Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-186

34G 186. országos Illés 1898. márczins 22-én, szerdán. indokból és egyoldalú kezdeményezésből eredő megváltoztatása, vajion nem támadna e jogos nyugtalanság a többi pontra nézve ? Vájjon nem állna-e ma megint elő az a szomorú és gyászos helyzet, mely legalább 200 éven keresztül örökös megoldatlansága miatt annyi sok örömét és boldogságát dúlta fel nemzetünk tár sadalmának? Vájjon a többi felekezetek: a mindkét szertartású evangélikusok, továbbá a görög keletiek, és a többiek lelkében nem támadna-e nyugtalanság az iránt, hogyha egyoldalúan e nagy epochalis törvény egy fontos pontja kiszakíttatik, megsemmisíitetik, megváltoztattatok egy nagy többségben, nagy hatalomban és nagy tiszteletben álló egyház kezdeményezésére ; vájjon ezzel a többi részében még fontosabb intézkedésekben rejlő bölcseség és megnyugvás lassanként ugyanezen úton nem semmisíttetnék-e meg ? (Tetszés.) Ez az aggodalom, hogyha egy pontban sikerül a törvényt megtörni, valamennyi pontjában is könnyen megtörhető: ez teszi igen komolylyá ezt a kérdést. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Arról, hogy a mi ennek helyébe javasoltatik, pl. a szülők megegyezése a vegyes házasságból származó gyermekekre nézve, én most nem szólok. Meglehet, hogy jobb, mint a mit a törvény megállapít, (Élénk ellenmondá ok a szélső baloldalon.) meglehet, hogy nem jobb. Az én egyéni véleményem szerint egyáltalában nem jobb. A kérdést igen sok részletében egyáltalában meg sem oldja, mert ott, a hol a szülők meg nem egyeznek, a hol vagy nem tudnak, vagy nem akarnak megegyezni, vagy a már megkötött egyezséget maguk felbontják: ilyen esetben a törvénynek erre az alapelvére, melyet instituál, akkor is szükség van. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Másrészről pedig, mikor a szülők megegyezését állítaná a törvény komoly intézkedései helyébe: illusiokban ne ringassuk ma gunkat, t. ház, ez az u. n. térítgetésnek nyitna tág tért és kaput, (Úgy van! Úgy van!) a mi pedig ismét annyi viszálynak, annyi szerencsétlenségnek volt már nemzetünk társadalmában okozója. De erről, ismétlem, nem beszélek. Majd mikor erre rákerül a sor, meglehet, olyan ér vekkel fogják a javaslatot támogatni, a melyek nek súlya alatt én is meg fogok hajolni, meglehet, nem fogják olyan érvekkel támogatni; de ismétlem, e kérdésben én most nem nyilatkozom. Hanem annyi bizonyos, akármiként történjék majdan a megoldás, hogy a törvénynek az a mostani rendelkezése, hogy a gyermekek nem szerint kövessék a szülőket a vallásban, kétségtelenül igazságos, mert egyenlő mértékkel mér. Szabadelvű e ? nem szabadelvű-e ? mit csinálnak a többi országok és társadalmak e tekintetben? én azt nem keresem ; én csak azt látom, hogy Európa valamennyi művelt nagy államai közt, a ki hozzánk hasonló helyzetben volna, egyetlen egy sincs, melynek területén részint a nemzetiségeknek, részint a vallásfelekezeteknek olyan tiszteletreméltó, olyan gazdag bősége és változatossága volna, mint nálunk. (Igaz!) Ha pedig nálunk századok harczaiban és századok harczai után ez találtatott egyedül igazságosnak, egyedül megnyugtatónak, mert minden irányban teljesen egyenlő mértékkel mért: akkor én azt gondolom, hogy nagyon súlyos indokokat kellene itt felhozni, — a melyek pedig a főtisztelendő püspöki kar által sem hozattak fel sehol és soha, — hogy mi rábízhassuk magunkat arra, hogy ennek megváltoztatásába teljes megnyugvással beleegyezhessünk. És ha könnyedén megtörténhetuék az, hogy ilyen nagy fundamentális, egy egész szomorú epochát bezáró törvény egyik pontja megváltoztatható és helyébe oly intézkedés tehető, a mely, hogy jobb-e, az nagyon alaposan vitatható, — pedig egy törvényt még akkor sem szabad könnyelműen mással pótolni, ha csak némileg jobb az, a mivel pótolva lesz, mert határozottan jobbnak, czélszertíbbnek, igazságosabbnak, okosabbnak kell lennie annak az új intézkedésnek, a melylyel egy régit ki akarunk ütni helyéből: akkor a törvények és intézmények könnyelmű gyártásának a bűnébe esnénk, a mi pedig egyetlen társadalomnak, egyetlen államnak sem válik hasznára. De ily vékony indoknál fogva oly intézményt kívánni, mely hogy jobb lesz-e vagy sem, legalább is igen kétséges: ez oly könnyűvérűség volna, melybe egy nemzet törvényhozásának belemenni nem szabad. S ha felmerül az a kérdés, — a mint hogy fel is kell merülnie, — vájjon azok a felekezetek, melyek jogaik biztonságát látják e törvényben, megnyugvást találnának-e e recompensatioban, a felelet fölött nem lehet kételkedni. Sem a kötelező polgári házasság, sem a többi intézkedések ezen jogaik csorbítása elé aggodalommal néző felekezeteknek teljes recompensatiot nem nyújtanak, nem nyújtanak pedig azért, mert ha az a javasolt intézmény fogadtatnék el, ez a nemzetünk történetében oly gyászo-an ismert térítgetéseknek nyitna, hogy úgy mondjam, törvényes ajtót. Az a térítgetés pedig nem csak azért baj nálunk, mert zavarja a felekezetek közti békét. Ha az államunkat alkotó fajok mind egy nyelvet beszélnének, egy érzülettől vezettetnének, ám térítgetnék egymást. Az államnak akkor is meg volna ugyan az az érdeke, hogy a felekezetek közti belső béke meg ne zavartassék, de ahhoz, hogy az egyik felekezet nagyobb-e vagy kisebb, hogy melyik nyer, melyik veszt, az állam érdeke nagyon kevéssé volna hozzákapcsolva. De minthogy nem egy fajból állunk, óvakodnunk kell