Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-210

1*4 116. ersí&gus ölés 18i«. mijnt 2-tu, kedden. (Felkiáltások a szélsőbalon: Nincs itt!) Balogh János! Balogh János: T. ház! Nemcsak a részletes tárgyalás alkalmával, hanem az általános vita folyamán is, minden egyes képviselőtársam, a ki felszólalt, beismerte, hogy népiskolai közoktatásunk nem felel meg sem paedagogiai, sem nemzeti szempontból annak, a mit ettől a népoktatástól az ország minden hazafias polgára méltán elvár. Nem kívánok reflektálni sem saját tapasztalataimra, nem akarok adatokkal sem szolgálni hallomás után, hanem tisztán és kizárólag a vallás- és közoktatásügyi minister úrnak a legközelebbi költségvetés tárgyalása alkalmával a ház elé terjesztett jelentésében foglalt adatokkal kívánom illnstrálni, hogy ezen törvényjavaslat, mely jelenleg tárgyalás alatt áll, menynyiben kíván segíteni a népoktatásnak elhanyagolt ég rossz irányba terelt állapotán, és mennyiben kíván segíteni a néptanítók fizetésén. (Halljuk! Halljuk!) T. ház, eltekintve attól, hogy a minister úr által beterjesztett hivatalos jelen tés konstatálja, hogy közel fél millió gyermek nem jár iskolába egyszerűen azért, mert nincs elegendő iskola ; mellőzve azt. hogy 974 községben sem felekezeti, sem községi, sem állami iskola nincs; mellőzve továbbá azt, hogy a tannyelv 6928 iskolában nem magyar: maga a közoktatási minister úr kijelenti említett, jelentésében, hogy a népiskolai oktatás egész általánosságában sem felel meg a kívánalomnak és hivatkozik rá, hogy nemcsak jelentéktelen he lyeken, hanem egyes köztörvényhatósági joggal felruházott városokban is erős a kívánalom az után, hogy az ottani helyzet javulásnak induljon, sőt a minister úr maga három pont ban foglalja össze azokat az orvosszereket, melyekkel ezen tűrhetetlen állapoton segíteni lehet. Ugyanis elmondja a t. minister úr, hogy mindaddig az ideig, míg egyes tanító-képző intézetekből hiányosan képzett tanítók kerülnek ki; mindaddig az ideig, a mig egyes iskolafentartó testületek nem körültekintéssel választják meg tanítóikat, végül mindaddig az ideig, mig a tanítóknak jobb fizetésük nem lesz: ezen az állapoton, mely pedig tűrhetetlen, a magyar kultúra s a magyar nemzetiség terjesztése szempontjából még általánosságban sem lehet segíteni. T. ház! Ezen jelentés az 1891-iki adatokon nyugszik, s én bátor vagyok kijelenteni, ha a minister úr már 1891-ben arra a meggyőződésre jutott, hogy ezeken az állapotokon csak úgy lehet segíteni, a miként ő a segítség módját itt három pontba összefoglalva kijelölte, csodálkozom, hogy mindennek daezára legutóbb, szombaton tartott beszédében még mindig azt jelentette ki, hogy ő nem zárkózik el az elől, s hajlandó eljárni, ha a ház határozatilag utasítja őt az 1868: XXXVÍII. törvényezikk módosítására oly irányban, hogy az állam a felekezeti iskolákra nagyobb befolyást gyakorolhasson, a helyett, hogy mint az iskolák fel ügyeletére hívatott legfőbb állami hatóság maga terjesztett volna a törvényhozó testület elé törvényjavaslatot, a melyben saját tapasztalataira támaszkodva, kijelölte volna azon módokat és eszközöket, a melyek segélyével a néptanítók útjából azon akadályokat valamikép enyésztessük el, a három közül csak egyiket igyekszik s azt sem mindenben, hanem csak némi részben eltávolítani, csak azoknak javasolván a nagyobb összeget, a kiknek az eddig törvényben stipulált 300 forintos fizetési minimum nem volt megadva. Hát, t. ház, nem szomorú állapot-e az, a, mit ez a hivatalos jelentés feltár? Feltárja ugyanis, hogy 6928 iskolában nem magyar nyelven tanítanak Magyarországon, és ebből a 6928 iskolából szintén fentart az állam 2 % iskolát, a hol nem magyar nyelven tanítanak. Tehát az állampénztár, a magyar állam pénztára, 24 olyan iskolának a fentartásához járul, a hol nem ennek az országnak a nyelvén tanítják a gyermekeket az iskolában. Már engedelmet kérek, én nem tudóm, mennyire fér ez meg a magyar állam eszméjével, mennyiben egyeztethető ez azzal össze az alkotmányosság 26-ik esztendejében, de én legalább meg vagyokgyőződve, hogy azok a képviselő társaim, a kik ezen az oldalon ülnek, ezt helyesléssel nem fogadják, (Ügy van ! bal felől.) De, t. ház, ha nézzük, hogy vájjon a tani tók, ha már paedagogiai szempontoknak képesek megfelelni, megfelelnek-e a magyar állameszme terjesztése szempontjából annak, hogy azt a gyermeket magyar polgárrá neveljék, akkor szintén hivatkoznom kell erre a kultuszmimateri hivatalos jelentésre. Ugyanis ez a jelentés lelkiismeretesen, számszerűleg kitünteti, hogy lö20 tanító nem tud magyarul. Tehát Magyarország területén 1620 működő tanító van, a ki nem is tud magyarul, és így képtelen megfelelni annak a kötelezettségnek, melyet az 1879: XVIII. törvényezikk reá ró, (Igaz! bal felöl) még pedig — nagyon elenyésző csekély szám ugyan, de mégis nevezetes, — két állami tanító is van, a ki nem tud magyarul. Tehát maga a kultuszminister nevez ki olyan tanítót, aki nem tucl magyarul. De nem tud magyarul 279 községi tanító sem. Már bocsánatot kérek, ha már a felekezeteknél nincs befolyása a t. kultuszminister úrnak arra, hogy ki tanítson Magyarországon a népiskolákban, arra csak van befolyása, hogy kik legyenek a községi tanítók, mert a tanfelügyelő utján a vármegye köztör-