Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-184
18á. orsz&gos ülés 1893. mámius 20-án, hétfőn 275 Szacsváy Sándor: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A vallás- és közoktatási ministerium költségvetésének általános tárgyalása alkalmával az elméket az egyházpolitikai kérdések foglalván el, igen nevezetes kérdések, főkép pedig a ma~ gyár tanügy és kultúrpolitika kérdései annál még szóba sem kerültek. Én átérzem azt a nemes kötelességet, melyed hazám tanügyi és kultúrpolitikai érdekei minden egyes képviselőre rónak, s azért e tételnél e kérdésekről nem mint szakember, hanem mint egyszerű amateur fogom erőm és tehetségemhez képest, teljes tárgyilagossággal elmondani igénytelen egyéni nézeteimet. (Halljuk!) Bár a kiegyezési törvények Magyarország belkormányzatát érintetlenül hagyták, s így érintetlen maradt belügyi kérdéseink legszellemibb részére, a közoktatásügyre vonatkozó rendelkezési jogunk is, habár teljes szabadságunk is van a culturális ügyeinkre vonatkozó intézkedésekben: megvallom őszintén, még sem képzelem, hogy hazánk lekötött jelenlegi helyzetében, sem egy független és nagyszabású magyar egyházi, sem pedig tanügyi és kultúrpolitikát megvalósítani lehessen. (Igás! Ügy van! a szélső bal felöl.) Nem képzelem pedig azért, mert én úgy győződtem meg, hogy mind a physicai, mind a szellemi világban a valódi eltelő és lüktető erő minden culturális és physicai haladásra a szabadság és önállóság. A szabadság és az önállóság ugyanis azon két productiv erő, mely kiapadhatatlan forrását és állandó tőkéjét képezi minden kulturális haladásnak. És hogy ez így van, és hogy a jelen körülmények között és a jelen közjogi és államjogi helyzetben culturális feladatainkra annyit és úgy nem költhetünk, a mennyit, és a hogy költhetnek a teljesen szabad és önálló államok, erre nézve méltóztassék megengedni, hogy összehasonlítást tegyek egyfelől a kulim-költségvetés és a külügyi és hadügyi költségek között, és másfelől összehasonlítást tegyek Románia, mint a legközelebbi szomszéd állam költségvetése és a miénk között. (Halljuk! Halljuk!) Mi az eredmény? Az, hogy jelen közjogi helyzetünk*valósággal igazolja, hogy mi, midőn államiságunk egyes attribútumai lekötve vannak, nem vagyunk képesek a kultúra feladataira annyit költeni, mint a mennyit óhajtanánk; mert a tapasztalás azt bizonyítja, hogy ezen lekötött attribútumoknak különleges ápolása és fokozódó igényei, bénitólag hatottak eddig is a culturális feladatok fejlesztésére és bizonyára a jövőre is ekképen fognak hatni. Románia pedig, mint önálló és független állam folytonos fejlődésére nézve, valódijpröductiv erővel bír s ezért képes is arra, hogy culturális feladatait minél nagyobb mérvben és teljes nemzeti irányban fejleszthesse. Ez lévén álláspontom, nagyon természetes, hogy én, ezen mértéket, jelenlegi helyzetünkben nem alkalmazhatom a magyar tanügyi és kultúrpolitika kérdésének raegbiráiásánál; hanem az adott helyzetben csak viszonlagos mértéket lehet és szabad e tekintetben alkalmaznom. így tehát jelenleg bírálat tárgyává csak azt teszem, vájjon az adott körülmények között folytatott tanügyi és culturális politika bár csak viszonlagosan is megvalósította-e legalább azt, a mit megvalósítani az adott körülmények közt lehet? És hogy van e ennek látható eredménye? (Halljuk! Halljuk!) Ha a magyar tanügyi és kultúrpolitikát vizsgálódásaim tárgyává teszem, az eredmény engem nem elégít ki, és én részemről az eredményt nagyon is elszomorítónak tartom; mert midőn a magyar tanügyi és kultúrpolitika hatása alatt, azt tapasztalom, hogy a panslavismus, a dákoromanismug, és azt tapasztalom, hogy a jövőbe festve mint rémek, az internationalis socialismus és talán az ultramontanismus is fenyegetődznek: akkor én ezen dolgokat, a magyar társadalom és kultúra valódi betegségének tekintem. (Heyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Bárminek nevezzük is azonban ezen jelenségeket, ezen betegségeket, ezek mindenesetre veszedelmesek és a magyar állameszmével ellentétesek. Ezen betegségek gyógyításáról okvetlenül gondoskodni kell tehát, (Igaz! Úgy van ! a szélső bal felöl.) mert ezen mozgalmak, ezen jelenségek, ezen beteges állapotok mindenesetre összefüggésben vannak a tanügyi és a magyar kultúrpolitika elhibázott eljárásaival is. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) T. képviselőház! Ezútial részemről csakis ezen betegségek egyikére, az u. n. dákoromauisinusra akarok rátérni. (Halljuk!) Ezen clákoromanismusnak nevezett társadalmi betegség, — ma már bebizonyított dolog, — hogy tulajdonkénen a magyar kultúra melegágyában fogamzott meg, onnan plántáltatott át a szomszédos Romániába, és ott a magyar kultúrán kiképzett kertészek által ápoltatva, plántáltatott hozzánk vissza, hogy itt terjesztessék. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Be van bizonyítva, hogy ezen dákoromanisrnus, egy, a német Schulvereinhez hasonló nemzeti liga törekvései által, sőt az összes román lakosság által ápoltatván, ma már veszedelmessé is vált, és mint a múlt évben láttuk, egy román memorandumb in is megnyilatkozott elütniük, mely memorandum valóságos és nagy bizonyítéka annak, hogy a magyar állameszme a lefolyt időkben egyáltalában nem tudott magának érvényt szerezni az ország azon lakossága előtt, a mely most már külön politikai követelésekkel is áll elő. Korántsem akarom állítani, hogy az itt fenforgó mulasztásokat mind csakis a jelenlegi minister úr, 3;> ;i
