Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-176
58 17 6. orsííägos ülés 1893. märe*lus 9-én, cSötiirtSIiÖB. inkább tisztán, rideg dogmaticus álláspontra helyezkedik. E hatalmi érdek, mely itt felismerhető, fogja fenyegetni a felekezetek nyugalmát Magyarországon, mely nyugalom eddig egyik főbüszkesége volt, és mely azon kivííl az igazi keresztény szellem legkiválóbb jele. (Igás! Ügy van ! a jobboldalon.) E hatalmi érdek teszi teljesen lehetetlenné az állam engedékenységét. (Helyeslés a jobb oldalon.) Az ország lakosainak igen tekintélyes része látja az 1868-iki törvényben jogai biztosítékát, látja a hatalmasabb és dogmaticus álláspontra tekintettel intransigensebb egyház proseíitysmusával szemben, törvényes védelmét. E résznek az ország törvényébe vetett bizalmát az állam nem viszonozhatja azzal, hogy a másik fél hatalmi aspiratioi előtt meghajol, mert interconfessionalis országban az állam nem lehet egyik felekezetnek sem, legyen az bár a legfényesebb múltú, a leghatalmasabb is, szolgája. (Helyeslés a jobboldalon.) Ebből, elismerem, logicusan az következnék, a mit gróf Károlyi Sándor képviselőtársunk mondott, hogy tehát vigye keresztül az állam az 1868 iki törvényt, nyúljon kényszer-eszközökhöz, és tegyen ágy, mint két év előtt, — ha nem csalódom, az igazságügyminister úr felhozta itr ? — történt Ausztriában, mikor az állami szempontok és az anyakönyvek egyházi kezelése közt ellentétek merültek fel, foglalja le az anyakönyveket, s nyúljon kényszer-eszközökhöz. (Halljuk ! Halljuk !) Nézetem szerint, a kormány igen helyesen tette, hogy nem úgy járt el, mert valamint kötelessége a gyengébb és fenyegetett felekezetet védelmezni, kötelessége az is, hogy egyik felekezetet se kényszerítse vallási meggyőződésével ellentétben álló tevékenységre. (Helyeslés a jobboldalon.) És h a a katholikus egyház múltjával szakít s egyházi nagyjainak számos ténykedésével ellentétben a dogmai álláspontot a maga teljes merevségében felállítja, az állam nem tehet mást. minthogy úgy az egyik, mint a másik felekezet érdekében ezt a sértő állapotot megváltoztassa. (Helyeslés a jobboldalon.) Ez az, a mit az állami anyakönyvek behozatala czéloz. Czélozza azt, hogy a katholikus egyház szolgái, a papok ne kényszeríttessenek törvényszabta kötelességük és vallási meggyőződésük közt választani. De a kérdés az; meglehet-e itt állani? A dogmaticus akadály az anyakönyvek államosítása által formailag el van ugyan kerülve, de tényleg, lényegileg az 1868-iki törvény fentartásával és tekintettel a feltámadt felekezeti szellemre a béke helyreállítása így nem remélhető. Azon földalatti munka, mely meggátolta az 1868 : LIII. tcz. ezélját, a családok befolyásolása a felekezeti papság által, a családi szentélynek a felekezeti harcztérré való átváltoztatása szűnni nem fog. Törvényszerű anyakönyvek egyrészről és a törvénynek minden oldalról való kijátszása volna a helyzet jellege, ha toväbbmenő intézkedés nem történik. A békét tehát csak az 1868 iki törvény eltörlése biztosítja. Azon magában véve — nézetem szerint — helyes gondolat, hogy a kormány gondoskodjék arról, hogy a felekezetek dogmái egymásba ne ütközzenek, csak addig birhat hatással, csak úgy vezethet igazán felekezeti békéhez, ha a felekezetek azon tény előtt meghajlanak, hogy a törvényt hona fide elismerik és azt kijátszani nem akarják. De szabályokkal az egyszer föltámadt felekezeti szellemet elnyomni nem lehet, formákat szabályozni lehet, de a felekezet igazi terrénumán, a lelkiismeretet törvényekkel uralkodni nem lehet (Igaz! Úgy van! jőbbf lol.) és az az állam, a mely ezt megpróbálja, az gyenge lesz e feladatra, és az e téren felvett harcz mindig az állam kárával fog végződni. (Hé'yeslés jobb felől.) Mert az államnak nincsenek meg az útjai a lelkiismeret világába benyúlhatni s mert az eszmék ezen kategóriájában a külnyomás reactiót szül. (Igaz! Úgy van! jobb felől.) De ugyanez áll, — és ezt különösen kívánom hangsúlyozni, — megfordítva is, ha az egyház az államnak a polgárok közti jogviszonyok rendezésébe belenyxil; mert ha ilyen intézményekkel szemben emel akadályokat, akkor eltávozik saját álláspontjától, meghamisítja a saját consistentiáját, és lehetetlen, hogy a harcz másként végződjék, mint az állam győzelmével. Ez a czethal és a medve közötti harcz, a melynek eredménye attól függ, hogy melyiknek elemében folyik le. Megengedem, hogy bizonyos esetekben egyes körülmények hozzájárulásával sikerülhet az államnak esetleg egy vallást elnyomnia, sikerülhet az egyháznak az állam valamely rendszabályát meggátolnia, de ennek biztos következménye, elmaradhatatlan eredménye a reactio lesz. (Élénk helyeslés.) Ezt szükségesnek tartottam, különösen a mai helyzettel szemben elmondani. Ezek a szempontok, és nem az e kérdésben gyakran emlegetett szabadelvüség az, melyek engem az 1868-iki törvény megváltoztatásának szükségéről meggyőznek. Nézetem szerint a szabadelvű névvel való visszaéléseik közííl, — és ezt különösen Győrffy Gyula t, képviselő úrnak ajánlom, — egyik sem oly szembeötlő, mint az, a mikor az egyház dogmáival védekeznek. Nem akar ez támadás lenni, nem akarom kétségbevonni a legszélsőbb dogmaticus álláspont jogosultságát, de azt az egyet constatálom, hogy a szabadí elvfíség és dogma fogalmilag ellenkezik. Azon
