Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-182
§40 l g 2. orsíásos «lés 1898. raAreKini l?-«n, péntekéi. magának szerezni a dologról, elegendőt szerezhet abból, a mit mondtam, és ha valaki azokban, mint Ugron Gábor képviselő úr csak ürességet lát; azt én, megvallom, nem ezen álláspont hibájának tartom, hanem két dolog közül egyiknek : (Halljuk! Halljuk!) Vagy a kérdés lényegével nem barátkozott meg, vagy szándékosan szemet huny annak megértése előtt. (Igás! Úgy van! jobb felöl.) Különben legyen szabad még hozzátennem, hogy azt, a mire mostani beszédében kíván Ugron Gábor képviselő úr felvilágosítást, hogy a házasság kiszolgáltatója ki lesz a házasságnak polgári megkötésénél, erre feleletet nem adhatok, mert a kiszolgáltatás csak a szentség fogalmával kapcsolatban meiül fel és a polgári házasság szabályozásához nem tartozik azt szabályozni, ott, t. ház, nem szolgáltatja ki senki a házasságot; (Derültség jobb felől. Halljuk ! Halljuk! bal felöl.) hiszen ez nem egyéb, mint a képviselő urnak talán a kis katechiznuisból maradt felfogása, a melyet azonban . . . Ugron Zoltán: Hát szégyen vallásosnak lenni? Szilágyi Dezső igazságügyminister: . . . nem tartok elegendőnek arra, hogy jól megítélhesse a polgári házasság intézményét (Elérik helyeslés jobb felöl.) Polónyi Géza: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Ha nagyon lobbanékony természetem, és azon lelkesítő beszéd daczára, a melyet Ugron Gábor igen t. barátom ajkairól most hallottam, én nem fogok harczias húrokat pengetni, azt méltóztassanak egy cardinalis kimagasló mozzanatra visszavezetni. (Halljuk! Halljuk!) Én ugyanis a jelen pillanatban, midőn a concret törvényjavaslatok előttünk nem feküsznek, a hol tehát csupán az elvek kérdése forgott a szőnyegen, magát a parlamenti vitát inkább a, politikai helyzetben és annak kulcsában láttam, hogy miként fogja azt fel a közvélemény. A magam részéről, t. képviselőház, két vezérfonalat választottam magamnak ezen vita alkalmával. Áz egyik volt, — nem tagadom, talán fontosabb a másiknál, — az a mozzanat, hogy a magam részéről szívesen eliminálni óhaj tottam azt, hogy Magyarország közvéleménye legyen megnyugtatva az iránt, hogy ezen magasztos elvek, a melyek pártkülönbség nélkül hívőkre számítanak, annak a bizonyos klikknek az érdekében hatalmi ezélokra fel ne használtassanak. A második dolog a katholikus autonómiának a kérdése, a melyre nézye, ha megnyugtató felvilágosításokat nyerek, akkor tisztázva látom a helyzetet az iránt, hogy a kormánynak imputált azon szándék, mintha ezen mozgalom egyúttal antikatholikue lenne, fenn nem forog. Már most, t. képviselőház, egész Őszinteséggel és nyíltan megvallom, hogy a t. vallásos közoktatásügyi minister úrnak mai felelete az egyik irányban, az a zuhany pedig, a melyet a ministerelnök úr a ma távollétével tündöklő, bizonyos érdekkörre lebocsátott a tegnapi napon, engem mindkét irányban kellemesen meggyőztek arról, hogy most már közelebb állunk egymáshoz, azok, a kik elvi alapon csoportosulunk, hogy tárgyilagos bírálattal a hazaszolgálatban könnyebbítsük azok munkáját, — ha a javaslatok majd megfelelnek az elveknek, — a kik az általunk eddig vallott elveket zászlójukra írták. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Incidentaliter jegyzem meg, hogy különösen a vallás- és közoktatásügyi minister úr ismételten azt mondta, hogy csodálkozik azon, hogy mi, a kik Irányi Dániel javaslatait folyton egyhangúlag megszavaztuk, — a miben különben kis históriai eltérés van, a mit most nem szándékozom ventülálni, — époly bizalommal nem viseltetünk ő iránta, és elvei megvalósítását gátoljuk. Méltóztassék elhinni a minister úrnak, hogy óriási eltérés van a közt, ha pl. ezen egyházpolitikai programmot akár maga Irányi, akár egyik lelkes követője tűzte volna zászlójára, vagy ha oly ministerium követeli ezen kérdések tekintetében az előlegező bizalmat, a mely eddig mindig ellenünk szavazott ezen kérdésekben. (Úgy van! Úgy van! a stélsö baloldalon.) De, t. ház, mondom, nem szándékozom még a polémia terére sem lépni. Mielőtt a magamra nézve döntő két mozzanatról röviden nyilatkozi ám, szükséges, hogy az izraelita vallás receptioja érdekében mondott néhány szavam tekintetében, visszatérjek azokra, a miket a múltkor mondottam. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Nem is itt a házban, de látom, hogy a hírlapokban és magában a társadalomban is az a felszólalásom, hogy én az izraeliták receptioja alkalmából az esetre, ha az általános vallásszabadság nem hozatik be, legalább annyit kívánok, hogy magyarok legyenek, bizonyos mértékig teljesen jogosulatlan félreértésekre adott okot. Már a múlt alkalommal említettem, hogy szívesen eonstatálom, hogy az izraeliták magyarosodása tekititetében jelentékeny haladást látunk, és magát azt a tényt, hogy bizonyos idegesség vett erőt az izraelita körökön azon felszólalásom folytán, hogy őket a magyarosodás terén még mindig nem látom azon fokon, a hova én őket elvinni óhajtom (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) és látni szeretem, mondom, magát e tényt, örvendetes jelenségnek tartom. Hogy azonban felszólalásom értelme teljes és világos legyen, csak példákkal illutsrálom,
