Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-183
|5g 1 88 « **"s*,1p©sfllés 18»8. mAresstní lS4n, s«ömb*tötl. a dolog illustratiojáúl meg kell említenem azt, hogy a t. eultusmiiiister úr legszebb intentioiban, szándékaiban, törekvéseiben is beleesik abba a szerencsétlenségbe, hogy törvényt szeg meg és törvényellenesen intézkedik. Ott van az 1868 : XXXVIII. tcz. 4. §-a, mely azt rendeli, hogy az iskolamúlasztásokért befolyó büntetési összeg nz illető iskola pénztárának ezéljaira fordíttas sék. így rendeli ezt a törvény. A t. eultusminister úr pedig egészen jóhiszeműleg, nemes szándékból kibocsát egy rendeletet, melyben meghagyja a tanfelügyelőknek, hogy az iskolamulasztásokért befolyó btíntetéspénzeknek fele tőkésíttessék és a központi tanítói árvaházban az árvák neveltetési ezéljaira fordíttassák. Gr. Csáky Albin vallás és közök tatásügyi minister: A megyei közigazgatási bizottság határozta ezt. Vajay István: Kérem, itt van a hivatalos irat, melyet egy tanfelügyelő írt ebben a dologban. Különben őszinte örömmel fogadom a minister úr e felvilágosítását, de azért mindenesetre kénytelen vagyok sajnálatomat kifejezni a felett, hogy a közigazgatási bizottság is ily könnyedén veszi a, törvények tiszteletét. A mi a t. cultusminíster úrnak a múltban követett eljárását illeti, igazán szerencsésnek tartom a t. eultusmiiiister úrnak azt a szerencsétlen tévedését, melyet e rendelet kibocsátásával elkövetett. A magyar Sión alvó oroszlánja csak az ostorcsapások következtében ébredt fel. S ma már, bála Isten, ébren van. Nagyon szépen köszönöm ezen ostorcsapásokat. Vexatio dedit et dabit intellectum. Végűi befejezem szavaimat azon imaszerű kívánság és óhaj kíséretében, hogy az Isten, a ki alkotta e hont és e nemzetet, adja meg a kölcsönös egyetértést, a testvéri szeretet és a jóakaratú emberek békéjének áldásait, hogy elvégre szeresse már egymást a magyar. (Helyeslés és tetszés a szélsőbalon.) Hentaller Lajos jegyző: Issekutz Győző ! Isseklltz GyÖZÖ: T. ház! Midőn a vallás- és közoktatásügyi tárcza tárgyalásnál és a vita jelen előrehaladott folyamában a ház türelmét igénybe veszem, ezt nem azért teszem, hogy a már nagyon is kimerített egyházpolitikai kérdések fejtegetésébe és ez által ismétlésekbe bocsátkozzam, hanem azért, hogy szorosan a közoktatásügyi költségvetéssel foglalkozzam. Az egyházpolitikai kérdéseket tehát beszédem folyamán kerülni fogom. Kerülni fogom még azon szellemes hasonlatokat és modern epithetonokat is, melyeket az előttem szólott t. képviselő úr beszédében használni volt szíves Nem azért fogom az egyházpolitikai kérdéseket kerülni, mintha ezek elől pártállásomnál fogva kitérni kívánatos lenne, mert pártom vezére és pártom több jeles tagja részéről kifejezett álláspontja e pártnak annyira világos, e pártnak a szabadelvtíség és a nemzeti politika követelményeihez való ragaszkodása annyira kidomborított, hogy a felmerült kérdések megoldására nézve, midőn azoknak megoldása gyakorlati jelentőséggel bír, és midőn a theoreticus fejtegetések helyett a concret törvényhozási intézkedések ideje be fog állani, az irányelveket pártunk szabadelvű és nemzeti törekvései megadják, és ezen irányelvek elől sem a párt, mint ilyen, sem az annak eszméit v-illó egyetlenegy tag sem térhet ki és kitérni nem akarhat. (Helyeslés a baloldalon.) De kerülni fogom az egyházpolitikai kérdések fej tegetés-ót azon okból is, mert a megoldandó kérdések vita alá vonására nézve azon nézetben vagyok, hogy bárha helyes az, ha a politikai pártok egészükben már előre is kifejtik álláspontjukat, és ez által egyfelől a törvényhozói akarat megvalósításának irányát megjelölik, másfelől azon politikai súlyuknál fogva, melylyel a nemzet előtt bírnak, a közvélemény irányítására is befolynak, nem lehet helyes azonban az, hogy a kérdések ilyen, csakis előkészítő stádiumában az egyes képviselők, bírjanak bármily valódi vagy képzelt sulylyal is, saját külön, és mindig csak individuális felfogásukat kifeje zésre hozó beszédeikben juttassák egyéni nézeteiket előtérbe; mert az ily eljárás mellett, miután maga a kérdés concret törvényhozási actusra előkészítve nincs, sem a házban, sem kint a nemzet egyetemében a kérdés tekintetében egészséges közvéleményt mérlegelni, a felzavart érzelmek megnyugtatását, és azon testvéri szeretetet, melyet előttem szólt t. képviselőtársam hangoztatott, elérni nem lehet. De kerülni fogom e kérdés fejtegetését, azért is, mert,— bocsánatot kérek a kifejezésért, — kicsinyesnek, annak nagy horderejéhez méltatlannak tartom azt a jelenséget, azt az irányt, mely már-már e kérdések tekintetében dominálni kezd, mely ma már oda vezetett, hogy midőn a nemzet képviselői, a mint ezt a t többség padjairól és az előttem szólt t. képviselő úr részéről tapasztaltuk, a magyar nemzeti állam leguagyobbszertí hatalmának, a törvényhozó httalomnak gyakorlásánál megnyilatkoznak, itt, mint egyes felekezetek tagjai mutatkozunk be és foglaljunk állást. Igen helytelennek és kicsinyesnek tartanám, hogy mint katholikusok szükségesnek tartjuk védekezni és külön nyilatkozni, hogy katkolikus felekezeti voltunk meliett is e kérdések szabadelvű megoldását óhajtjuk; mert igénytelen felfogásom szerint a kathoükus vallás híveinek ily védekezésre szükségük nincs, és nem is lehet. A katholikus egyház híveinek a szabadelvű tradi-
