Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.
Ülésnapok - 1892-209
SOS. orsiáe-os ülés 1S9S. április 2»-én,Moiiihat»B. gg mum túlterhelné. A 600 frtos minimum mindenesetre tálterhelné, g azért kívánatosnak tartanám, ha a t. kormány jövőre nézve ígéretet tenne arra vonatkozólag, hogy akár a legközelebbi, akár az utána következő költségvetés benyújtása alkalmával a 600 frtos minimum iránt terjeszt be javaslatot. Most pedig a 400 forintos minimumra szavazok, (Élénk helyeslés a hal és szélsőbalon.) azon kijelentéssel, hogyha a többség e 400 frtos minimumot meg nem szavazná, mint ezt t. képviselőtársaim közül már többen kijelentették, a javaslat harmadik olvasásánál ellene fogok szavazni. (Élénk helyeslés a szélső halóidalon.) Bernáth Dezső jegyző: Gr. Apponyi Albert. Gr. Apponyi Albert: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Daczára annak a védekezésnek,melyet Sréter Alfréd t. képviselőtársam a t. többségnek ezen törvényjavaslattal szemlen követett eljárására nézve megkísérlett, úgy hiszem, a háznak egész fiziognomiája bizonyságot tesz arról, hogy e javaslatot az úgynevezett kisebb javaslatok közé sorozták, a figyelemnek, az érdeklődésnek, a lelkesedésnek csak azon mértékében részesítik, a melyet a ház folyó ügyeihez tartozó javaslatoknak, mondjuk egy vicinális vasút engedélyezésének szoktak szentelni. (Igaz! Úgy van! hal felől.) A parlament e képének megfelel a t. kormánypárti sajtónak az a magatartása, mintha szántszándékkal iparkodnék a törvényjavaslatnak, és e törvényjavaslat tárgyalásának jelentőségét kisebbíteni. Én értem ez eljárást, (Halljuk! Halljuk!) nem helyeslem, de értem. Pártpolitikai szempontok indokolják azt; az az óhajtás, hogy minden fény, minden érdeklődés kizárólag azon javaslatok felé irányuljon, illetőleg azokat környezze, melyeket a t. kormány e napokban tett e ház asztalára, és melyeknek sikeréhez az ő existentiája és jövője kötve van. Már pedig én, t. ház, azokat a javaslatokat nem kisebbítem; azoknak egyike egy közszabadsági kérdést old meg, melynek megoldását melegen üdvözlöm, másika állami szervezetünk kiépítéséhez tartalmaz egy részletet, a melyet teljes jóakaró objeetiv bírálat tárgyává fogok tenni annak idejében. Együttvéve e javaslatok s a t. kormánynak egész egyházpolitikai aetioja bír elég fontossággal arra, hogy ne szoruljon ily, — hogy úgy mondjam,—reklámszeríítaktikázásokra, melyek más, fontosságukban egyenrangú actiokat, fontosságukban egyenrangú javaslatokat devalválni akarnak csak azért, hogy minden dicsőség, minden érdeklődés, az összes figyelem, azon actio felé irányuljon, a mely a kormánynak, — a mellett, hogy az országra nézve is fontos, — taktikai létérdekeivel is függ össze. (Élénk helyeslés bal felől.) Én, t. képviselőház, azt az ügyet, a melylyel foglalkozunk, tartom azokkal legalább is egyenrangú fontosságúnak. (Élénk felkiáltások hal felől: Igaz ! Úgy vm! Sokkal fontosahb !); legalább is egyenrangú fontosságúnak azért, mert itt egy darab áll előttünk a magyar nemzetnek önfentartási harczából. (Élénk helyeslés hal felől) És ez indít engem a felszólalásra; mert azok után a fényes beszédek után, melyek valamennyi ellenzéki pártnak soraiból elmondattak, amelyek különösen azon pártnak padjairól hangzottak el, a mely párthoz tartozni nekem is szerencsém van, magának a tárgynak meg világi tása talán nem kívánná, hogy felszólaljak; de felszólalásom által bizonyságot akarok tenni a tártrynak fontossága mellett. (Élénk helyeslés bal felől.) És mikor úgy látom, hogy a t. túloldalnak politikai vezérférfiai nem látják érdemesnek, hogy azzal foglalkozzanak, minden félreértést kizáró nyíltsággal, és a mily erő csak fellépésemben rejlik, annyi erővel akarom az ország előtt dokumentálni. (Zajos tetszés és helyeslés a baloldalon.) hogy az a tárgy, a melylyel ma foglalkozunk, a parlamentnek nem úgy nevezett kisebb, hanem annak legnagyobb tárgyai közé tartozik. (Élénk helyeslés bal felöl.) Hock János: Nem taktikusra, kulturpolitikusra van szükség. (Halljuk! Halljuk! jobb felöl) Gr, Apponyi Albert: T. képviselőház! A magyar nemzet azok közé tartozik, a melyeknek politikájában a létfentartásért való küzdelem állandó szerepet játszik. Vannak szerencsésebb nemzetek, a melyeknél ez a momentum csak igen kivételes, nagy világtörténelmi katasztrófák alkalmából lép előtérbe. Ezeknek a nemzeteknek a politikája aránylag egyszerű; mindenesetre sokkal kevésbbé komplikált, mint a mienk. Ha a franczin, ha a. német, ha az olasz, szóval, ha ezek a boldogabb nemzetek, — és a kisebbek közül is sorolhatnék fel néhányat, a dán, a svéd, és a többi, — ha ezek az államhatalm it megerősítik, tudják, hogy ez által nemzeti hatalmukat erősítik meg; ha közgazdasági megerősödésüket mozdítják elő, akkor a nélkül, hogy külön gondjuk legyen a közgazdasági felvirágozásnak nemzeti irányzatára, a nemzetet is megerősítik vele ; ha a kultúrát előmozdítják, a kultúrának ezen megerősödése önmagától is egyszersmind a nemzetnek megerősödését jelenti; ha véderejüket fokozzák, ezzel a nélkül, hogy további gondjuk legyen ennek minemííségére, a nemzeti erőnek nyújtanak tápot. Minálunk azonban ez nem mindig így van. Minálunk az állam hatalmának megerősödése is képzelhető oly irányban, mely nem a magyar nemzetet szolgálja, hanem a magyar nemzet ellen fordulhat. (Élénk helyeslés bal felől.)
