Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.
Ülésnapok - 1892-210
130 210, npssságos fllés 1S»3. tuájn^l.án, keiMett. mi magyar, hogy még német könyvet is inkább hozatnak Bukarestből, mint Kolozsvárról, ezentúl ép oly sikerrel fognak működni, mert a javaslat mostani intézkedésével ezentúl sem lesz ez megakadályozva, mert a dászkáloknak ezután is csak úgy feladatuk lesz liferálni az igent bólintó Bálintokat, hogy biztosítsák a folytonosan változó kormányoknak a mindig változhatatlan többséget. És a mellett paktálhatnak dakoromamizmnssal, irredentával és mindennel, a mi nem magyar. (Mozgás jobb felől.) Természetesjhogy véd vára k és vég várak építése magyar nemzeti iskolák alakjában a nemzetiségi fészkek helyén nem alkalmas arra, hogy könynyen felszökhető árfolyamú koleratelepeket vásárolhassunk, és nem alkalmas az állammal szerves viszonyban levő escompt és más bankok igazgatótanácsosi állásának elfogadhatására; pedig ez jobban kielégíti az egyéni érdeket, és ezen foglalkozás mellett még nagy, csodálatra- és tiszteletreméltó hazafi is lehet valaki. Ha egy nemzet elsőrangú tényezői ily irányt követnek, el lehet képzelni, hogy milyen a kulturtényezők gárdája. E gárda derék, becsületes emberekből áll, leszámítva a nemzetiségi vidékeken működőket. E gárda tagjai, mint a pelikán, gaját vérükkel nevelik a maguk és mások gyermekeit, és fáradozásaik, szorgalmuk, hazafias buzgóságuk jutalma végre is az, hogy mikor 25 év múlva az államhatalom kezelői valahára arra is gondolnak, hogy a rongyokban járó magyar népoktatás ügyét is föl kellene öltöztetni, akkor az iskolafentartó és az államhatalom két tüze közé szorítják őket, s azt veszik észre, hogy nincsen számukra irgalmas szamaritánus. Mert elvégre ne méltóztassanak hinni, hogy a hitfelekezetek, a melyek féltékenyek autonóm jogaikra, az állam által fölajánlott 100 frt különbözetet igénybe fogják venni. Szó sincs róla. A szerzett jogok iránt minden testület féltékeny, s ez jól is van így; és ha az a. szegény tanító jajgat, hogy fizetése kevés, ellenkezésbe jut az iskolaföníartóval; ha az államhatalom kezelőjének ez fülébe jut, azt mondja: méltányolni kell a szorgalmat, a munkát, honoráljuk azt megfelelő díjjal, s ekkor az az autonóm testület ezzel jogainak egy részét veszti, a miből rögtön conflictus áll elő. Ha komolyan akartuk volna a nemzeti egységet és nemzeti szempontokat e javaslat keretén belül honorálni, megvallom őszintén, nem így kellett volna eljárni. Az államnak ki kellett volna mondania, hogy a nemzetiségi izgatások fészkeit tovább tűrni nem lehet, saját állami létünk, fönmaradásunk jól felfogott érdekében; oda nemzeti iskolákat építünk, és az oda elhelyezett tanítók felett rendelkezünk az állami supprematia minden attribútumával; a nemzeti és tanügyi szempontból is kifogás alá nem eső hitvallásoknak pedig nyújtunk annyi államsegélyt, a mennyire jogosan és méltán igényt tarthatnak, hogy megfelelhessenek azon czéloknak, a melyeket a népoktatás megkövetel. Épen azért, mert ezen dispositioknak még megközelítését sem látom a javaslat keretén belül, szintén csatlakozom a Szinay Gyula t. képviselőtársam által benyújtott módosítványhoz, mely 600 frtban kívánja megállapítani a tanítók fizetésének minimumát. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Horváth Ádám jegyző: Polónyi Géza! (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalon.) Polónyi Géza: T. ház! Valóban nehéz mesterséghez kell fognom, a mennyiben arra kell magamat rászánnom, hogy hangomat kissé moderáljam, nehogy elriaszszam azt a sztík körű hallgatóságot is a teremből, ha valahogy talán magasabb hangon beszélnék, (Derültség.) Hát, t. ház! Magyarországnak nagyon jelentéktelen ügyéről van szó, mert a néptanítók helyzetének javítása az, a mi felett komoly munkában van a munkásságot színlelő parlament, és ha megolvasom a t. házat, talán 54 képviselő van, a ki kötelességét teljesíti azzal, hogy legalább a tanácskozásban részt vesz. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezt az alkalmat, t. ház, nem ok nélkül használom fel arra, hogy most itt erről a kérdésről beszéljek. Mert hányszor és hányszor tapasztaljuk azt, hogy mily rendkívül nagy érzékenységgel méltóztatnak a t. többségen venni az innen elhangzott panaszokat, melyek szerint a t. képviselő urak nem igen törődnek a tárgyalásokkal, a t. többség eljön előre elkészített rotummal és szavaz parancs szerint a paragrafusra és semmi másra. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ázt csak incidentaliter jegyzem meg, hogy midőn nemrégiben más fizetési felemelésről volt szó e házban, milyen tömve voltak akkor a padok. Ily körülmények közt természetesen le kell mondanom arról a reménységről, hogy egy pártot, a mely nincs jelen, meggyőzzek az én álláspontomnak helyességérői, és arra bírjam, hogy esetleg szavazatát más irányban is adhassa, mint a mi par ordre de mufti ki van adva, mert tudom azt, hogy a 300 frtos minimumot meg fogják szavazni, bármit is beszéljünk itten. Ennélfogva tehát inkább csak barátságos dialógra szeretnék vállalkozni a t. mínister úrral, a kire nézve az a szerény megjegyzésem van, hogy kötelességből is felszólalok, még pedig furcsa incidens okából, és tiszteletteljes felvilágosítást kérek a t. miníster úrtól álláspontja iránt.
