Képviselőházi napló, 1892. XI. kötet • 1893. április 5–április 25.

Ülésnapok - 1892-195

195. országos ülés 1893. április 12-én, szerdán. 169 másik állami szín decretaltassék s minden oly intézetnél, a mely közös jelleggel bír, úgy ezen színt, mint a magyar állami színek egyformán, a dualismus alapján alkalmaztassanak. Ennyit akartam a minister úr erre vonatkozó előadá­sára megjegyezni. Áttérve a másik tárgyra, t. i. a honvéd tisztek gyermekei számára felállítandó árvaház kérdésére, e tekintetben a minister úr kegyes volt annyit eoncedaíni, hogy ez nagyon humá­nus eszme, és a maga részéről a legszívesebben hozzájárulna, ha annak a keresztülvitele lehet­séges volna. Én azt hiszem, t. ház, hogy nem messze van az az idő, a midőn a delegatiok összeülnek, s ott igen magas követelésekről lesz szó, de nem lesz olyan élesen hangoztatva a pénzügyi szempont, mint ezen fontos kérdésnél s a követelések meg fognak szavaztatni. De ezúttal nem erről akarok szólani, hanem hogy módot nyújtsak a minister úrnak arra, hogy az általam contemplalt ezélt, a pénzügyi szem­pont minél csekélyebb érintésével megvalósít­hassa, minthogy tudjuk, hogy ily intézetek fel­állítása, felszerelése tetemes költségbe kerül, bátor vagyok a következő határozati javas!atot benyújtani, melyhez a minister úr hozzájárul hat, s melyet a minister úrnak, mint a t. kép­viselőháznak becses figyelmébe vagyok bátor ajánlani. (Olvassa.) Határozati javaslat. »Addig is. míg az ország pénzügyi helyzete egy a magyar hon­védségi tisztikar leányai részére létesítendő leánynevelő-intézet felállítását lehetővé teszi, utasítsa a ház a t honvédelmi minister urat, hogy a vallás- és közoktatásügyi minister úrral egyetértőleg terjeszszen a ház elé mielőbb oly törvényjavaslatot, melynek értelmében a magyar honvéd tisztek leányai az országban már létező, kiválóbb leánynevelő intézeteknél létesítendő ál­lamalapítványi helyek adományozása útján nyerhessenek magyar, hazafias szellemű és irá­nyú vezetés mellett alapos kiképeztetést. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Elnök: A honvédelmi minidet úr kíván szólani! B. Fejérváry Géza honvédelmi minis­ter : T. ház! Méltóztassék megengedni, hogy egészen röviden szóljak az előttem szólott t. képviselő úr határozati javaslatáról. Az, hogy én a t. képviselő úrnak bármily irányban szemrehányást tettem volna azért, hogy személyesen megtámadott, tévedés. Én azt mond­tam, hogy eltekintek attól, hogy a t. képviselő úr személyemben megtámadott (Zaj, ellenmondás és felkiáltások a bal- és szélsőbalon: Nem személyes­kedeit!) Azt hiszem, hogy a t. ellenzéknek (Halljuk! Halljuk!) egyik tagja sem veszi rossz néven, fia azt mondom, hogy a ministernek neki KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97 XI. 1ÖTET. ment, (Zaj a bal- és szélsőbalon.) Ez olyan általá­nos kifejezés; (Derültség.) most azonban a t.ház előtt elismerem, hogy Nagy István t. képviselő úr sohasem személyeskedett; és meglehetős tár­gyilagosan szólott. (Úgy van! Úgy van! bal felöl.) Áttérve a fekete-sárga jelző lobogóra, a t. képviselő azt mondja, hogy azt csak Fejér­váry, mint akkori hadosztályparancsnok hozta be a morvavölgyi gyakorlatok alkalmával, midőn Pozsonyból megrendelte. Egyszóval: ezt borzal­mas bűnnek tűnteti fel. (Mozgás bal felől.) Alkalmaztattak előbb is fekete-sárga zászlók. Nagy István : De csak sporadice ; törvény­ellenesen ! B. Fejérváry Géza honvédelmi minis­ter: Egész 1881-ig- a honvédség nem gyako­rolt a közös hadsereggel közösen nagyobb tes­tekben, csak 1881-ben volt az első eset, hogy a honvédség nagyobb testekben gyakorolt a közös hadsereggel közösen. Akkor ez a gonosz Fejérváry nem volt még honvédelmi minister, (Nagy derültség és felkiáltások a szélső baloldalon : Áz már igaz!) és erre nem is folyhatott be, a mennyiben hónapokkal a gyakorlatok előtt ki­törte a lábát és betegen feküdt. Madarász József: Az kár! B Fejérváry Géza honvédelmi minis­ter: És daczára annak, hogy ez a Fejérváry akkoriban szolgálatot nem tehetett, akkor midőn a honvédség először gyakorolt nagyobb testek­ben a közös hadsereggel, ott voltak a fekete­sárga jelző lobogók, úgy, mint ma. E jelző zászlók alkalmazása a honvédségnél nem Fejér­váry találmánya, hanem az már régibb. (Zaj a szélsőbalon.) Azt mondja továbbá a képviselő úr, hogy helyén volna a szolgálati szabályzat e pont­jának megváltoztatása. Bocsánatot kérek, ez nagyon is nem volna helyén. Megmondom miért. Nagyon könnyű a t. képviselők uraknak . . . Linder György: Beszélni! (Derültség.) B. Fejérváry Géza honvédelmi minis­ter : . . . Nem! hanem proponálni, — mert a szolgálati szabályzatokat nem decretálják, — más színeket a szolgálati szabályzatba való fel­vételre. Már most méltóztassék csak egy dol­got tekintetbe venni. A t. képviselő úr sohasem volt katona. Nagy István: De igen, voltam! B. Fejérváry Géza honvédelmi minis­ter : Hol? azt nem tudom. (Mozgás bal felől.) Linder György: Tiszt volt! B. Fejérváry Géza honvédelmi minis­ter: Tehát akkor tudja, hogy milyen nehéz némelykor a legényekkel megértetni a külön­böző főhadi-szállások, irodák stb. jelzőzászlóit. A ki azt tudja, mindig méltányolni fogja a katonaságnak azt a törekvését, hogy ezt is 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom