Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-175
40 175. országos ülés 1898. márealus 8-án, szerdfin. azt hiszem, talán nem is szükséges ezen szempontból kiindulnom, mert senki sem fogja kétségbe vonhatni, — legalább nem alaposan és indokoltan, — azon állításom helyességét, hogy az anyakönyvek és a házassági institutio közés magánjogi kihatásukban annyira érdeklik az állam érdek- és jogkörét, hogy e két intézmény fölött való rendelkezési jog, — ismétlem, közés magánjogi szempontból, — csakis magát az államot illeti meg. De az állam e jogát nem gyakorolta közvetlenül, hanem átruházás révén, s megbízott ugyanazon füiictionariusokban, kik e két intézményt vallás- és felekezeti czélok érdekében is kezelték. Ha már most az állam azt tapasztalta, hogy a megbízottak a megbízó akaratát nemcsak hogy híven nem tolmácsolják, de végrehajtása elé akadályokat gördítenek, nemcsak jogában és érdekében, hanem az önfentartás kötelme szempontjából egyenesen kötelességéhen áll az államnak megbízhatóbb alkalmazottakról gondoskodni. (Igás! Úgy van! jobb felől.) És itt észleljük azután azt a másik nagy cardinalis tévedést, azt az indokolatlan ellenmondást, hogy az államnak nincs joga az anyakönyveket és a házassági ínstitutiokat saját ezéljainak megfelelően rendezni. (Élénk ellenmondások és gajos felkiáltások a bal- és szélsőbalon: Ezt nem mondta senkii) Vajay István: Hol van az állam mandátuma erre? (Mozgás.) Madarász József: Talán a papoktól kérje? (Derültség.) Vajay István: Azoknak van reá mandátumuk. (Zaj.) Latkóczy Imre: Ez az ellenvetés akkor volna indokolt, ha az állam a maga jogkörét túllépve, a megjelölt intézményekbe egyházi, vallási és felekezeti szempontból is bele avatkozzék. De úgy a ministerelnök úrnak annak idején elmondott programmbeszédéből, valamint a t. vallás- és közoktatási minister úr tegnapi beszédéből okszerűen következtetve, a kormány a- vallásfelekezetek autoLomiájának kérdését egyátalában nem érinti, s én a konkrét benyújtandó javaslatokat szükségkép olyanoknak képzelem, hogy az anyakönyvek államosítása esetén a vallásfelekezeti czéloknak szolgáló anyakönyvek vezetése a jövőre sem lessz kizárva, valamint hogy a polgári házasság létesítésének esetén is, a házasságnak egyházi, katholikus szempontból pedig szentségi jellege teljesen érintetlen marad. Az állam visszaveszi pusztán az átruházott jogot. Vajay István: Mikor ruházta át? (Mozgás.) Latkóczy Imre: Megmondtam már! Az állam az anyakönyveket és a házasság intézményeit köz- és magánjogi szempontból állami feladatoknak jelenti ki, megszünteti a közvetítés eddigi módját, a mint a mnnicipiumoknál tette, oly különbséggel mindazonáltal, hogy míg a törvényhatóságokkal szemben az önkormányzat formáját, jogkörét és mérvét szabályozni fogja, addig a felekezeti intézményeket még alaki szempontból sem akarja ériuteni, azoknak autonóm jogkörébe nem avatkozik, hanem azokat teljesen érintetlenül hagyja, és azon álláspontra helyezkedik, melynek 150 évvel ezelőtt egy nagy német uralkodó e szavakban adott kifejezést : »In meinem Staat kann ein jeder naeh seiner eigenen Faeon glückselig werden.« Ezen felfogásból kiindulva tehát a kormány által programmjába vont reform oly mérvben, oly kiterjedésben, oly alakban, mint azt annak idején a t. ministerelnök úr előterjesztette, nem is egyházpolitikai, hanem tisztán államjogi kérdés. (Helyeslés a jobboldalon.) De, t. ház, az én benső meggyőződésem szerint, a tervbe vett reformoknak nincsenek és nem is lehetnek dogmaticus nehézségei sem, mert a világ összes jogi tankönyvei a házasságnak szerződé-i jellegét, tehát áliamjogi jelentőségét hirdették már oly időben, midőn az egyház nemcsak in spiritualibus, de a világi hatalmakra is annyi befolyással birt, hogy bizonyára módjában volt ezen tanoknak; ezen tankönyveknek terjesztését megakadályozni, ha azokat egyátalában téveseknek tartotta. A katholikus vallás hitelvei egységesek lévén, azok minden államra egyaránt kihatnak, mindenben összhangzók és egyenlők. Ha tehát Európa katholikus államaiban a kötelező polgári házasság létesítésére nincs és nem volt dogmaticus akadály : kérdem, miért keressünk ilyeneket Ma gyarorezágon ? (Élénk helyeslés a jobbloldalon.) A külviszonyokat figyelemmel kísérve, azt tapasztaljuk, hogy a katholikus vallás hitelveinek legfőbb magyarázója, a római curia, szerfelett rokonszenves érzelemmel, bámulatos ragaszkodással viseltetik Francziaország iránt, tehát azon állam iránt, a hol a kötelező polgári házasság már mintegy száz év óta be van hozva, és a bol — hozzáteszem, — a katholikus clerus főpapjai igen gyakran az államhatalom részéről annyi sérelemnek, sőt az utóbbi évtizedben még a köztársaság részéről is méltatlan politikai üldözésnek voltak kitéve. Kérdem, mit lehet ezekből a megdönthetlen politikai jelenségekből következtetni? Nem pusztán azt, hogy a polgári házasság áliamjogi érvényesülésével szemben nincsenek és nem lehetnek dogmatikus akadályok, mert különben a római euria és Francziaország közti viszony érthetetlenné válnék; de azon okszerű következtetésre kell jutnunk, hogy a római katholikus vallás hitelvei és a római curia po-