Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-209

94 *Ofl. országos ülés 18W. április 2»-én, Mombaloii. Minálunk még gazdasági haladás is képzelhető oly irányban, a mely nem a magyar nemzeti ügyet, hanem ellenkezőleg, a magyar nemzet ellenségeinek erejét szolgálja, (Élénk helyeslés halfelöl.) főleg pedig létesülhet itt kidturai haladás, mely nem a nemzeti egységet támogatja, hanem a szétbontó erőket (Élénk helyeslés balfelöl) Ez teszi, t. ház, annyira komplikálttá Magyarországon a politikai problémák összeségét. Nem elég azokat a maguk egyszerűségében — hogy úgy mondjam — theoretice megállapítható természetében felfogni, és megoldás elé vinni, hanem folytonosan tekintettel kell lenni ama sajátságos nemzeti helyzetre, a mely minden egyes probléma megoldásából egy-egy idegen ' elemet vegyít. Ezt nem panaszképen mondom. A gondvi- | selés intézkedése az, hogy a mi nemzetünk ily ) helyzetbe jutott, kellett, hogy jusson; őseink bölesesége ebben a helyzetben is megtalálta az utat — hála Isten — számos évszázadon át, hogy a magyar nemzetet fentartsa, és hogy annak állása ma biztosítottal) legyen, mint évszázadok óta volt. De ez csak arra figyelmeztet minket, hogy nálunk minden problémainak, legelső sorban ezen kulturális problémának, a probléma természetében rejlő mozzanatán kívííl van még egy mozzanata, mely amazoknál is foutosabb, és mindennél előbbre való, és ez ennek a problémának — nemzeti létünkre, fejlődésünkre, és meggyőződésünkre gyakorolható káros vagy előnyös hatása. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) És az a tárgy, t. ház, a melylyel ma foglalkozunk, — hogy úgy mondjam — saturalva van a tisztán kulturális jellegen kívül, nemzeti jelleggel. (Úgy van! Úgy van! a bal- és a széhö bahldalon.) A t. kormány maga előtt, látott egy nagy társadalmi és közművelődési problémát: a tanítók existem iáját. Ez magában véve is elég nagy probléma arra, hogy foglalkoztassa az előrelátó államférfiak eszét és szívét is, és hogy igénybe vegye a törvényhozás egész működését. A t. kormány iparkodott ezen problémát megoldani, és a mint ezen probléma megoldásán fáradozott, rögtön előállt az a másik, előállott önként, előállott a nélkül, hogy bárki előrántotta volna, előállott a helyzet természeténél fogva az, hogy t. i. minő hát az az iskola, a melyet a tanítók fi etésének felemelése által segélyezni és fentart ni akarunk ? Mit ad nekünk az az iskola, kiket nevel nekünk az az iskola? Magyar nemzet hű polgárait neveli-e, vagy a magyar nemzet iránt közönbös egyéneket, vagy esetleg a magyar nemzet ellenségeit? (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) És a mint ezzel a másik kérdéssel egyszer komolyan szembe nézünk, megdöbbenéssel kell konstatálnunk azt a választ, melyet erre a helyzet minden ismerőjének adni kell. Erre a roppant súlyú kérdésre: mivé neveli az iskola a következő generatiót? Hazafivá vagy nem, jó állampolgárrá vagy az állam ellenségévé? Erre a roppant súlyú kérdésre az iskoláknak egy nem ismert, egy határozatlan számára nézve azt kell mondanunk a legjobb esetben: nem tudjuk; egy nagy számára nézve pedig az eredményekből Ítélve azt keli mondanunk: tudjuk : a hazának nem hű polgárai, a hazának ellenségei kerülnek ki onnan. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha ez így van. akkor kérdem, van-e probléma, van-e kérdés, mely fontosságban mérkőzlietik azzal, hogy ezzel az állapottal megküzdjüiik, vagy ezt az állapotot módosítsuk és megváltoztassuk? A kérdés ezen természetének felismerése vezetett engem, midőn az elénk terjesztett javaslaton elmélkedem, és veszem mindenekelőtt a probléma egyik oldalát: kulturális és társadalmi oldalát, a tanítóknak existentiáját. (Halljuk! Halljuk!) A tanítók cxisientiáján ik a művelt ember normális létfeltételeihez méltóvá tétele: ez a nemzetnek becsületbeli kötelessége. (Úgy van! Úgy van! bal felöl.) Ez, t. képviselőház, azon kötelességeknek egyike, a melyeket teljesíteni kell, hogyha a művelt nemzetek közötti, hogy úgymondjam, tisztességbeli helyünket elakarjuk foglalni, hogyha azoknak köréből magunkat az erkölcsi kiballotirozágnak nem akarjuk kitenni. (Úgy van! Úgy van! tetszés bal felől.) De, t. képviselőház, ennek a nemzeti kultúrának a problémájával függ össze a tanítók ex isten fiájának problémája. Én kérdezősködtem, hogy miként lehetséges az, hogy még a 300 forintot is el nem érő, sőt némely helyen 100 forinton alul maradó fizetések mellett tényleg mégis existálhatnak tanítók ? Hát a válasz csak egy lehet, és a válasz tényleg az volt, hogy úgy existálhatnak, hogy a tanítóknak igen nagy része a tanítást csakis mellékfoglalkozásként űzi, (Úgy van! Úgy van! bal felöl) a gazdasági existentiának alapját valamely mesterségben, vagy egyéb gazdasági foglalkozásban találják. (Úgy van! Úgy van! bal 'elől-) Nohát, t. képviselőház, az ilyen tanító seregtől lehetetlen annak a kulturális munkának sikeres elvégzését kívánni, a mely kulturális munka pedig épen a népek versenyében való fenmáradásunknak egyik feltételét képezi. (Úgy van! Úgy van! bal felől.) Annyiszor mondták már azt, hogy a nemzetek egymás közti versenyében a viszonylagos kulturális haladás képezi a döntő momentumot, annyit mondták már ezt szóval, Írásban ésnyomtatásban. hogy a fül ezt a mondást már megszokta, a szem is megszokta, az értelem is meg-