Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-175

175. országos ülés 1893. márezius 8 án, szerdán. 41 litikája közt lényeges elvi és fogalmi eltérések mutatkoznak. Igen sok valószínűséggel bir azon feltevés, hogyha mi a liármas szövetségből ki­lépnénk és Olaszországot önmagára hagynók: akkor a római euria aligha támasztana a mi kormányunk által felvetett programmal szemben dogmatieus akadályokat. Vajay István: Hogy beszélhet így egy katholikus? (Mozgás.) Ivánka Oszkár: Utasítsa rendre az el­nök úr az ilyen durva közbeszólásokat! (Halljuk! Halljuk!) Latktóczy Imre: T. ház! Én nem taga­dom, hogy a pápaság küzdelme világi hatalmának visszanyerése végett, mint a történelmi múlton és érvényes jogczíuien alapuló törekvés minden katholikus keblében rokonszenves visszhangra talál, de ezen rokonszenv határa ott végződik, a bol a hazaszeretet kötelme kezdődik. (Élénk általános helyeslés.) A vatikán törekvéseinek lehet Rómában gyökere, lehet ott jövője, de Magyarországon ez idő szerint csak egy politika lehetséges: s ez a magyar nemzeti politika! (Zajos helyeslés jobb felöl.) Igen téved Szalay Imre t. barátom, a ki a polgári házasságnak önálló jelentőséget tulaj­donít. A kötelező polgári házasság nem czél, még kevésbbé eszmény, hanem egy nagy elvnek, a jogegyenlőség magasztos eszméjének gyakor­lati megvalósítására vezető eszköz, ép oly* esz­köz, mint az izraeliták receptiója, csakhogy az utóbbinál sokkai hatályosabb, mert a köte­lező polgári házasság nélkül az izraeliták befo­gadásainak kérdése csak írott malaszt marad, tartalom nélküli alak; jó arra, hogy a decla­rativ tönvényezikkeink számát szaporítsa, de nem alkalmas arra, hogy egy értelmiség és ha­zafiság által érdemessé vált osztálynak a társa­dalommal való egybeolvadását elősegítse. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Áttérek most a Horánszky, valamint Sághy t. képviselőtársaim által fölvetett opportunitási kérdésre, vagyis annak a kérdésnek rövid tag­lalására, vájjon czélszeríí, időszerű-e a kormány által tervbe vett reformokat most napirendre tűzni? (Halljuk! Halljuk!) Ha e kérdésre a vá­laszt pusztán általános műveltségi viszonyaink­ból meríteném, fájdalom, nemmel kellene vála­szolnom. Mert népünknek csak egy parányi tö­redéke bír az önálló gondolkodáshoz megkíváu­tató értelmiséggel. (Ellenmondás bal felől.) Min­denki csak a saját maga közvetlen tapasztala­taiból beszélhet. Ellenben a nép többsége még mindig fogékony a megtévesztések, a félreveze­tések iránt. (Egy hang a szélső baloldalon: Azért választotta a mostani többséget! Derültség.) De, t. ház, most nem lehet e szempontból ítélni. Nekünk nem szabad figyelmen kívül K ÉP VH. NAPLÓ. 1892—97. X. KÖTET. hagynunk azt, hogy az 1868: LIII. tcz. rendel­kezéseiben átvettünk egy leltár-kedvezménye nél­küli oly örökséget, melynek terheit gyökeres conversio nélkül kiegyenlíteni nem lehet. Az idézett törvény igen üdvös czélt tűzött maga elé, de eszközeit nem választotta meg szerencsésen. A felekezeti béke nem lett helyreállítva. Szen­vedett e miatt, a törvényhozás, szenvedett utasá­nak az államnak reputatioja. Nem maradt tehát egyéb hátra, minta gyökeres orvoslás azon módját elfogadni, melyet a kormány programmjában felállított, és mely Európa egyéb államaiban is teljes sikerűnek bizonyult. Azt mondja Horánszky t. barátom, hogy a mi küzdelmünk meddő, mert a törvényhozás egyik vagy másik factorának ellentállásán hajótörést fog szenvedni. Ez érvelés eszembe juttatta annak a német fejedelemnek a magatartását, a ki »um mit dem Feinde kirnen Verdruss zu haben«, birodalma egy részét kard­csapás nélkül átengedte ellenségének. (Derültség.) Haladni ellentállás nélkül nem lehet. A termé­szettan szabályai szerint a legcsekélyebb moz­gásnak is meg kell küzdenie a légárammal. Az emberiségnek ősi veleszületett természetes jogait is csak nagy küzdelmek, véres áldozatok árán sikerűit kivívni. Ma egyedül az érvek és eszmék harcza előtt állunk, és ha a küzdelem kimenetele, különösen az első összeütközés sikere bizonyt ilan is, de én igazat adok Schillnek. »Lieber ein Ende mit Schrecken, als ein Schrecken ohne Ende !« Nemesebb a férfias, elszánt küzdelem azon örökké transigaló realisticus irányzatnál, mely minden téren csak tespedést, tétlenséget, bizony­talanságot szül, az egyéni, társadalmi é^ állimi erőket pedig egyaránt megbéilítji. (Helyeslés jobbfelöl.) A ki békét akar, annak nem sztbad az esetleges harcz elől sem visszariadnia. A fel­vetett eszmék, a felállított elvek igazságában csak akkor hisz a közvélemény, ha azokkal nem pusztán győzni, de mint a t. minisfcerelnök úr tegnapelőtt kijelentette, bukni is készek vagyunk. {Helyeslés a jobboldalon.) A politikai iránynak, hogy lelkesedést szííljö i, kell az ide­alismus bizonyos szerény mértékével is bírnia. A lelkesedés már magában véve is fél sikert jelent, és hogyha a győzelem mégis elmarad a korszellem csakhamar ifjú, újult, elleuállhaiían életerőre ébreszti az elejtett eszméket, (Élénk tetszés a jobboldalon.) Ne feledjük, hogy a XIX. század végén élünk ; afölvilágosodás sugarai beha­tolnak immár a legszerényebb kunyhókba is, és minél inkább fejlődik és terjed az értelem ön­állósága, annál biztosabb a siker, mert a gondol­kozás szabadságát elnyomni nem lehet A költ­ségvetést elfogadom. (Élénk hosszas helyeslés a jobboldalon.) Hentaller Lajos jegyző: Győrffy Gyula! 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom