Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-210

1*4 116. ersí&gus ölés 18i«. mijnt 2-tu, kedden. (Felkiáltások a szélsőbalon: Nincs itt!) Balogh János! Balogh János: T. ház! Nemcsak a rész­letes tárgyalás alkalmával, hanem az általános vita folyamán is, minden egyes képviselőtársam, a ki felszólalt, beismerte, hogy népiskolai köz­oktatásunk nem felel meg sem paedagogiai, sem nemzeti szempontból annak, a mit ettől a nép­oktatástól az ország minden hazafias polgára méltán elvár. Nem kívánok reflektálni sem saját tapasztalataimra, nem akarok adatokkal sem szolgálni hallomás után, hanem tisztán és kizá­rólag a vallás- és közoktatásügyi minister úrnak a legközelebbi költségvetés tárgyalása alkal­mával a ház elé terjesztett jelentésében foglalt adatokkal kívánom illnstrálni, hogy ezen törvény­javaslat, mely jelenleg tárgyalás alatt áll, meny­nyiben kíván segíteni a népoktatásnak elhanya­golt ég rossz irányba terelt állapotán, és mennyi­ben kíván segíteni a néptanítók fizetésén. (Hall­juk! Halljuk!) T. ház, eltekintve attól, hogy a minister úr által beterjesztett hivatalos jelen tés konstatálja, hogy közel fél millió gyermek nem jár iskolába egyszerűen azért, mert nincs elegendő iskola ; mellőzve azt. hogy 974 köz­ségben sem felekezeti, sem községi, sem állami iskola nincs; mellőzve továbbá azt, hogy a tan­nyelv 6928 iskolában nem magyar: maga a köz­oktatási minister úr kijelenti említett, jelentésé­ben, hogy a népiskolai oktatás egész általános­ságában sem felel meg a kívánalomnak és hivatkozik rá, hogy nemcsak jelentéktelen he lyeken, hanem egyes köztörvényhatósági joggal felruházott városokban is erős a kívánalom az után, hogy az ottani helyzet javulásnak indul­jon, sőt a minister úr maga három pont ban foglalja össze azokat az orvosszereket, me­lyekkel ezen tűrhetetlen állapoton segíteni lehet. Ugyanis elmondja a t. minister úr, hogy mind­addig az ideig, míg egyes tanító-képző intéze­tekből hiányosan képzett tanítók kerülnek ki; mindaddig az ideig, a mig egyes iskolafentartó testületek nem körültekintéssel választják meg tanítóikat, végül mindaddig az ideig, mig a tanítóknak jobb fizetésük nem lesz: ezen az állapoton, mely pedig tűrhetetlen, a magyar kultúra s a magyar nemzetiség terjesztése szem­pontjából még általánosságban sem lehet se­gíteni. T. ház! Ezen jelentés az 1891-iki adatokon nyugszik, s én bátor vagyok kijelenteni, ha a minister úr már 1891-ben arra a meggyőződésre jutott, hogy ezeken az állapotokon csak úgy lehet segíteni, a miként ő a segítség módját itt három pontba összefoglalva kijelölte, csodál­kozom, hogy mindennek daezára legutóbb, szombaton tartott beszédében még mindig azt jelentette ki, hogy ő nem zárkózik el az elől, s hajlandó eljárni, ha a ház határozatilag uta­sítja őt az 1868: XXXVÍII. törvényezikk mó­dosítására oly irányban, hogy az állam a fele­kezeti iskolákra nagyobb befolyást gyakorol­hasson, a helyett, hogy mint az iskolák fel ügyeletére hívatott legfőbb állami hatóság maga terjesztett volna a törvényhozó testület elé tör­vényjavaslatot, a melyben saját tapasztalataira támaszkodva, kijelölte volna azon módokat és eszközöket, a melyek segélyével a néptanítók útjából azon akadályokat valamikép enyésztes­sük el, a három közül csak egyiket igyekszik s azt sem mindenben, hanem csak némi rész­ben eltávolítani, csak azoknak javasolván a nagyobb összeget, a kiknek az eddig törvényben stipulált 300 forintos fizetési minimum nem volt megadva. Hát, t. ház, nem szomorú állapot-e az, a, mit ez a hivatalos jelentés feltár? Feltárja ugyanis, hogy 6928 iskolában nem magyar nyelven tanítanak Magyarországon, és ebből a 6928 iskolából szintén fentart az állam 2 % isko­lát, a hol nem magyar nyelven tanítanak. Tehát az állampénztár, a magyar állam pénztára, 24 olyan iskolának a fentartásához járul, a hol nem ennek az országnak a nyelvén tanítják a gyermekeket az iskolában. Már engedelmet kérek, én nem tudóm, mennyire fér ez meg a magyar állam eszméjé­vel, mennyiben egyeztethető ez azzal össze az alkotmányosság 26-ik esztendejében, de én leg­alább meg vagyokgyőződve, hogy azok a képviselő társaim, a kik ezen az oldalon ülnek, ezt helyes­léssel nem fogadják, (Ügy van ! bal felől.) De, t. ház, ha nézzük, hogy vájjon a tani tók, ha már paedagogiai szempontoknak képe­sek megfelelni, megfelelnek-e a magyar állam­eszme terjesztése szempontjából annak, hogy azt a gyermeket magyar polgárrá neveljék, akkor szintén hivatkoznom kell erre a kultusz­mimateri hivatalos jelentésre. Ugyanis ez a je­lentés lelkiismeretesen, számszerűleg kitünteti, hogy lö20 tanító nem tud magyarul. Tehát Magyarország területén 1620 működő tanító van, a ki nem is tud magyarul, és így képtelen megfelelni annak a kötelezettségnek, melyet az 1879: XVIII. törvényezikk reá ró, (Igaz! bal felöl) még pedig — nagyon elenyésző csekély szám ugyan, de mégis nevezetes, — két állami tanító is van, a ki nem tud magyarul. Tehát maga a kultuszminister nevez ki olyan tanítót, aki nem tucl magyarul. De nem tud magyarul 279 köz­ségi tanító sem. Már bocsánatot kérek, ha már a felekezeteknél nincs befolyása a t. kultusz­minister úrnak arra, hogy ki tanítson Magyar­országon a népiskolákban, arra csak van be­folyása, hogy kik legyenek a községi tanítók, mert a tanfelügyelő utján a vármegye köztör-

Next

/
Oldalképek
Tartalom