Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-187

Ili országos iu* 1898. taifczitts 28 AD, esBtSrMkíftí. 388 meg fogja mondani; hogy vájjon a védelem ezentúl is olyan kedves gyermeke lesz-e az igazsáügyi kormányzatnak, mint eddig volt, vagy egyszer valahára elérkezünk oda, hogy a védelem s a vád teljesen egyenjogúak legyenek, mert e nélkíí lteljesen becsületes ítélkezés nem is képzelhető. (Úgy van! Úgy van! a szélső halóidalon.) Es vájjon a vizsgálati fogság elrendelésével ezentúl is oly könnyelműen fognak-e eljárni, vagy lesznek-e kellő garantiák, melyek a polgárt megvédik a bírói túlkapás ellen? És ha minderről és külön arról fog bennünket felvilágosítani, hogy a bíró ezentúl bíró lesz, és nem a vádnak képviselője, és hatalmát nem arra fogja felhasználni, hogy azt a különben is szerencsétlen embert mindenképen beáztatni és tőle oly vallomást kicsikarni igyekezzék, hogy ennek folytán elítélhető legyen, akkor minden kifogásaink elesnek, és jövőre elismeréssel leszünk az igazságügyi kormányzat iránt. Engedje meg a t. igazságügyminister úr, hogy minden tiszteletem, minden elismerésem mellett, a melylyel képessége, esze iránt visel tetem, ha tekintem egész múltját, tekintem azt a nagy tehetségét, a melynek minden alkalommal méltán adta jelét, ismétlem, engedje meg, ha azt mondom, hogy nem volt túlzás tőlem annak a kijelentése, hogy engedjék meg nekünk, hogy ezentúl ne csak csalódjunk, hanem, ne is higyjünk az ígéretekben, Mert azok után, a miket ezelőtt négy esztendővel elmondott pozsonyi programmbeszédében, s a mikben bíztunk, vájjon úgy állanánk-e, mint most? Mert sí miket akkori programmbeszédében elmondott a bűnvádi eljárásról, polgári törvénykezésről, a közvetlenségről, szóbeli az egyesülési jogról, a gyülekezési jogról, melyeket külön megígért, mindezekkel szemben mit kaptunk? Kaptak a consuli bíráskodásról szóló töltényt, a melynek hatályáról oly szépen nyilatkozott a t. előadó úr, de a melyről elfeledte, hogy az még életbe nem lépett, kaptuk a királyi táblák szétosztását, és a (elekkönyvi betétekről szóló törvényt. Ez az egész. Engedje meg a t. minister úr, hogyha mindezekután egészen elfogulatlanul, — hiszen a szaktárgyalásnál az elfogultság nem jogosult, és nagyon szegy élném magam, ha akár elfogultságból, akár meggondolatlanságból oly kifejezést használnék, mintha engem itt csakugyan az elfogultság vezetne, - szerény tehetségemhez képest, a mennyire tudom, úgy mondom el azokat, a miket szükségesnek látok. De a t. minister úr, a mikor a ministeri széket elfoglalta, s elismerem nagy concepfiojú programmal lépett az ország elé, tudta, mert tudnia kellett, hogy mindazon Ígéreteket, oly gyorsan beváltani nem lehet, s kérdem, vájjon joga volt-e, vagy helyes volt-e a minister úrtól, a mikor programmjának beváltására előkészült, a mindennapi kérdésekkel egyáltalában nem foglalkozott. Mert azt csak elismeri, hogy a jogkereső közönség bizalmának helyreállítására a bíróságok iránt, a mi igen nagy mértékben meglazult, ministersége alatt egyáltalán egy lépést sem tett. Ma is úgy vagyunk, mint voltunk. Épea úgy évekig kell várnunk ma is, míg egy ügyben ítéletet kapunk, a restantia mai napig is tart, ámbár e tekintben a királyi táblán némi javulás észlelheti), csakhogy a restantia apasztása pénzbelileg nagyon sokba kertíl. Még csak egyre óhajtom felhívni a t. minister úrnak figyelmét. Vannak nagyon sok olyan alkotások, melyeket én szükségesnek látnék, de mivel azt egy ilyen felszólalás keretében megoldani nem lehet, én továbbra ki nem terjeszkedem, s a minister úr figyelmét csak egy jelenségre kívánom felhívni, a mely, kivált engem, igen kellemetlenül érintett. Ez pedig, t. ház, az, hogy épen, szemben az általam jelzett helyzettel és azon körűi ménynyel szemben, hogy itt Magyarországon nagyon kevés garantiája van annak, hogy valaki ártatlanul el ne ítéltessék, mert nagyon sokszor még a legbecsületesebb ember is abba a helyzetbe jut, hogy akár a védelem helytelensége, akár a bírói felfogás helytelensége által összeütközésbe látszik jutni a büntető törvénykönyvvel, vagy esetleg összeütközésbe is jön; de ezért azt hiszem, hogy állami érdek nem kívánja, hogy egy ember ilyen ítélet végrehajtásával egyszer s mindenkorra megbecsteleníttessék. Nagyon feltűnt nekem, hogy a mióta a jelenlegi igazságügyminister urat tiszteljük az igazságügy élén, nagyon szűkkeblűén járnak el Magyarországon a kegyelmi kérvényekkel. Úgy látszik, hogy az igazságügy minister úr ezt a dolgot összezavarta; ő tudniillik egyéni jogának tartja, pedig az tisztán ő Felségének kizárólagos joga s neki egyátalában nem lett volna szabad ő Felségét elzárni attól, hogy a kegyel mezesek gyakorlásával még nagyobb fényben ragyogjon. Készséggel elismerem az igazságügyminister úrral szemben, hogy tudok én is eseteket, a mikor pertörlések voltak, de nem akarok szólani, hogy kiknek érdekében és mikor. Szilágyi Dezső igazságügyminister .* Tessék róla szólani! Komjáthy Béla: Az tény, hogy a kegyelmezés terén nem ment el odáig a minister úr, a meddig el kellett volna mennie. S ez az eljárás igazán eszébe juttatja az embernek Frigyes Vilmos 1739-iki rendeletét, a melylyel megtiltotta, hogy elébe kegyelmi kérvényt terjeszszenek, mert »az ő lelke tökéletesen rideg azokkal szemben, kiket a bíró elítélt, azoknak bünhődniök kell«.