Képviselőházi napló, 1892. XI. kötet • 1893. április 5–április 25.

Ülésnapok - 1892-196

ígQ 196 ur-aftgos lilés 18»8. április 18 á:i, eíütBrWkSa. vételt, hogy előzetes tárgyalás végett a pénzügyi bizottsághoz utasíttassák, és ezt bátor vagyok javaslatba hozni. (Helyeslés bal felől.) Wekerle Sándor ministerelnök és pénzÜgyminister: T. ház! Azzal a felvilágosítással vagyok bátor szolgálni, hogy a pénzügyi bizottság igen behatóan foglalkozott ezzel a kérdéssel, s nemcsak a számszerinti tételekkel, hanem egyúttal azzal a kérdéssel is foglalkozott, hogy a most ajánlott összeg mennyiben elég a mutatkozó igényeknek kielégítésére. Épen azért, mivel a pénzügyi bizottság ezzel igen behatóan foglalkozott, és azon meggyőződésre jutott, hogy ez az összeg méltányos és az igények kielégítésére elégséges: igen kérem a t. házat, ho^y a tételt változatlanul elfogadni méltóztassék. (Helyeslés jcbl felöl.) Indokul Lator vagyok azt felhozni, a mit már a múlt évi tárgyalás alkalmával is bátor voltam röviden felemlíteni. (Halljuk/ Halljuk!) Micsoda kívánalmak merülnek fel a honvédsegélyezések, vagy nyugdíjazások tekintetében? Először felmerül az a kívánalom, hogy a közvitézeknek, s általában a tiszteken aluli legénységnek segél) díja lényegesen felemeltessék, mert az csakugyan elégtelen. Ez az első fontos kívánalom. A második az, hogy a nyugdíjképesítési idő 65 évről íeszállíttassék 60 évre. Megjegyzem, hogy ezelőtt a képesítési idő 70 volt, s az már korábban leszállíttatott 65 évrel A harmadik kívánalom az, hogy a honvéd özvegyének ne csak az tekintessék, a ki már 1848-49ben az illető honvédnek hitestársa volt, hanem az is, a kit utóbb, vagy a legújabb időben vett feleségül, szintén özvegynek tekintessék. Már a múlt évben bátor voltam kijelenteni, hogy ez ez utóbbi követelményt, hogy t. i. oly honvédözvegyet is segélyezzünk, a ki csak 1848-49 után lett honvédnek felesége, honorálhatónak nem tartom. Én elmegyek a méltányosság végső határáig, de ha az összes állami alkalmazottakra kimondjuk, hogy a nyugdíjas állapotban, tehát nem tényleges szolgálatban kötött házasság után özvegyi ellátás nem jár: ez elvi álláspont sérelme nélkül itt sem mehetünk tovább. Állást kell foglalnom a másik kívánalom ellen is, hogy t. i. a 65 évet leszállítsuk 60-ra. Mert ha nyugdíjtörvényünk a 65-ik [évet állapítja meg olyannak, a melynél a nyugdíjellátás kezdődik: ez állásponthoz itt is ragaszkodnunk kell. Lehet itt is némi könnyítést tenni, mert vaunak bizonyos szempontok, melyeket honorálni kell; de akkor sen így használnám a ren delkezésie álló összeget, hanem másként. Pollenben a harmadik szempontot, hogy t. i. emeljük fel a segélyt, honorálandónak tartom. Hogy áll ma a számszerű calculiis? Rendelkezésre állott a honvédsegélyezési alap jövedelméből, — és a készpénz-jövedelmek a szükséghez képest fel is használhatók, — 200.000 frt. A megejtett számítás szerint, ha a korlátozás úgy történik, a mint említettem, és a segély oly mérvben emeltetik, mint annak idején maga a segélybizottság kívánta, körülbelül 267 — 270.000 frtra van szükség. Ezzel szemben mi 300.000 frtnyi kerek összeget vettünk be a költségvetésbe, tehát tulajdonképen többet, mint a mennyi szükséges lett volna, többet azért, mert minden tekintetben megbízható számítások nem állván rendelkezésünkre, egy kis latitude-del kellett az összeget megállapítani. Meg vagyok arról győződve, hogy ez, ha a segélyezések azon mérvét nyújtjuk, melyet a segélybizottság kért, nemcsak elég lesz, hanem rendkívüli méltánylást érdemlő esetekben való segélyezésre is marad bizonyos összeg. És minthogy így áll a financiális fedezet, kérem, méltóztassék az eredeti szöveget változtatás nélkül elfogadni. (Élénk helyeslés a jobloldalon.) Még csak egyet. Midőn nagyobb mértékben nyújtjuk a segélyezést, mindenesetre helyes lesz azt is gondos bírálat tárgyává tenni, hogy a kik igényt tartanak a segélyezésre, csakugyan honvédek voltak-e 1848/49-ben? Mert a mily tisztelettel és kegyelettel viseltetem azok iránt, a kik csakugyan honvédek voltak, másrészt fokozott szigorral kell eljárni azokkal szemben, kik e nevet bitorolják, kik tán egyik másik irányban segédkeztek is, de nem mint honvédek szolgáltak, hanem csak ideig-óráig tettek szolgálatot mint nemzetőrök. (Úgy van!) Ha ily szigorral kezeljük a dolgot, meg vagyok győződve, hogy az előirányzott összeg teljesen elégséges lesz. (Élénk helyeslés jobb felől.) Beőthy Ákos: T. ház! Nem szenved kétséget, s gondolom, mind megegyezünk abban, hogy a törvényhozás a legnagyobb erkölcsi, és tán jogi obligoban, van a 48/49-iki honvédek iránt; először azért, mert kötelességteljesítés és vitézség által nemcsak az ország hálájára voltak érdemesek, hanem azt hiszem, a magyar nemzetnek mindenfelé dicsőséget szereztek. De azonkívül kétséget nem szenved, hogy ha mi ma itt tanácskozhatunk, ha alkotmányunk helyreállíttatott, azt legnagyobb részben a honvédek vitéz viselkedésének köszönhetjük. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Mert ámbár az ő fáradozásukat, az ő küzdelmüket részint a túlerő, részint pedig, fájdalom, — a belviszály miatt teljes győzelem nem is kísérte, de küzdelmük oly erkölcsi, oly politikai erőt képezett, a melylyel kénytelen volt az absolut hatalom számolni; a minek következtében az alkotmány szerencsésen helyre is lett állítva. Hogy a törvényhozás érzi ezt az erkölcsi és jogi obligót, bebizonyította azáltal, hogy