Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-184
286 1W « országos ttlés 1898. mArci!ni 20-án, hétWn. adóztatás tekintetében leginkább túl van ter helve, akkor magamnak is aggályt kell táplálnom, hogy vájjon megbirják-e ezt a terhet a községek ? De ha azt akarjuk, bogy a népnevelés az állami kultúra magasabb színvonalára emelkedjék, hogy mindén érdeket kielégítsen, akkor nem habozom kijelenteni, hogyha van az országnak terhe, a melyet kénytelen elviselni, ha van a nemzetnek feladata, a mivel ez államnak számolni kell, az iskola az'elsőrendű állami feladat, ez az elsőrendű állami kérdés, a melylye] szemben az áldozatkészség legvégső határáig kell elmenni, úgy a magyar parlamentnek, mint a magyar nemzet minden hazafias és a közoktatás érdeke iránt érzékkel biró polgárának. (Helyeslés a szélsőbalon.) Bánó József t. képviselőtársam reflectált arra, — a mire a t, minister úr igyekezett azonnal megnyugtató felvilágosítást adni, — hogy mily kedvezőtlen még ma is a népnevelés tekintetében a népiskolába járó gyermekek száma. A minister úr erre válaszolt; azonban az általa adott felvilágosítás meggyőződése szerint aligha felel meg minden tekintetben a tényleges helyzetnek. A statisztika, melyre a minister úr támaszkodik, azt hiszem, többé kevésbbé megtéveszti a t. minister urat. A t. minister úr ugyanis azt mondja, hogy Magyarországon 80% gyermek jár iskolába a tankötelesek közöl. Én egy olyan vármegyének vagyok polgára, a melynek népe az áldozatkészség legvégsőbb határáig megy el a népoktatás és a felvilágosodás érdekében. A tanfelügyelő a megyérő] a közigazgatási bizottság márcziusi ülésében azt jelentette be, hogy az általa az egész országból beszerzett statisztikai adatok szerint első helyen áll a népoktatás terén. E megye Csongrád vármegye. S mégis ugyanabban az ülésben a tanfelügyelő 34.000 iskolába járó tankötelessel szemben 6.397 gyermeket tüntetett fel, a kik a vármegyében egyáltalában nem járnak iskolába, tehát absolute semmi oktatásban nem részesülnek. Ha ez Csongrád megyében így van, akkor el lehet képzelni, hogy mennyivel elszomorítóbb az arány olyan vármegyékben, a melyekben sem a műveltség, sem a tanoktatás iránti érzék, sem anyagi szempontból az áldozatkészség, nem áll azon a színvonalon, mint Csongrádvármegyében. E tekintetben tehát a magyar közoktatásügy helyzete egyáltalában nem olyan kedvező, és az a magyarázat, a melyet a t. minister úr ezen kedvezőtlen számnál támasztható aggály elenyészthetése végett adott, hogy t. i. a tanyai gyermekek adják ki a létszámot, nem megnyugtató, mert igaz ugyan, hogy nálunk nagy mértékben ki van fejlődve a tanyai rendrendszer, és lehetetlen igen nagy távolságból a gyermeket iskolába küldeni, de czéltudatos közoktatási rendszer mellett a kormánynak meg kell találnia a módot arra, hogy olyan magyar vármegyében, mint Csongrád, ne lehessen évenkint 6.000 gyermek, ki semmiféle elemi oktatásban nem részesül! Ezt a szomorú foltot a masryar nemzet haladása érdekében csakis állami intézkedéssel lehet letörölni a magyar kultúra tükréről. Az meg nem nyugtathat senkit, hogy a minister úr szerint csak tanyai gyermekek nem részesülnek elemi oktatásban, mert ha valaki tanyán született is, mégis meg kell tanítani legalább írni s olvasni, hogy az állam hasznos polgára legyen. Még egy dolgot akarok hangsúlyozni a minister úr előtt, a kinek jóindulatáról az országban minden irányban mindenki meg van győződve. Sajnálom, hogy az erdélyi képviselő urak egyáltalában nem, vagy csak alig érintették az erdélyi szomorú közoktatásügyi állapotokat. Én jártam ott, és legtöbb gondot oly iskolák látogatására fordítottam, melyekben túlnyomó számmal oláh gyermekek járnak, s a melyek között találtam számos olyat, a hol 180 — 200 gyermek van egy tanító vezetése alatt négy szűk fal közé zsúfolva. S e tanítók, a kik naponkint 200 gyermeket tanítanak és nevelnek a magyar nemzet számára, hogy államunknak hasznos polgáraivá lehessenek, szégyen ki is mondani, 2 — 300 forint fizetéssel vannak ellátva! Nem elszomorító-e ez ? Nem megdob beutő-e, hogy magyar közoktatásügyi kormány absolute nem vesz tudomást arról, hogy épen a nemzetiségi szempontból legjobban exponált vidékeken is iskolák léteznek! Azt mondja a minister úr, hogyha nagyobb dotatio is állana rendelkezésére, nem volna képes azt a hazai népnevelés érdekében kellőkép kihasználni. Gr. Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi minister: Egyszerre! Sima Ferencz: Megengedem, hogy egyszerre nem, de mondhatom, hogyha csakugyan veszsziik az állami consolidatio nagy eszméjét, akkor a t. kormánynak épen az exponált vidékek iskoláira kellene kiváló nagy gondot fordítania Mert mégis csak elszomorító, hogy 2 — 300 forint fizetéses, kellő qualificatioval alig biró emberek feladatává teszszük azt, hogy az iskolában a magyar nemzetiségi eszmének apostolai legyenek! Egy országot, ha veszélyben van, rongyos és éhes hadsereggel megvédelmezni nem lehet. Nagy nemzeti feladatok keresztülvitelében sem lehet 2 — 3 száz forint fizetéssel ellátott tanítók erkölcsi erejére támaszkodni! Ha valahol, épen e vidékeken kell a kormánynak minden erejét
