Képviselőházi napló, 1892. XI. kötet • 1893. április 5–április 25.

Ülésnapok - 1892-190

190. országos ülés 1898. április B.án, esHtfirtöklÍB. . szellemben való egységesítése által biztos és természetszerű alapra fektessük e nemzeted (Élénk tetszés és éljenzés a baloldalon.) Ezt az irányt, melynek megvalósítása kedvéért fáradozunk, áldozatokat hozunk, igaz, hogy nem elegendő mérvüeket,nem elegendő következetességgel és nem elegendő erélylyel, de mégis ezt az irányt, gondolom, mindnyájan, pártkülönbség nélkül közösen a magunkénak valljuk, hirdetjük és követjük és 7 egész közoktatási politikánknak mindenkor ez lesz kiindulási és egyszersmind végpontja. Nos, t. ház, ebben a nagy törekvésben, ebben az organikus munkában nemcsak egy tátongó űr van, de van a közoktatásnak egy ága, a mely ezzel a törekvéssel egyenesen ellentétben áll. (Igaz! Úgy van! bal felől.) Van a magyar intelligentiának egy igen nagy fontosságú része, mely társadalmi állásánál fogva a nemzeti gondolkodásra bizonyos befolyást gyakorol és kell is, hogy gyakoroljon, mert minden nemzet organismusában kell, hogy tekintélyes és tisztelt állást foglaljon el a hadsereg, és különösen annak tisztikara, és kell, hogy társadalmi felfogásokkal, azok összességében a maga befolyását érvényesítse,hogy abban nyomot hagyjon, (Élénk helyeslés a baloldalon.) mondom, mi a magyar társadalom intelligentiájának ezen igen fontos részét átadjuk egy oly közoktatásnak, a mely nemcsak semmi összeköttetésben nem áll nemzeti ideáljainkkal, mely közoktatás nemcsak semmiben elő nem mozdítja azt a törekvést, a mely törekvést különben az egész vonalon, áldozatok árán is, megvalósítani iparkodunk, hogy t. i. a magyar intelligentiát egységesítsük magyar érzésben, magyar szellemben s magyar nyelvben, hanem mely közoktatási szervezet e törekvésünknek egyenesen ellene működik. (Igaz! Ügy van! a baloldalon.) Nem vádolom én, t. ház, katonai tanintézeteink vezetőit, nem vádolom a közös hadsereg vezetőit rossz akarattal, rossz indulattal; tudom, hogy igen sok kifogás, melyet emelni hallottunk oly alapon, mint hogyha a magyar ifjak kevésbbé szívesen láttatnának, mint hogyha üldözés tárgyai volnának, közelebbről tekintve alaptalannak bizonyult; tudom, hogy e tekintetben a jóakaratnak és jóindulatnak egy bizonyos növekedésével találkozunk. De, t. ház, nem erről van szó, hanem arról, hogy mivé lesz az a magyar ifjú, (Élénk tetszés bal felöl.) a ki a mostani katonai nevelésnek átadatik?Vájjon abból magyar ember lesz-e? (Halljuk! Halljuk!) és ha magyar ember marad, mint a hogy sokan magyar emberek maradnak: tényleg azon nevelés folytán marad-e az, vagy pedig azon nevelés daczára. (Zajos helyeslés, tet ssés és felkiáltások a baloldalon: A nevelés daczára!) Azt hiszem, t. ház, hogy a ki elfogúlatlamíl tekinti a tényeket és a helyzetet, nem fogja I KtíPVH. NAPLÓ. 1892—97. XI. KÖTET. tagadhatni, de tulajdonképen nem is tagadja, hogy tényleg úgy van, mint mondom, (Igaz! Úgy van! hal felől.) hogy a ki a jelenlegi katonai nevelői intézetek tanfolyamain keresztűlmenve, magyar minőségét megtartotta, azt ezen nevelés daczára tartotta meg. (Igaz! ügy van! a baloldalon.) Hock János: Mint a honvédelmi miuister úr! (Derültség bal felől.) Gr. Apponyi Albert: És e tekintetben néha a status quo védői részéről szinte naiv vallomásokkal találkozunk. Én például igen jól emlékszem egy delegati malis ülésszakra, (Halljuk! Halljuk!) a mely alatt ez a kérdés tárgyaltatván, a t. túloldalnak egyik tagja, a ki jelenleg nem tagja a képviselőháznak, de a kit katonai kérdésekben szakférfiúnak tekintettek, a mi kifogásainkkal szemben azt mondta, hogy igen csekély lelki erővel bírhat az a magyar ifjú, a ki a most létező közös hadseregbeli katonai akadémia nevelésének daczára is meg nem tudja tartani magyarságát. T. képviselőház, megengedem, hogy egy bizonyos lelki erővel azok a magyar ifjak, a kik a jelenlegi katonai nevelő intézetekben neveltetnek, fentarthatják magyarságukat. De vájjon volt-e rá eset valamikor, hogy egy nemzet hogy egy állam a maga költségén, a maga törvényeinek alapján, a maga tekintélyével olyan nevelőintézeteket tartott volna fenn, a melyekkel ezemben lelkierő kell ahhoz, (Zajos tetszés és helyeslés a bal- és szélaő baloldalon) hogy a növendék nemzeti gondolkozását, nemzeti érzését fentartsa. (Zajos tetszés a bal- és szélsőbalon.) Pedig, t. képviselőház, hogy ez így van, méltóztassék csak arra a tényre gondolni, hogy a legalsóbb katonai tanintézetekben, pl. a kadétiskolákban, nincsen az a tantárgy, a mely magyarul adatnék elő. Még azok a tantárgyak is, a melyek a katonai tudományokkal semminemű összefüggésben nincsenek, a melyek tehát az erkölcsi neveléshez, vagy az általános műveltséghez tartoznak, hogy a legpregnánsabb példát hozzam fel, a vallásoktatás a kadétiskolákban szintén német nyelven adatik elő. Ugron Gábor: Hogyne! Az isten is német! A mennyország scbwarz-gelb! (Derültség a baloldalon.) Gr. Apponyi Albert: Képzeljék most már t. képviselőház, azoknak a fiatalembereknek, — lehet mondani gyermekeknek, — helyzetét, a kik nemcsak a katonai tudományoknak, de az általános műveltségnek is összes anyagát oly nyelven kénytelenek hallgatni, a melyet igen tökéletlenül tudnak. A katonai tudományoknak német nyelven való előadását még csak valamivel lehetne indokolni, — szerintem tévesen, — a katonai nevelés egységességének szükségességé-