr két évvel ezelőtt konstatálta, mikor látná idejét annak, hogy ez irányban a törvény módosítását állami érdeknek tartaná? A t. minister úr a tekintetben, hogy */ 2 m ühó gyermek nem jár iskolába, azt hozza fel, hogy közel 200 oly község van, melynek lakossága a 10 — 99 lélekszám közt váltakozik. Ha a minister úr mellett ülő belügyminister úr megtudja, hogy Magyarországon a ma létező törvény uralma alatt lehatnék oly községek, lehet pár százra menő község, a melynek lakossága a 10—99 lélekszám között ingadozik, és azért nem lehet ott sem felekezeti, sem község, sem állami iskolát állítani, azt hiszem, hogy ezt meg fogja jegyezni magának a belügyminister úr, mert a községi törvény családléthez köti a község alakúihatását, s én azt hiszem, hogy a 10—99 lélekszámmal egy község nem alakúihat; a községi léttel járó jogokat megnyerheti ugyan, de az ezekkel járó kötelezettségeket nem teljesítheti. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Egy államnak sem, legkevésbbé Magyarországnak áll érdekében, hogy oly községek alakuljanak területén, a me lyek a községi lét legelső alapfeltételeivel nem rendelkeznek. Körülbelül 800 s egynehányra, megy azon községek száma, melyek lélekszáma a, 200-at nem üti meg. Ez egy létező törvény ellenében valóságos anomália, és a t. kormány arra hivatkozik, hogy azért nem lehet ezekben iskolát felállítani, mert arra képtelen a község, vagy a hitfelekezet, ezt teljesen belátom, de a hol erre képtelen a község s képtelen a hitfelekezet, képesnek kell lennie erre az államnak. T. képviselőház! Árra nézve, hogy a tanítóknak mi legyen a fizetésük, hogy a 300 forint minimum elégséges-e, én szintén ezen jelentésből kívánok egy számadatot idézni. (Halljuk!) A mélyen t. minister úr ugyanis ezen jelentésében feltünteti, hogy mi volt a tanköteleseknek, illetőleg a tényleg iskolába járó növendékeknek száma 1869-ben, 1881-ben és 1891-ben. A tényleg iskolába járt növendékek számát egybevetve a tanítók számával, kitűnik, hogy 1869-ben 64, 1881-ben 75 és 1891-ben 84 növendéke volt egy-egy tanítónak. Ezek a számok beszélnek, t. ház, és én csak azt csodálom, hogy ezeknek a beszélő számoknak hangját nem hallotta a t. kultuszminister úr. Ha 24 esztendővel ezelőtt 64 növendék mellett a tanító fizetésének a minimuma 300 forint volt, kérdezem, hogy ma 84 tanítvány mellett, lehet-e 300 forint? Hiszen nemcsak a tanítóknak, nemcsak azoknak, a kiknek szellemét és h vzafiságát veszszük igénybe, hanem annak a férfiúnak is, ki fizikai erejét szánja bizonyos munkára, annak is többet fizetnek, ha többet dolgozik. Hát ha annak a tanítónak, a kinek egy magas perczenttel, épen annyi perczenttel növekedett meg a munkája, mint a mennyit Bánó József t. képviselőtársam javasol, ha jól emlékszem 300 forint és 400 forint közt, tehát ha emelkedett a tanítóknak a munkája, akkor én csodálkozom a felett, hogy ezen beszélő számokkal szemben
