Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-174
24 174. országos Illés 189S. tnárczius 7-én, kedden. lyességel tárgyaltak, nem volt elég a t. minister árnak ez a békéltető szándék, hanem tetézte azt a polgári házasság kérdésével. Hogy milyen volt ez a lékéltetés, azt egy példával kívánom illustrálni. (Halljuk!) Ha egy vaskazánt, egy locomotivot túlságosan fűtenek, mind nagyobb és nagyobb feszerővel fog működni. Mikor az explosio közel van, mindenki tudja, a ki a gépészethez valamit ért, hogy akkor a tüzet el kell oltani, a minister úr ellenkezőleg új hasábokat tett a tűzre, hogy az explosio ki ne maradjon. Mi a közigazgatási vitában egy argumentummal éltünk a kormány ellen, és ez az volt, hogy a képviselőháznak arra, hogy a közigazgatást megváltoztassa, gyökeresen refolmálja, a választóktól mandátuma nem volt. Kérdem a t. háznak különösen kormánypárti tagjait: kinek van mandátuma a polgári házasság behozatalára? Mondták-e választóinak akkor, a mikor programmbeszédeiket tartották, (Főlkiáltások a jobboldalon : Mondtuk!) hogy a polgári házzasság az egyik. Nagyon kevesen lehettek a t. képviselő urak. (Főlkiáltások a szélsobaloldalrl: Egy sem!) Bármiként gondolkodjunk is, a polgári házasság jogi természete és a t. minister úr szerinti békéltetősége felől, az az egy világos, hogy mi, legalább én részemről, mert természetesen a magam nevében beszélhetek, nem adom magamat oda arra, hogy ha önök itt politikát csinálnak, rendszert változtatnak a személyt illetőleg, s megbuktatják Szapáryt azért, hogy most felhozzák a polgári házasságot, mint a melynek elve alapján soha se voltak önök azok, kik a kormányválságot előidézték, mondom, nem adom magam oda arra, hogy én ebben segítsem a kormánypártot, és azt hiszem, hogy bármelyikünk ha komolyan gondolkodik a dolog felől, elfogja ismerni, hogy egy pártot, mely álláspontunkat mindenben ellenzi, nem segíthetünk czéljai elérésében. Buktatni fogjuk önöket, ha életünkben magmaradásuk érdekében százszor elveket tűznek ki. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) A polgári házasságra nézve ezeket akartam röviden előrebocsátani. Áttérek most egy más kérdésre, a mely szinte nagy hibája S nagy bűne a kormánynak. És ez az, hogy, midőn szabadelvűnek mondja magát, annak daczára, hogy akár hányszor támadják meg erről az oldalról, mégis nem csak most, hanem már 18 év óta mindig fennen hangoztatja nagy szabadelvűségét. Mondja meg nekem a t. minister úr, a ki hivatkozott előbbeni beszédében arra, hogy a 48-iki törvények alapján akar előremenni, hogy az 1868: LM. t.-cz. 12. §-át hogyan magyarázza ki a 48-iki törvényekből, és szabadelvű szempontból mondja meg, hogyan tudja azt jogosnak elismerni, A kívánságunk az, hogy a törvényezikk megváltoztattassák, miért nem akarja azt megtenni, ha igazán szabadelvű? Mert, ha egy apának joga van arra, hogy egész családjának vagyoni viszonyával rendelkezzék, s hogy gyermekeinek szellemi nevelését vezzesse, miért akarja tűrni a minister úr azt, hogy az apának az a joga, melynek legmagasabbnak kell lennie az életben, a vallás egélykérdéseiben ez kétségessé legyen, és ki legyen adva a vallásfelekezeti türelmetlenségnek, s akkor a minister úr annak daczára, hogy fbékéltetésről beszél, nem hogy békéltetné az állapotokat, de nem akarja a helyzetet sanálni, hanem még a polgári házassasággal újra ráduplázik a mai állapotokra. Előttem szólott képviselőtársam, Fenyyessy Ferencz, felhozta az autonómia kérdését. A t. ház engedelmével bátor leszek erre is egy kissé huzamosabbanvisszatérni. Es ebben a tekintetben a nem katholikus felekezetű képviseltőrgaimat is kérem, hogy e kérdést ne méltótassék kizárólag a mi felekezetünk kérdésének tekinteni hanem a közszabadság egyik követelményének és támogatásának. (Halljuk! Halljuk!) A mikor a reformátusok autonómiája meglett, az annak volt következése, hogy Magyarországon a régi időktől fogva mindig a szabadságra törekedtek. Az a nevelés, a miben az az autonómiában volt, ösztönözte őket a szabadságra, amire a történelem sokszor, nagyon sokszor példákat mutat. Hogy vagyunk, mi katholikusok most, t. ház? mi nem tehetünk semmit, nekünk papjainkat nem a nép óhajtása szerint, hanem esetleg épen az ő kívánsága ellenére, a kegyúr teszi meg. Ott vannak a magas stallumok, püspökségek, kanonoki állások, hát kérdezték-e valaha valamelyiktől ezek közül, hogy egyházi téren micsoda érdemeket szereztek? Soha sem kérdezték — hanem mindig azt kérdezték, hogy politikai téren miesoda érdemet szereztek. (Ellenmondás a jobboldalon-) A t. minister úr int a kezével, hogy ez nem úgy van. Hát egy igen szomorú tapasztalás az, a mely erre nézve velem a példát el elmondatja. (Halljuk! Halljuk!) És miután concret adatok vannak erre nézve, bátor leszek azt előterjeszteni, a mihez nekem, mint katholikusnak annál több jogom van szólani, mert épen saját egyházmegyém püspökét illeti (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalon.) A t, minhter úrnak emlékezetébe hozom, hogy midőn az elkeresztelési rendelet csak vajúdott, még akkor az ő minÍ3teriumában volt a f mi mostani veszprémi püspökünk, b. Hornig. 0 fogalmazta az elkeresztelési rendeletet, és a mint biztos tudomásom van róla, nem elég, hogy ő fogalmazta, hanem oly erősen fogalmazta, hogy a t. minister úrnak simítania kellett rajta. (Derültség.) És, t. ház, mi következett ebből ? Az, hogy azt a papot, a ki épen dogmába ütköző dolgot követett el, kinevezték püspöknek épen a mi
