Képviselőházi napló, 1892. XI. kötet • 1893. április 5–április 25.

Ülésnapok - 1892-190

36 1S& ernáfm ütés 1898. április &4n, «Át$rt6koa. jegyző által hitelesítette, ki a kezemben lévő eredeti okmány tanúsága szerint a hitelesítési záradékot a legeorrectebb magyarsággal vezette reá az ügyvédi meghatalmazásra. Méltóztassanak meghallgatni a hitelesítési záradékot'. (Halljuk! Olvassa) »Eszak-amerikai EgyesültÁllamok. Pennsylvania állam. Allegheny-megye. Alólírott Louis Moeser észak-amerikai, Pennsylvania állam nyilvános jegyzője, Pittshurg városi lakos előtt Gees János volt Kassa, abaujmegyei, jelenleg Pittshurg Allegheny megye, Pennsylvania állami lakos józan és ép állapotban megjelent és nyilatkozott, hogy ezen mellékelt meghatalmazást törvényesnek elismeri és tartalmát értve, azt előttem sajátkezűleg névaláírással erősítette meg. Annak hiteléül, hogy ezen meghatalmazás törvényesnek elismertessék, hivatalos közbevetéssel azt átvizsgálva aláírásommal és hivatalos pecsétemmel megerősítem. Kelt Pittsburg, Allegheny Co. Pa. 1892. November hó 10-ik napján. Louis Moeser nyil vános jegyzője.« A pittsburgi cs. és kir. eonsulatns azonban már nem viseltetett a független magyar állam hivatalos nyelve iránt annyi tisztelettel, mint az idegen amerikai közjegyző, (Derültség bal felél.) kit pedig mi nem a mi pénzünkből fizetünk és ki tőlünk egészen független. A mi eoiisulunk 1892. évi november 11-én kelt igazolványával az amerikai derék közjegyző aláírásának hitelességét következőleg tanúsította (olvassa): Nro. 1152/3295. Zur Beglaubigung der Eehtlieit umsíehender Unterschrift des Herrn Louis Moeser, öffentlieher Notar in Pittsburg, Pennsylvanien. K. und k. Oesterreichisch-ühgarisches Consulat, Pittsburg, Pa., America, am 11. November 1892. Der Kaiserliche und Königliche Consul: Mas Sehamberg (P. H.) Azt hiszem, t. ház, ez eléggé tanulságos példa, valamint nem kevésbbé tanulságos a közös kormányhatóságok felfogására nézve ama másik megtörtént eset is, hogy egy fővárosi család egy svajczi nevelőnőt szerződtetvén gyermekeihez, midőn az illető a megállapított határidőre meg nem érkezett, az illető itteni családapa egy a mi svajczi követségünk h ez intézett magyar levélben azt kérelmezte, hogy a követség az illető nevelőnőt idéztesse meg és figyelmeztesse szerződésileg elvállalt kötelezettségeire. Ezt a magyar levelet a mi svajczi követünk azon udvarias kérelem kapcsán küldötte vissza ennek a fővárosi polgárnak, hogy itt senki magyarul nem tudván, terjeszsze elő kérelmét német nyelven szerkesztett beadványban. (Derültség és mozgás bal felöl.) íme, t. ház, így respectálják a mi diplomatiai és egyéb közös kormányhatóságaink Magyarország állami önállóságát. A most előadott két esetből tehát kettőstanúság vonható le; először, hogy azok a közös költségvetésből, tehát magyar pénzből is fen tartott, közösügyes hivatalaink sok tagjának épen nem ártana, ha elmennének az amerikai pittsburgi közjegyzőhez, és megkérnék őt, hogy tanítsa meg őket arra, miként kell egy független, önálló ország alkotmányát, törvényeit, szabadságát tiszteletben tartani. (Úgy van! Úgy van / bal felöli) A másik tanúság pedig az, hogy valahányszor alkalmunk nyilik, soha el ne mulaszszuk hazánk önállóságát és souverainítását külső látható jelek által is kifejezésre juttatni. Ez okból is ajánlom tehát a zászló és jelvénykérdésre vonatkozó határozati javaslatom elfogadását. (Elénk helyeslés bal felöl.) És itt önkéntelenül eszembe jut boldogult Simor János herczegprimásnak egy főúri esküvő alkalmával elmondott gyönyörű szónoklatának azon része, a hol a jegygyűrű jelentőségéről szólva ezeket mondja: »Mi az a jegygyűrű magában véve? Egy aránylag csekély értékű darabka arany, és mégis minő nagy annak fontossága a jegyesekre nézve, a kikre nézve egy egész élet összetartozandóságát, valamint kötelezettségét jelenti, hogy egész életükön át egymást támogatni, ez életnek örömeit és báját egymással hűségesen megosztani kötelesek. Mi a nemzeti zászló magában véve? így szól továbbá a biboros főpap; Csak egy csekélyke vászon, a melynek láttára mégis élénkebben ver szivünk, mert nemzetünk ezredéves történetét annak sok viszontagságait és szenvedését, de egyúttal fényes dicsőségét is juttatja eszünkbe«. Ily értelemben fogom fel én is, t. ház, a nemzeti lobogó kérdését, és ezen érveléssel ajánlom én is e tárgyra vonatkozó benyújtandó határozati javaslatomat a t. ház becses figyelmébe. A második kérdés, melyre még kiterjeszkedni szándékuzom, a honvédtisztek gyermekeinek, főleg leánygyermekeiknek neveltetési kérdése. (Halljuk! Halljuk!) Tudjuk mindannyian, miként a közös hadseregbeli családos tisztek leányai számára a közös hadügyi kormány két leánynevelő intézetet tart fenn, a hernalsit és a sopronit, mely intézetekben a növendékek szakszerű, gondos neveltetés és oktatásban részesülnek. Nem ismerem közelebbről ezen intézetek felvételi szabályait; lehet, sőt hiszem, hogy korlátolt számmal a honvédtisztek leányai is felvétetnek ezen intézetekbe; de épen ez az, a mit én elkerülni óhajtok; mert bármennyire tudom is, hogy ezen intézetek egészben véve a paedagogiai és didacticai igényeknek megfelelnek, úgy viszont tudom azt is, hogy ott a növen-