Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-176

7g 170. orsíágos Ölés 1898, inárczius 9-éu, csütörtökön. a férfiúi önérzetfői elválasztani nem tudtam. (Zajos tetszés a bal- és szélsőbalon.) Arra kérem azon kiváló férfiakat, kiknek a változó kormányok felett változatlan befolyá­suk van, hogy ne vezessék azt a pártot úgy, inert a tehetetlenségnek ez a meddő vergődése az, a mi a legegészségesebb pártot is eneryálja. (Élénk tetszés és tapsok a bal- és szélsőbalon.) Az ilyen enervált pártok működése pedig az izga­tottság őrületébe kergelik az országot. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) A ki nem tudta, hogy a nemzeti hagyomá­nyokba mélyen belenyúló reformoknál milyen következményekkel bírhat a legkisebb hiba: az megtanulhatta épen a közigazgatás államosítá­sának tárgyalásánál. (Halljuk! Halljuk! a bal­és szä>ő baloldalon.) Húsz esztendőn át volt ez a kérdés napirenden, attól fogva, a mint meg­pendítene báró Sennyey Pál. Azóta tárgyalta­tott enquetekben, az irodalomban, a házban, s mondhatni, hogy meg volt érve, átment a nem­zeti köztudatba s nincs is senki sem, a ki ké­telkedik abban, hogy ezen reformot ebben a házban keresztül lehetett volna vinni, »con fiocchi« azzal a támogatással, melyet gr. Apponyi Albert őszintén és ingyen felajánlott. (Igaz! Úgy van! bal felől) De ekkor közbejött egy váratlan improvi­satio, melyről a párt nem tudott, melyről nem tudott talán a kormány sem. Gr. Szapáry Gyula és gr. Apponyi Albert férfias és loyalis harczban állottak egymással szemben. Emlékezni fog a t. ház arra az isteni jelenetre, a Wallkürből, mikor egy láthatlan kéz a harezoló felek közé egy döfést intéz: a döfés gr. Apponyinak van szánva és gr. Szapáry Gyula esett el tőle, (Élénk tetszés és derültség a szónok körüli pado­kon.) mert akkor bukott meg a közigazgatás államosításával, mely létalapját képezte annak a kormánynak úgy, mint a jelenlegi kormánynak létalapját a házasság államosítása képezi. És mi lett a közigazgatási reformból, a közigaz­gatás államosításából? A két szakaszos törvény­javaslat: kór.ez lett belőle. (Élénk derültség a szónok körüli padokon.) a hogy kóficzlesz a vallás politikai programmból. Polónyi Géza: Ki volt a láthatatlan kéz, azt szeretném tudni. (Derültség.) Asbóth János: Ha a nemzeti hagyomá­nyokba és szokásokba mélyen belenyúló refor­moknál m ir egy ilyen kis hiba — kudarcz, vagyis felfordulásra vezet; lássuk, hogyan volt előké­szítve a t. kormány nagy actioja a vallásügyi politika terén. (Halljuk! Halljuk!) Először t. ház, a t. közoktatási ininister úr három éven át az elkeresztelési rendelettel izgatta és felzaklatta a felekezeti érzelmeket és érzékenységet. (Igaz! Úgy van ! Élénk helyeslés a szónok körüli padokon.) Azután, t. ház, a mikor ezen aetio teljes rneg­feneklésre jutott, először merült fel a minister­tanácsban benyújtott memorandum alakjában a kötelező polgári házasságnak követelése, de nem ám, mint komoly reform-eszme, hanem mint bu­kási apotheosis, mert egy-egy ministernek alkal­masabb volt történelmi positurában egy nagy elvvel kezében megbukni, mint megbukni saját botlásán. (ÉUnk derültség és teUzés a bal- és szélső baloldalon.) Én nem kívánok azzal foglalkozni, a mi ezzel parallel járt: a fondorlatokkal, mert azokhoz én kesztyűs kézzel sem szeretek nyúlni. Ugron Zoltán: Ki vele, mondja meg bátran! Asbóth János: De foglalkozom velük azon momentumtól kezdve, mikor politikai ac­tiová lettek, a mikor a Hentzy-incidens után bekövetkezett a válság, akkor, t. ház, ezen párt kitűnő vezérférfiaiuak egy része, nem a mi­nister urakat, a kik külön tanácskoztak, hanem más kitűnő férfiakat, a kik ismét külön tanács­koztak, (Derültség.) megszállotta a kimerültség érzése és a félelem, megszállotta az az érzés, hogy nincs többé támaszuk a nemzetben, meg­szállotta a seniális marasmus előérzete. Akkor azt mondták: szükségünk van egy mentő eszmére, mely felvillanyozza és megifjítsa a pártot, szük­ségünk van egy mentőeszmére, mely ismét megtölti a megüresedett táborokat az országban, mely újra biztosítja nekünk az erőt. Akkor egy nagyot gondolkodtak, azután letették a skizt, (Derültség.) és elmentek a kerepesi temetőbe, és ott a valláspolitikai radicalisrnus igaz, tiszteletre­méltó bajnokának összekulcsolt hideg keiéből elhódították a zászlót, mely ellen annyiszor ve­zették az ostromot. De nagy reformok keresztülviteléhez erő kell. A kimerültség érzete, a gyengeség, a csüg­gedés, a desperatio merész elhatározásai csak cutaStrophákra szoktak vezetni. Nagy reformo­kat nem lehet így keresztül vinni, mint a hogy III. Napóleon kormánya megcsinálta a nagy német háborút. Azon kormányt megszállta a csüg­gedés és a kimerültség érzete, és az az érzés, hogy elveszett a nemzetben támasza. És ekkor azt mondták: minket csak egy nagyszabású ae­tio, egy nagy diversio menthet meg. Akkor ha­tározták el előkészületlenül a nagy háborút. Akkor is felragyogott még egyszer a kormány feje körtíl a népszerűségnek csalfa dicsfénye. És a népség és a katonaság akkor is kiáltotta lelkesen: »ä Berlin! á Berlin!« De a desperatio és a kimerültség merész elhatározásai eatasz­trophákra szoktak vezetni. Az első összeütközés után beállott a deroute. Az első összeütközés után teljes mobilisatio közben meg kellett változtatni a vezéreket és a vezérkarokat, de nem használt semmit sem. Olyan volt a deroute, hogy nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom