Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.
Ülésnapok - 1892-210
124 2i0 " orsaágos ttlée 189B. május 2 án, kedden. néptanítókkal szemben, és előnyben részesítcnők azokat a román, vagy szász tanítókat, a kik a magyar nyelvet iskoláikban jól kultiválják (Felkiáltások a szélsőbal felöl: Ez nagyon helyes!) Engedelmet kérek, ez nem helyes, a törvény egyenlő mértékének elvével szemben. Ha a magyar tanító kötelességét lelkiismeretesen teljesíti, miért legyen fíiggő saját egyházi főhatóságától és a román, vagy szász tanító miért kaphasson különb praemiumot? De nem helyes ez azért sem, mert a román, vagy szász tanítónak kötelessége a törvénynél fogva, hogy a magyar nyelvet tanítsa; a kötelesség teljesítése tekintetében pedig a magyar kormányzat feladata nem az, hogy egy törvénynek pontos teljesítéséért; jutalmakat osztogasson, hanem kötelessége a törvény megtartásának szigorú ellenőrzése. (Helyeslés hal felöl.) Még abból a szempontból sem fogadhatom el Péchy Tamás t. képviselő úrnak álláspontját, mivel a javaslatnak 12. §-a nagyon nehezen volna kombinálható, mert az a négyszáz forintra való fölemelés a t. képviselő úr felfogása szerint legalább is, azt hiszem, nem volna egyszerű jutalom, hanem volna a törvénynek végrehajtása. Egy bizonyos szempontból azután a törvény végrehajtása esetében az államnak a 12. §. értelmében beavatkozási joga lenne, és itt jönne az államhatalom, a felekezeti főhatóságokkal ellentétbe. Itt azután nem lehetne kiegyenlíteni azt az ellentétet, midőn a felekezeti főhatóságok azt mondhatnák, hogy nem az ő felkérésükre, beleegyezésiikre, történt ezen javadalmazás, ezen minimum megállapítása, és az őket megillető jog az államhatalomnak át sem bocsátható. Végeredményképen a felekezetek és az állam közötti viszonynak helyes mérlegelése után, még azon állítást is merem koczkáztatni, hogy egy ilyen szakasznak beiktatása, vagy ilyen módosításnak elfogadása: megkerülése volna a felekezeteket megillető, iskoláikra vonatkozó autonómiának. Legkevésbbé tartom ezt a magyar törvényhozás feladatának, mert, ha kiakarja vonni a felekezeti iskolákat a felekezetek autonómiájának köréből: mondja ezt ki a törvényben nyíltan és határozottan, de ilyen megkerülő intézkedéseket, ne alkalmazzon. Én a magam részéről, a kultuszkormánynak huszonöt év szomorú tapasztalatai után, nem adnék alkal mat arra, hogy ilyen törvényes hatalmat és befolyást, esetleg kortesczélokra használjon fel. T. ház! Sikerült talán az elmondottakban a beadott három módosításnak tarthatatlanságát kimutatnom. Ónként következik ezekből, hogy az én egj éni meggyőződésem szerint Bánó József t. képviselü úr indítványát tartom czélszerűnek, még pedig azon okból, mert ott nem a ministerek tetszésétől, nem egyes nemzetiségek vagy felekezetek közti különbségtételtől van a 400 frtos minimum függővé téve, hanem a törvényben, az állampolgárok egyenlőségének elve hangoztatásával van kimondva az a 400 frtos minimum, a melynek megszavazását a tanítók és a magyar kultúra érdekében tisztelettel kérem. (Helyeslés a baloldalon) Péchy Tamás: T. ház! Félreértett szavaim értelmét óhajtom helyreigazítani. (Halljuk!) Én sohasem mondtam, hogy módosítványom által azt akarom elérni, hogy a magyar néptanítók ne, hanem csak azon néptanítók részesíttessenek fizetés felemelésben, a kik nemzetiségi vidékeken lakván, a nemzetiségeket magyarokká alakítják át. Ellenkezőleg ki akarom azt terjeszteni minden néptanítóra. Minden néptanító, ki a magyar nyelvet a törvénynek megfelelően tanítja, akár Debreezenben, akár Erdélyben, kaphassa meg a 400 frtos minimumot, azért, mert az 1879-iki törvényt végrehajtja. (Helyeslés a szélső baloldalon.) * Tudom, hogy az 1879-iki törvénynek ez volt intentioja, de nincsen sikere. Én sikert akarok annak a törvénynek biztosítani, Ez volt czélja módosítványomnak. Hentaller Lajos jegyző: Tóth János! Tóth János: T. házi (Halljuk! Halljuk !) Ha azok az értékes érvek és eszmék, melyek a ház ellenzéki pártjainak minden táborából, a szőnyegen levő törvényjavaslat tárgyában immár öt napon keresztül oly nagyszabású beszédek kíséretében felhozattak, nem tudták meggyőzni a t. kormányt és pártját, elfoglalt álláspontjuk helytelensége, s a 1 örvényjavaslatnak több, hazánk összes állami életére és nemzeti egységére kiható eardinalis hibái felől; úgy nekem a legkisebb reményem sem lehet ahhoz, hogy felszólalásommal ezt elérjem; s habár tudom azt, hogy végeredményében szavaimnak a teljes eredménytelenséggel kel! küzdeniök, mégis a kötelességnek vélek eleget tenni, a mikor átérezvén a törvényjavaslat állami és társadalmi kiváló alapvető fontosságát, e miatt felszólalok. (Halljuk! Halljuk!) Az eddigi vitából, t. ház, hazánk politikai életében egy sajátságos és ma már természetesnek és rendszeresnek nevezhető jelenség beigazolását láthatja bárki. Ez a jelenség a kormányzati szellem. Én nem tartozom azok közé, kik az eddigi felszólalásokból s a pártoknak elfoglalt magatartásából azt a consequentiát vonják le, hogy csak egyedül az ellenzéki pártok bírnak érzékkel a népnevelés-ügy nagy fontossága s benne a mintegy filantrupikusiiak nevezhető tanítói fizetések méltányos rendezése iránt, én hiszem, hogy a kormánypárt is érzékkel bír az iránt, hogy az összes állami és nemzeti létünkre
