Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-175

46 175. országos Illés 1898, márcztos 8»án, szerdán. hogy az állam néha kénytelen kulturharczot is felidézni, de azok az államok, a hol a kulturharez felidéztetett, birtak a harcz síkeres vitelének minden hatalmi tényezőjével. (Úgy van! bal felöl.) Azok az államok egy egységes nemzet alkotta államok voltak. Az állami függetlenség teljes birtokában, (Úgy van! bal felől.) ezen egységes nagy nemzeteket nagy, általános mű veltség, egy kitűnően szervezett közigazgatás szabatos működése fegyelmezte a harczra, és mégis mit tapasztalunk, t. ház? Azt, hogy csak azon államokban vezetett a kulturharcz sikeres eredményre, a melyek egyúttal tiszta katholikus állampolgárokból állottak, és a kik az állam és egyház közötti harezban nem az egyház, hanem az állam mellett állottak sorompóba, de abban az államban, a hol az államalkotó polgárok többsége egy más felekezethez tartozott, a hol tehát a megtámadott egyház hivei kénytelenek voltak vallási szempontból egyházuk mellé állani, ott az állampolgárok többsége által támogatott állam, a megtámadott egyház elleni harczát, melyet a saját hivei védelmeztek, el vesztette szégyenletesen, és annak emlékére csupán a kötelező polgári házasság intézményét képes Poroszország felmutatni. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) És mit akar, t. ház, az az állam; hogy meri a kulturharczot felidézni, a melynek nincs állami függetlensége, (Úgy van! Úgy van! a bal és széhőbal felől.) a melynek nincs egységes társadalma, a melynek ha van is lazán tömörült kis társadalma, azt is nemzetiségi lázak emésztik, a mely nem tud annyira sem menni, hogy a saját közigazgatását megalkossa és rendeleteinek, elkeresztelés és más intézkedésének érvényt szerezhessen. (Úgy van! Úgy van.'ahalés szélsőbalon.) Ily államban lehet-e, szabad e állami és nemzeti szempontból kulturharczot kezdeni az állam leghatalmasabb felekezete ellen, és felekezeti villongásokkal is megakadályozni a társadalmi alakulás folyamatát? A politikai genialitás, vagy dilettantismus naivitása tűzhet ki ily politikát, de hogy a nemzet és állam ériekét szolgáló komoly politika volna az ilyen egyházi politika, azt józan észszel állítani nem lehet. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon) Hivatkoznak, t. ház, a kötelező polgári házasság behozatalának szempontjából arra is, hogy ez intézményre szükség van a házassági jog egyöntetű és szabadelvű szabályozása szempontjából. Erre részben már megtettem megjegyzésemet, és most csak ismétlem, hogy a szabadelvűségnek ehhez a kérdéshez egyáltalá ban semmi köze nincs; az sincs még bebizonyítva még csak meg sem kiséreltetett, hogy a házazassági jog egyöntetű szabályozása ily alapon akár az állam, akár a polgárok érdeke volna. Sőt Európa államainak legnagyobb része és Amerika példája az ellenkezőt taníisítják; mert ezekben az államokban nem a kötelező polgári házasság alakjában szabályozták azt. Vannak ismét mások, a kik a katholikus házassági jog felbonthatása miatt kényszerült áttérésekben, vannak ismét mások, a kik ugyan csak azért, mert azok a katholikus házassági jog szerint, ha egy katholikus fél, habár áttérés útján is a házasságot egyszer már felbontotta, többé katholikus féllel házasságra nem léphet, ebben keresik a polgári házasság behozatalának indokolását. Ismerem, és tudom, hogy ezek az inconseqaentiák tényleg fenforognak: de tudom azt is, hogy csupán a középosztályban, a hol nem annyira a házasság ethikai tartalma, vagy vallási vonatkozása dönt, hanem sok minden egyéb más is; de a nép, a nagy tömeg, annál inkább, minél műveletlenebb, a házasságban csakis vallási tényt lát, 8 azt ok nélkül, súlyos körülmények beleavatkozása nélkül felbontani nem szokta. Különben is ezen iuconvenientiák, az évenkinti házassági elválásoknak egy százalékát sem teszik ki, s már most kérdem, van-e joga a kormánynak ezen egynehány eset orvoslása kedvéért oly intézményt keresztül erőszakolni, a mely senkinek sem kell, és főkép van-e joga erre akkor, midőn más életbevágó feladatok sürgős megoldása veszi a nemzet összes szellemi és anyagi erejét igénybe. (Helyeslések a bal- és szélső baloldalon.) Mert hogy az összes egyházpolitikai kérdések csupán alárendelt jelentőségűek, s hogy azokat más fontosabb kérdéseknek kell, hogy megelőzzék, nem én állítom: ezt egy nagy tekintély, maga a t. mitiisterelnök úr jelentette ki egyik beszédében. 1892. november 25-én a t. ministerelnök úr saját egyházpolitikai programmjának értékéről következőleg nyilatkozott (olvassa): »A kormány programmja nemcsak egyházpolitikai kérdésekből áll, és a most eminenter előtérbe toluló kérdéseken kivűi sokkal vitálisabb, sokkal maradandóbb jelentőségű, sokkal nagyobb kérdések azok, melyek más téren megoldást kívánnak.« Nos í. ház, az egyházpolitikai kérdések felvetésének idö'szertítlenségét, azok alárendelt voltát s azt, hogy azok nevében sem a politikai morál, sem a politikai eszély és íldom szempontjából sem volt szabad kormányválságot előidézni, ezt a t. ministerelnök urnak ezen rövid|mondatänál fényesebben, meggyőzőbben, világosabban senki sem bizonyíthatta volna be. (Helyeslések a bal- és szélsőbalon.) Egyébiránt ezt az egyházpolitikai programmot az országban senki sem vette komolyan. (Felkiállások a szélsőbalon: Nem is lesz belőle semmi!) A kormány kezdettől fogva meg volt győződve arról, hogy