Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-188
188. orszrtges ülés 1893. márcíins 24-én, pénteken* 403 ter úr tett, a magam részéről felkívánok hozn egy esetet, melyet közbeszólásképen érintettem. De ezt sem azért hozom elő, mintha itt jogi kérdésekben szándékoznám felvenni a küzdelmet az igazságügyminister úrral. Én bizonyosan jobban ismerem erőm gyengeségét mint az igazságügy minister úr, de felhoztam a kérdést azért, mert arra kényszeríteni az igazságügyministert sem nem akarom, sem nem tudom, hogy jobb meggyőződése, felfogása ellenére tegyen valamit. Az igazságügyminister úr, mikor egyik vagy másik concret esetben a kegyelmi jog gyakorlására utat nem akar nyitni, bizonyára a maga jogkörében saját felfogását követi, ezt tehát megtámadni sem nekem, sem másnak joga nincs, de rámutattam épen arra az esetre, a melyet felhoztam, a mely annál fogva feltűnő, hogy egy egyén, a kit itt felemlítettem, — a minister úr hallotta, — a Vidacs úr esete volt, párbaj vétségért a bíróság által igen súlyos büntetésre, 3 évre ítéltetett el. Lehet, hogy a büntetést megérdemli, csakhogy én íncompatibilisnak tartom a kegyelmi útnak elzárását ott, a hol köztudomású, hogy nem egyesek, hanem számosak ugyanazt a vétséget, melyért az illető oly sú lyosan el lett ítélve, teljes büntetJenséggel követik el, sőt bizonyos tekintetben társadalmi positiot csinálnak maguknak az által, és megerősítik úgyszólván azt a hitet, hogy Magyarországon társadalmilag, sőt politikailag az érvényesülésre okvetlenül szükséges kellék az, hogy bizonyos megküzdött párbajok legyenek valakinek a háta megött, ha magának tekintélyt akar szerezni. (Helyeslés bal felől) Egy olyan országban, a hol vtgy a társadalmi, mint a politikai téren is egyesek természetellenesen sodortatnak oda, hogy akár van kedvük, akár nem, párbajozzanak, sőt olyanok, a kik egyéni sérelem nélkül, úgyszólván keresik a párbajt azért, hogy bizonyos czéljaikat megvalósítsák és elérhessék, azt folyton gyakorolják évről-évre, a bíróságoknak tudomása van róla, a lapok hirdetik az esetet: akkor megtörténhessék az,hogy egy egyén, a ki lehet hibás, lehet hogy visszaélt azzal a társadalmi felfogással, olyan súlyos büntetésben részesüljön, a mely büntetés a mellett az elnézés mellett, a mely gyakoroltatik, teljesen érthetetlen, — (Helyeslés bal felől.) ezt én nem tartom helyesnek. A mikor tehát ezen esetre rámutattam, korántsem akartam a t. igazaágügyrainisternek azt imputálni, hogy talán helytelen felfogást érvényesített a kegyelem ajánlásnál; én csak arra akartam rámutatni, hogy azon lelkiismeretesség és igazságosság mellett is, a melyet én teljes készséggel elismerek az igazságügyministerrel szemben, épen a viszonyok kényszerűsége folytán nemcsak az igazságra kell tekintettel lenni, hanem arra is, hiogy a harmónia ilyen dolgok felfogásában meg legyen, hogy ne történjék egyfelől az, hogy bizonyos személyek ugyanazon cselekményt büntetlenül követhessék el, sőt azért megtiszteltessenek, és mint Bayard-jai a politikai és társadalmi életnek tűnjenek fel, mig mások megbélyegezve, évek hosszú során, ifjúságuk korában bűnhődjenek ugyanezen cselekményért, három éven át visszatartassanak attól, hogy hivatásukat gyakorolják, hogy a társadalomban positiot teremtsenek maguknak, és hogy kenyérkeresetüket folytathassák. Én csak erre az anomáliára akartam a t. igazságügyminister urat figyelmeztetni. (Helyeslés a bal- és szélső balon.) Én nem akartam az igazságügyminister úrnak igazságosságát bántani. Én teljes méltánylásával azoknak, a miket a minister úr az igazságügyi kérdésekben elmondott, rámutattam ez esetre, mely a magyar társadalom és magyar igazságügy felfogását a legelientétesebb színben tünteti fel, úgy e hazában, mint az országon kívül is. Csak ezt akartam teljes készséggel elmondani, minthogy a t. minister úr erre egyenesen felhívott. (Helyeslés bnl felöl.) Szilágyi Dezső igazságügyminister: T. ház! A fenforgó esetre csak annyit mondok, hogy a párbaj meglehetősen csekély, merem mondani, frivol okból keletkezett, és halállal végződött. Igen súlyos eset volt, és a bíróság három évi súlyos büntetést épen a körülményeknél fogva' szabott ki. De mint jártam el én? (Halljuk!) Én az igazsággal nem tárhattam megegyeztetheiőnek, hogy itt beavatkozzam, és negyedik fórumul toljam fel magamat, és ő Felségének más büntetés kimérését ajánljam ; hanem alkalmazva az általános törvényt, t. i. a föl tételes szabadonbocsátás jogszabályát, midőn az illető a büntetés 3 /á-ed részét kiállotta és még kilencz hónap volt hátra: föltételesen szabadon bocsáttatott. Sot tovább mentem. Miután részint az illetőtől, részint hivatalos úton arról értesültem, hogy újra alkalmaztatásának az ő elítéltetése akadályát képezi, a föltételes szabadonbocsátás mellett a hátralevő időre kegyelmezésre ajánlottam ő felségének, a ki javaslatomat legkegyelmesebben helybenhagyni méltóztatott. És így a humanitásnak is eleget tettem, mert az illetőre nézve lehetővé tétetett, hogy hivatalos állásába azonnal bejuthasson. Éz volt eljárásom, és ma is azt tartom, hogy az teljesen igazságos volt. Igaz, hogy a párbajtörvényekkel — méltóztassék elhinni, az igazságügyminister tudja legjobban, — kényes, gyakran tehetetlen helyzetben vagyunk. (Felkiáltások balról: Meg kell változtatni!) Igaz, összes ministerkedésem alatt, nemcsak párbajok tekintetében, de egyáltalában egyetlen eset volt, melyben ő Felségének pertörlést ;,i'
