Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-209

w 209. «rsüég»s ülés WBt. április 29-én, ísombaton, megfelelőleg azt hitték, hogy az ország összes polgárainak a szabadság áldásaiban való részesítése, az egyenjogúságnak mindenkire kiterjesztése fog birni azzal a morális erővel, fog birni azzal az egyenlő hatalommal, hogy az országban lakó összes fajok a haza hű polgárai a nemzeti egységnek vele együtt érző tagjaivá fognak lenni. T. ház! Nem szándékozom a keserű idők keserveit újból felidézni; mindenki tudja, hogy ez a remény 1848-ban csakhamar hajótörést szenvedett, annak alaptalansága csakhamar bebizonyodott. De mi tovább reméltünk. 1867-ben és azóta elég ehhez hasonló jelenséget találunk. 1867-ben a nemzetnek többsége elfogadott az ország közjogi helyzetére nézve egy rendelkezést, a melyet véglegesnek tartott és azt hitte, hogy ez törvénybe lévén ikatva, ezentúl az ország közjogi önállóságának biztonsága kívülről nincsen többé semmi veszélytől fenyegetve. És ugyanakkor megalkotta a törvényhozás a nemzetiségi törvényt és a népiskolai törvény az 1848-iki traditiók nyomán haladt, mert ismét azt hitte, hogy a szabadságnak legmesszebb menő mértékben való biztosítása, az egyenjogúság minden követelményének törvénybe iktatása: elég lesz arra nézve, hogy azon összeforrasztó erőt kifejtse, a melyre szükségünk van, hogy nemzeti egységünk biztosítva legyen. És ezentúl, t. ház, keletkezett egy egész iskola közjogi tekintetben, a mely még ma is — nem mondom dominál, de legalább tényleg uralkodik, tényleg a hatalomnak birtokában van — azt hiszi, hogy közjogi téren további teendőnk nincsen, a mely a közjogi téren a felmerülő féltékenységnek minden jelenségét, a mely a közjogi tért érintő minden nemzeti követelménynek {elállítását elvileg helytelenítette, mint megbolygatásait annak a békés és biztos állapotnak, a melyet elértünk. Szerintem pedig ez igen helytelen gondolkozás; mert legalább azok a követelések, azok a féltékenységek, azok a felszólalások, melyek e ház padjairól történtek, nem a közjogi alap megbolygatására történtek, hanem azokra azért volt szükség, hogy a közjogi alap megromlása, a mennyire lehet, megakadályoztassák, (Élénk helyeslés bal felől.) hogy az abban rejlő virtuális jogok mindegyikének életbeléptetése fokozatosan eléressék. És hogy daczára a politikai quietismus iskolájának, daczára annak a passiv ellenállásnak, melyet e tekintetben találtunk, daczára a folytonos leszavaztatásnak, mégis nekünk volt igazunk, hogy mi képviseltük a nemzeti történelem hagyományos igazságát, hogy mi képviseltük az abból fejlődött és soha sem szünetelő élet követelményeit: ezt bizonyítja az, hogy a közjogi quietismus iskoláia és az abból kikerülő kormányok maguk is kénytelenek voltak és kénytelenek ma is az általunk felállított követelményeket fokozatosan egymás után életbeléptéim. És ha majd azt fogom látni, t. ház, hogy azok mindegyikét életbeléptettük, akkor engem semmi irigység sem fog bántani, hanem szívesen fogok önöknek gratulálni, szívesen le fogom tenni a fegyvert. (Zajos helyeslés és tetszés a bal- és a szélső baloldalon ) Gr. Károlyi Gábor: A vén iskolamester jobban fizetteti magát. Az pensiot is kap. (Derültség a szélső baloldalon.) Gr. Apponyi Albert: Valamint eltévesztettnek bizonyult a quietismus iskolája a közjogi téren, és tapasztaltuk, hogy a mit a nemzet magának megszerez, a minek elismerését kivívta, azt folyton újra meg íVjra meg kell védenie, hogy kisebb nagyobb infiltratiok ellen folyton kell küzdenie, valamint e téren tévedésnek bizonyult az a remény, hogy a közjogi kérdésekkel egyszersmindenkorra végeztünk: ép oly tévedésnek bizonyult e remény, e jó elővélemény, ez illusio az ország, a nemzet egységének belső ellenségeivel szemben! T. ház! Azt az ideális hitet, hogy egyedül a szabadság, az egyenjogúság teljes mértékének elismerése, törvénybe iktatása és fentartása a haza összes polgárai közt az egységkötelékeit elég erősekre fogja fűzni, hogy azok a kívülről keletkező, és az ország talaján nőtt jogosulatlan ambitiók és izgalmak besugásának is ellenállani fognak tudni: azt a hitet ma máijámbor illusionak ismeri el mindenki. Megengedem, hogy nem egészen a mi hibánk nélkül jutottunk ide. Megengedem, hogy a magyar állam kiépítésével, intézményeinek átalakításával, pénzügyi és közgazdasági politikájával, a törvénybe iktatott egyéni és politikai szabadságok tényleges tiszteletben tartásával, a polgárok jogviszonyainak bírói oltalomban való részesítésével, hogy — mondom — mindezen a téren nem tettük meg mindazt, a mi szükséges arra, hogy a magyar állam épülete tényleg imponáló legyen, hogy a magyar állam kormányzati működése tényleg vonzó erőt gyakoroljon, hogy az tényleg minden polgára előtt, még azok előtt is, kik ellenséges befolyásoknak ki vannak téve, a szeretet, tisztelet és kegyelet tárgyává tegyük; (Helyeslés a bal- és szélsőbalon.) megengedem, hogy számos hiba történt; megengedem azt is, sőt állítom, hogy a felmerült államellenes izgatásokkal szemben az eddigi kormányok is meglehetősen tehetetlenek voltak. Mert engem, t. ház, soha egy pillanatra sem tévesztett meg, engem soha egy pillanatra &em lelkesített, és nekem soha egy pillanatig sem imponált az az ünnepélyes, a háznak falrengető tapsai között szokott ledoron-