Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-186

186. országos ülés 1893. márosdns 22-én, szerdán347 a térítgetéstől, különösen azért, hogy fajunk a térítgetés által is meg ne csökkenjen. Államunk szerkezetének speciális jelentősége a nemzeti kérdések tekintetében, fájdalom, itt is szorosan összefügg összes egyházpolitikai kérdéseinkkel. Felhozatott mint kölcsönös bölcseség bizonyítéka, és mint igazolása a lelkészkedő alpapság tiílbuzgó eljárásának, felhozatott ismételten és igen magas állású és tiszteletreméltó férfiak által is vitattatott, hogy nincs végrehajtási clausula a törvényben ; tehát már a törvény alkotói is föltették, hogy a törvény egyik-másik rendelkezése ellen esetleg büntetlenül, tehát bizonyos jogossággal lehet véteni. Különösen a túlsó oldalról történt hivatkozás Deák Ferenczre, s az ő magas bölcseségét akarták látni abban, hogy a törvénynek végrehajtási záradéka nincs. Igaz, hogy nincs, de miért nincs? Akárki akármit gondoljon is az } 868-iki törvényhozás bölcseségéről, egy dolog bizonyos, s ez az, hogy azt a törvényt nem azért hozta meg az a törvényhozás, hogy e törvényt idővel a lelkészkedő alpapság meg ne tartsa, hanem e törvényt azért hozta meg, és ha van bölcseség, mely elismerésre méltó, és ha Deák Ferencz bölcsesége ilyen, akkor e bölcseség csakis a czélból hozhatta a törvényt, hogy azt mind a főtisztelendő püspöki kar, mind pedig a lelkészkedő alpapság rendületlenül és következetesen tartsa meg. (Általános helyeslés.) De hát a törvény megtartásának mi legyen a kényszerítő indoka? Deák Ferencz ezt az indokot nem rejtette véka alá. Igaz, hogy tudtommal, — ámbár nem néztem át a ház naplóit, — nem mondta meg itt

f/ a ház előtt, de azért nem rejtette véka alá. 0 a végrehajtási záradék elmaradását ekként indokolta (Halljuk! Halljuk! Olvassa): »Oly dolgokban, melyek a vallás ügyét, vagy a felekezetek érzékenységét illetik, nem czélszeríí a büntető rendszabályok alkalmazása. A papoknak törvény elé állítása nagyon könnyen vallási izgatásra vezet, a mit kerülni kell. Megpróbáltuk a megyékben ezelőtt 25—30 esztendővel, de akkor is több kára lett, mint haszna. Az 1647. évi XIV. tcz. azokra nézve »qui statuta Regni et Diploma Reginen super Religione violaverint« elég szigorú büntetéseket szab, s ezek kirovására külön bíróságokat is állít, de e törvény se tudta, se I. Leopold, se Károly és Mária Terézia korában a vallásügyi törvények megsértését megakadályozni, mert nagy részben épen azok sértették a törvényt, a kiknek a violentiák megtorlásáról kellett volna gondoskodni. Most máskép gondolkodott az országgyűlés. Most a főpapság beleegyezésével s a felekezetek közti teljes* békeség idején szabályozta minden interconfessionalis kérdésre nézve a viszonosságot, és azt gondoltuk, hogy kényszerítő rendszabály helyett sokkal szebb és talán biztosabb is lesz a papságtól bizalommal elvárai, hogy ő az alkotmány iránti ragaszkodásánál s a törvény iránti tiszteleténél fogva híven fog alkalrnazkodai a törvényekhez. Ha ebben csalódnánk, mindig lesz idő s akkor kézzelfogható indok is lesz kényszerítő intézkedésekről gondoskodni.* (Felkiáltások a szélső baloldalon: Ez a helyes!) Deák Ferencz bölcseségét nem abban látom én, hogy a végrehajtási záradékot kihagyta a törvényből, hanem Deák Ferencz hasonlíthatatlan bölcseségét abban látom, hogy ő mind a főtisztelendő püspöki kartól, mind a lelkészkedő alpapságtól az alkotmány iránti tiszteletből és a törvények iránti engedelmességből várta a törvények hűséges végrehajtását. (Általános helyeslés.) És ezt méltán várhatta is, mert a törvény akkor alkottatott meg, mikor felekezetiességgel vádolható senki nem volt. Mi, kik éltünk abban az időben, és abban az életkorban, hogy figyelemmel kisérhettük az eseményeket, és figyelemmel az embereket, mi tudjuk azt, és tanúságot tehetünk arról, hogy 1867/68-ban más felekezetiesség, mint az egyetemes hazafiasság, ezt a nemzetet nem vezérelte. (Élénk tetszés és helyeslés.) A felekezetek közti különbséget akkor nem vette észre senki, (Igaz! Úgy van!) Hogy ki micsoda vallású: nem kérdeztük, nem is tudtuk, tudni nem is akartuk. Teljes békeség állott fenn a felekezetek közt, és maga a főtisztelendő püspöki kar is abban az időben teljesen megnyugodott ebben a törvényben. Oly bölcseség, a minőnek Deák Ferenczet szokták mondani, nem lett volna bölcseség, ha ily viszonyok között büntető, kényszerítő rendszabályokhoz kötötte volna a törvény végrehajtását. Azt mondta, nincs arra szükség, soha sem czélszerű egyébként is a papot törvény elé állítani. Elvárhatjuk tőle jogosan az alkotmány és a törvények iránti tiszteletnél fogva, hogy a törvényt végrehajtja; a miben, ha csalódnánk, akkor azután lesz indok intézkedni. Soha fenségesebb törvényhozási indok nem vezetett törvényhozót, (Igaz! Úgy van!) mint vezette épen az akkori törvényhozást, mikor a végrehajtási záradékot az indokból elhagyta. (Általános helyeslés.) Én, t. ház, daczára azoknak, a mik időközben történtek, egyáltalán nem hallgathatom el, hogy én még ma is rendületlen bizdommal vagyok az iránt, hogyha azok a divatos izgalmak, melyek nem annyira a dolog természetéből, mint némely emberek s talán árnyalatok törekvéseiből származtak, elmúlnak, Magyarország főtisztelendő főpapsága, —de lelkészkedő alpapsága is, — visszatér ama nemes és szent indokhoz, mely őt 1868 ban s utána még sok ideig vezette, és magának az alkotmánynak tiszai*