Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-176
60 17a- országos ülés 1893. mérezius ö-én, estttSrtSkön. van a traditioktól, mi borzasztó veszély a keresztény erkölcsökre, ha a mai állam, a mely tisztán keresztény alapokra épült, a melynek társadalmát a keresztény szellem minden rétegé ben áthatotta, a melynek ügyeit nem egyes despotikus uralkodók intézik, mint a középkorban, hanem egy nagy társadalom intézi a tudomány és a keresztény erkölcsök világa mellett, ha, mondom, ez az intelligens állam befolyást gyakorol a házassági jogra? (Élénk tetszés és helyeslés jobb felől.) E kérdésekre én csak azt válaszolhatom, hogy jogi vagy történelmi traditionalis alapokon az egyház a saját érdekében nem vonhatja kétségbe az állam jogát a házasság szabályozására. De ha ez kétségtelen is, addig, míg az állam és az egyház jogköre az egész vonalon össze van egymással nőve, míg az állam nemcsak közjogi és policialis szempontokból nyúl bele a felekezetek közötti viszonyokba, hanem azoknak belső lelkiismeretét is ellenőrzi, addig bátran bízhatja saját jogkörének egy részét a felekezetek kezelésére; de a mint rááll a teljes szabadságra, a mint saját jogkörét tisztázni akarja, ezt csak úgy teheti, ha annak corollarinmát; az állami házassági jogot megállapítja. Midőn tehát mi a 68-iki törvény eltörlésére a felekezetek tökéletes szabadságát, és pedig első sorban a katholikus dogma érdekében alapúi elfogadjuk, ezt követnie kell a polgári házasságnak, mely az egyedüli tökéletes út a házas, sági jog államosításának. (Élénk helyeslés jobb felöl.) És szükséges ez intézkedés azért is, mert csak az veheti el a 68-iki LM. tcz. eltörlésének azon jellegét, hogy az egy kedvezmény, melyet a katholikus egyház előnyére, a protestánsok kárára valósítunk meg; csak ez emelheti az állam tekintélyét oda, a hol annak egy több felekezetre oszló államnál lenni kell, egy pártatlan, minden felekezetet igazságos védelmében része ítő, polgárai lelkiismereti szabadságát biztosító állam színvonalára. (Zajos helyeilés.) Ez az államnak érdekében áll, de érdetvökben áll a felekezeteknek is, melyek hitelveik gyakorlásában csak akkor lehetnek teljesen szabadok és biztosak, ha az állami ügyek kezelésével járó felelősségtől felmentetnek, s a tisztán vallási álláspont csak akkor érvényesülhet, ha nem állanak útjában az állami érdekeknek. (Úgy van! üqy van! a jobboldalon.) Daczára anmk, hogy már is nagyon vissza éltem a t. ház türelmével, (Halljuk! Halljuk!) legyen szabad még egy pár észrevételt tennem. (Halljuk! Halljuk!) Katholikus oldalról mégis sérelmesnek találják a polgári házasságot két szempontból, t. i. dogmaticus és erkölcsi szem pontból. Dogmaticus szempontból azt állítják, — és az állítás helyessége előtt meghajlom, — hogy a házasság szentség lévén, a bíráskodás első sorban és kizárólag az egyházat illeti. Egyházi szempontból, — elismerem, — ez áll; de az interconfessionalis állam természetével e tétel annyira ellenkezik, hogy még azon esetben sem, ha külön törvénynyel akarja biztosítani e szentség jellegét, az ellentét el nem simítható. Ezt mutatja mai helyzetünk. Mindenki tudja, hogy a katholikusokra nézve ma a kath. házasság a maga egészében szentség jellegével, tehát felbonthathatlanságában bír államilag is elismert érvénynyel. És mégis hogy állunk? Elismeri-e szentség voltát az állam egész jogkörében? Biztosította e jogi következményeit 1 Nem. A katholikus házasság felbontható, csak egy feltételt köt hozzá az állam, s ez a vallás változtatása. Állami szempontból tehát még sincs elismerve a házasság szentségi jellege. Egyházi szempontból pedig ma sem ismeri el, de akkor sem fogja elismerni, ha a polgári házasság létrejő. Gyakorlati különbség tehát a mai helyzet és a jövő helyzet között nem létezik. (Úgy van! Úgy van! jobb felől.) Még azt akarom megjegyezni, hogyha egy kissé túlfinom megkülönböztetésbe megyünk bele, azt lehet mondani, hogy a mai hetyzet sokkal sérelmesebb, mint a mely előáll a polgári házassággal. Mert akkor az állam az egyház szolgáinak közreműködését oly házasság körül veszi igénybe, melynek szentségi jellegét nem biztosítja, melyben az állam kényszerítheti az egyház szolgáit arra, hogy az egyik fél vallás változtatása esetében esetleg az elválásnál ez a dogmával annyira ellentétlen álló ténynél közreműködjék. Ez, mondom, sokkal sérelmesebb, mint azon helyzet, mely a polgári házasság behozatalával fog előállani. Á megkötési forma egyáltalán, ámbár megvallom, ebben teljesen íaicus vagyok, de nézetem szerint nem bír dogmaticai fontossággal. A katholikus dogma a szentséget a consensusban találja. (Úgy van! Úgy van! jobb felöl.) A tridenti zsinat ugyan bizonyos feltételekhez kötötte a házasság érvényességét, t. i., hogy egy pap és két tanú legyen jelen; ezt azonban csak czélszertíségi szempontból tette, de nem változtatta meg a dogmái jelleget, a mit bizonyít az a tény, hogy XIV. Benedek pápa egy bullát adott ki, melyben a protestáns pap előtt kötött házasságot ép oly szentségnek ismeri el, mint a kath. pap előtt kötött házasságot; már pedig a protestáns pap dogmai szempontból egyszerűen világi ember. Dogmai szempontból tehát akadály nincs. (Úgy van! Úgy van! jobb felöl.) Tehát nem lehet más alapon a polgári házasság ellen érvelni,
