Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-175

175.-országos ülés IS98 märcaius S-án, szerdái;, g-g hévvel ragaszkodom, hogy igénytelen erőm teljes tudatának daczára mégis az elsők között lennék, a kik a katholikus vallás integritása ellen bármely oldalról intézett áramlattal vagy támadással szemben határozott állást foglalnak. De azon kérdés megítélésénél, hogy vájjon mely eselekvény vagy intézmény sérti vallásom hitelveit, csak két tanácsadóra hallgatok: ez a meggyőződés és lelkiismeret, azon egyedüli források, a melyekből szerény ismeretkörrel a higgadt megfontolás mindenkor megbízhatóan merít (Élénk helyeslés jobb felől.) Vallásos érzelmeimből sohasem csináltam titkot, és annak tulajdonítom, hogy egy-két nappal az utolsó általános képviselő választások előtt, választókerületem papsága, a székes káptalan vezetése alatt lakásomban megjelenvén, a katholikus clerus kívánságait három pontban csoportosítva, nem ugyan a reversalis követelésének lealázó alakjában, hanem kifejezett óhajok gyanánt figyelmembe ajánlotta. Az első pont azt tartalmazta, hogy a vallás- és közoktatásügyi minieter februári ismeretes rendeletének hatályon kívüli helyezésére törekedjem. A második pontban azon óhaját fejezte ki, hogy a katholikus jellegű alapok és alapítványok rendeltetésüktől el ne vonassanak. A harmadik pont pedig azt a nyílt felhívást tartalmazta, hogy a polgári házasság bármily alakbani behozatala ellen határozottan állást foglaljak. Habár ez interview egészen váratlanul, minden előleges bejelentés nélkül, tehát teljesen készületlenül ért, a felvetett kérdések mindenikére mégis, minden habozás nélkül, azonnal megadtam a választ. Az első pontra azt feleltem, hogy a kényszer amaz alakját, a mely a febrnáriusi rendeletben kifejezésre jutott, nem tartom szerencsésnek, s azért nem vélem fentartandónak. Az alapokra nézve megjegyeztem, hogy jogállamban a szerzett jogokat tiszteletben kell tartani, s azért eleve kizárnak tartom azt az eshetőséget, hogy a katholikus alapok és alapítványok rendeltetésüktől eltérő, más czélokra fordíthatók volnának. A harmadik kérdésre, helyesebben felhívásraj azonban minden kételyt kizáró módon, nyíltan, világosan és határozottan kifejeztem azt, hogy a polgári házasságot a szabadelvtíség, a haladás és a korszellem oly elválaszthat]an követelményének tartom, a mely elől kitérni nem lehet, és legfeljebb megvalósításának időpontja iránt merülhetnek fel nézeteltérések. Ha a t. ház kegyes lesz türelméyel néhány perczig megajándékozni, bátor leszek álláspontom indokait lehetőleg röviden elmondani. (Ralijuk ! Halljuk!) A ki azt a kényszerhelyzetet, a melyben ma tényleg belejutottunk, nem a viszonyoknak, hanem egyeseknek, vagy egy politikai pártnak rovására kívánja betudni, az vagy nem bír a tárgyilagosság iránt kellő érzékkel, vagy pedig teljesen elfelejti a közelmúlt eseményeit. A helyzet két cardinalis tévedésre vezethető vissza. Az egyikbe beleesett maga a törvényhozás, a másiknak részesei pedig mindazok, a kik az államhatalom jogkörét kisebbetik, csorbítják, akaratlanul, vagy ezélzatosan félremagyarázzák. Tévedett a törvényhozás akkor, midőn az 1863 : Lili. tez. rendelkezései által a vallások és felekezetek közti békét állandóan biztosíthatni vélte. De ez a kitűzött czél olyan üdvös volt, hogy teljes mentségül elfogadható azon illiberalis intézkedés fejében, mely az egyéni akarat szabadságának korlátozásában nyert törvényes kifejezést. Elvégre is a szabadelvtíség itt csak puszta alakzattá törpült a lényeggel, a felekezetek közötti béke és nyugalom nagy fontosságú érdekével szemben. Hogy a törvények végrehajtására első sorban felügyelni hivatott tényezők a februáriusi ismert rendelettel sem értek czélt, az mindenki előtt ismeretes. Már most két kérdés merül fel. Első sorban, vájjon lehetséges-e természetesen a czélt, a vallási békét mindenekelőtt szem előtt tartva az í 868 : LIII. tcz. intézkedéseit administrativ úton egyáltalában végrehajtani, és ha nem, mik annak az indokai? Az első kérdésre nézve minden elfogulatlanul gondolkozó egyénnek határozottan nemmel kell válaszolni. Én a kényszereszközök különböző formáját, a végrehajtás különböző alakzatait el tudom képzelni, de ezek mindegyike a félrendszabálynak összes hátrányait rejti magában, a nélkül, hogy a czélt: az ellentétek kiegyenlítését megvalósítaná. Honnan erednek tehát e nehézségek? Nézetem szerint csakis azon már több ízben tévesnek éí helytelennek bizonyult rendszerből, hogy az állam a maga akaratának nyilvánítását és végrehajtását nem a maga közvetlen alkalmazottjai, hanem megbízottak, közvetítők, s gyakran nem is homogén érdekű elemek igénybevétele révén akarta érvényesíteni. És ebben a feleletben rejlik a létező bajok gyökeres orvoslásának módja az acuttá vált politikai kérdések radicalis megoldási kulcsa. Megvallom, t. ház, hogy az állami mindenhatóság nem tartozik eszményeim közé, de viszont nem is rajongok azon kezdetleges állapot után, midőn egy társadalmi osztálynak, egy törvényhatóságnak, egy olygarchiának, vagy egy néptribunnak magában is módjában állott az összesség fogalmának, az államnak akaratát meghiúsítani. A vallási hitelvektől ez alkalommal egészen eltekintek, és tisztán jogi álláspontra helyezkedem, midőn az összes jogok forrását magára az államra vezetem vissza. De,