Képviselőházi napló, 1892. XI. kötet • 1893. április 5–április 25.

Ülésnapok - 1892-191

lW. orssAgos ölés 1898. április t-én, pénteken* "57 derítve az, hogy a ház határozatképes volt? (Halljuk! Halljuk!) Már most, t. ház, egy kérdés eldöntésétől 1iigg, hogy milyen értelmet tulajdonítsak leg­alább magam részéről az elnök úr tegnapi el­járásának. Ha csak az elnök urnak egyszerű tévedésével állunk szemben, ha csak arról van szó, hogy az elnök úr is ember léyén, emberi gyarlóságból, vagy bármely tévedésbői hibát követett el, ezt jóvátennünk szabad, lehet és illik, ez a parlament méltóságával sohasem el­lenkezik. Ha azonban akkor, midőn mint komoly politikai férfiak vitatjuk azt, hogy az nem a többség határozata volt, mely tegnap a válaszra vonatkozólag kimondatott előáll a t. kormány­párt összetoborzott hívekkel, a kik a tegnapi ülésen jelen sem voltak, és ma önök pártkér­déssé akarják tenni a tegnapi igazságot, s azt akarják elhitetni, hogy a tegnapi határozat a többség határozata volt, akkor számolnunk kell azzal, t. ház, hogy itt nemcsak azzal a dispo­Bitioval állunk szemben, hogy a kabátokat és kalapokat odakinn megolvassák, hanem, hogy félnünk kell jövőre, valahányszor a képviselő­ház többségét, pillanatnyi bár, de sikeríílt a meggyőződés fegyvereivel az igazság útjára terelni, (Zaj jobb felöl.) ki vagyunk téve annak, hogy az elnöki székből csavartatik el az igaz­ság. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon. Zaj jobb felől.) Erre kívánunk feleletet, és nagyon szeret­ném megtudni azon okokat, melyek akár a kor­mányt, akár a többséget gátolják annak, eon­statáláeában, hogy tegnap meg volt-e a több­ség, vagy nem, mikor tény, hogy a házszabá­lyok nem tartattak meg. Erről volta szó, és ezért támogatom Horváth Ádám képviselőtársam in­dítványát. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon. Molnár Áatal jegyző: Dániel Ernő! Dániel Ernő: T. ház! Azt gondolom, hogy a ház minden oldalára nézve csak jóté­kony hatással lesz, ha egész higgadtan és vilá­gosan tekintjük ez ügyet s bíráljuk azt meg. Iudítvány tétetett az iránt, hogy a jegyzőkönyv ne hitelesíttessék, mert azon adatok, melyeket ez tartalmaz, nem felelnek meg e házban tény­leg lefolyt jelenetnek. Azt gondolom, t. ház, hogy ép azon nyilatkozat után, melyet Polőnyi Géza t. képviselőtársam ép most tett, a kérdés e része talán elesnék, mert hisz maga beval­lotta azt, hogy kénytelen elismerni azt, hogy a jegyzőkönyv tulajdonképen hiven vette fel ezen dolgokat, de azért kénytelen hozzájárulni Horváth Ádám képviselőtársam indítványához, mert azon elnöki enuntiatio nem alkalmaztatott teljesen a házszabályokhoz s részben a házszabályok meg­sértésével mondatott ki. Az egész vita-kérdés tulajdonképen a második kérdés körűi forog, KtPVH. NAPLÓ. 1892 — 97. XI. KÖTET. vájjon az elnöki emmtiatioban foglaltatik-e ház­szabálysértés, igen, vagy nem? Azt gondolom, t. ház, ha egész hig­gadtan és komolyan vesszük fontolóra az elnök úr kijelentését, egyáltalában nem lehet azt mon­dani, hogy a házszabályok megsértettek, mert az az ellenvetés, hogy többség nem létezett, és így a határozatot nem a többség hozta, oly állí­tás, melyre nézve semmi positiv, semmi concret bizonyíték nincs. (Zaj a szélsőbalon: Felkiáltások Ellenpróbát kellett volna elrendelni!)Méltóztassanak egy kis türelemmel lenni, rá fogok térni a kér­dés e részére is. A házszabályok 177. §-a sze­rint a szavazás első sorban felállással és ülve maradással történik; a felállás és ülvemaradás szerint mondja ki az elnök a többséget akkor, ha a többség előtte nem kétséges, s első sorban azt, hogy a többség kétséges-e, vagy nem, tisz­tán és világosan a^ elnök van hívatva meg­ítélni, csak akkor, ha a ház többi oldaláról is merülnek fel kételyek, nem elég az elnök be­látása és megítélése, hanem ellenpróba rendel­tetik el. Ámde ily követelés, ily megjegyzés a ház egyik oldaláról sem történt. (Élénk ellen­mondás a bal- és szélsőbalon.) Engedelmet kérek, nem történt. Igaz, hogy felemlíttetett itt az, hogy kívántak ellenpróbát. (Zajoi felkiáltások a szélsőbalon: Igenis kértünk ellenpróbát! Zaj.) Én itt voltam az ülésen, Gr. Károlyi Gábor : Jobban akarja tudni'? Az mégis erős ! Dániel Ernő: Kijelentem, hogy csodál­kozásomra és bámulatomra ily eílenpróba köve­telés nem történt mindaddig, a inig az elnök a többséget kimondotta . . . Gr. Károlyi Gábor: Nem áll! Nem igaz! Dániel Ernő: ... és aztán a határozat kimondása után történt az ellenpróbára való hi­vatkozás. Hogy ez így van, hivatkozom a gyors­írói jegyzetekre, és azt hiszem, t. ház, hogy midőn hiteles jegyzetekről vau szó, és azokra hivatkozhatunk, azok mindenesetre érdemelnek annyi hitelt, hogy azok ellenében egyes felszó­lalásoknak nagy súlyt ne tulajdonítsunk. Ha már a határozat enuntiálva lett, egy­általában nem járja, hogy azután még ellen­próbát tartsunk, mert nézetem szerint az elnök által kimondott határozat többé meg nem boly­gatható, és arra vagyok bátor figyelmeztetni épen a t. ház túlsó oldalán ülő képviselő ura­kat, hogy épen az ő érdekükben is van, hogy az elnök által kimondott határozat meg ne bolygaftassék. (Helyeslés jobb felől.) De, t. ház, tovább megyek. (Halljuk! Hall­juk !) Nem tekinthetem a házszabályok megsér­tésének azt a körülményt sem, hogy a ház ha­tározatképessége nem couAtatáltatott. Ügy tu­a

Next

/
Oldalképek
Tartalom