Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-181

Í94 181. országos Blés 18»8. inAreíins 16-án, cgntíSítfikSni legyőzetik ? és vájjon a mi torzsalkodásainknak végre is nem a haza* rallja-e majd kárát. (Úgy van ! Úgy van!) Soha nem tűnt fel előttem a parlamenti csatatér oly homályosnak, oly ködbe boíúltnak, mint jelenleg. A tájékozás alig lehetséges, sőt valljuk meg igazán, az eddig elhangzott beszédek után sem igen tudjuk, hogy ki a barát ki az ellenség? Azt hiszem, hogy a tájékozás hiányát, — fogyatékosságát, — a hamis positiok esélyét, ha nem is mindenki, de sokan érezzük. És ez igen érthető s igen természetes. E ház nagy része előtt különösen élőttünk a ház vénebb tagjai előtt azok a harezi jelszavak melyek ez idő szerint a vitában hallhatók, idegenek, a lobogók ismeretlenek. A mi időnkben, a régi időben a liberalismus, vagy a conservativisnms, a modernség vagy az ósdiság jelvényeit hordoztuk, de hogy egyikünk clericalis, másikunk pedig antieleriealis legyen vagy lehessen : arról hál Istennek az időben nem volt szó. Szalay Károly: Most sincs! Veszter Imre: És most, — csodálatos változása a világnak, — ebben az országban, hol egy századon át a feltétlen vallási és felekezeti béke, — a legnagyobb türelmesség honolt, — s itt a törvényhozás termében, melyben úgy a polgári, mint a vallásszabadság kérdéseiben mindég egy zászló alatt osztatlanul állott és küzdött a nemzet képviseletének színejava, — ez országban, e házban most a közép századok felekezeti fanatismusa és annak jelszavai kavarognak a levegőben és kicsinyben a gvelfek és ghybelinek harcza újul meg szemeink előtt. Hát van nekünk erre szükségünk ? Pedig tagadhatatlan tény, hogy ez idő szerint Magyarországban a felekezeti szenvedélyek kerültek felül, és hogy ez a nemzet, melynek úgy is sok a baja, sok az ellensége, s épen azért nagyon sok a teendője is, leterelve természetes működési pályájáról, most sivár dogmaticus viszályokba készül belerohanni, hogy ezáltal egyetemes nemzeti erején áldástalan öncsonkítást kövessen el. Mikor aztán ezen szomorú fordulat okait, jobban mondva ürügyeit kutatjuk, rábukkanunk egy egyszerű törvényhozási kérdésre: a polgári házasság kérdésére, s egy fatális tévedéssel elhitetjük magunkkal, hogy a polgári házasság a botránykő, melyben az ország közvéleménye megbotlott, és ez az a köz veszély, mely ezen ország nyugodalmát, békéjét váratlanul felforgatta. Én azonban, t. ház, magát a polgári házasság kérdését ezen nagy változás igazi okául el nem fogadom, s el nem ismerem. Nem igaz, hogy a mi nyílt szellemű és történelmileg anynyira toleráns népünk és társadalmunk eszét és nyugalmát a polgári házasság kérdése zavarta volna meg. Hiszen ezen kérdés minálunk sem új Az országos képviselők legnagyobb részének évtizedek óta képezi politikai hitvallását, (Ügy van! Úgy van!) maga a nemzet bölcse, Deák Ferencz is ajánlotta a nemzetnek, és mindenki tudja, hogy ezen institutio, melyre nekünk nagyobb szükségünk van, mint más nálunknál egységesebb nemzeíéknek, Európa legműveltebb katholikus és protestáns államaiban mindenütt rég megvalósíttatott a nélkül, hogy bármely vallásfelekezet hitelvei megrövidültek volna. (Úgy van! Úgy van!) Azt sem állítom, hogy ezt a végzetes fordulatot a korín ny, különösen, hogy gr. Csáky rendelete idézte volna elő A cultusminister sokat emlegetett kezdeményezése belejátszott ugyan a dologba, de csak annyiban, a mennyiben általában minden nagy eseménynél kicsiny okok és ürügyek is szerepelnek. En, t. ház, az igazi okot ama nagy mozí galombau találom meg, melyet a vatikán indított meg újabban világszerte, s melynek végczélja visszaszerezni ama hatalmat, melyet a liberalismus elleni küzdelemben a jelen század folyamán elvesztett. (Zajos helyeslés és éljenzés.) Gr. Károlyi Gábor: Maradjon a pap pap, és ne avatkozzék egyébbe! Teszter Imre: Egy óriási eszmeháború ez, mely kiterjed a világ minden részére. A jövő titka még, hogy kié lesz a győzelem ; az azonban már is kétségtelen, hogy a lelki szabadság minden hívének buzgó közreműködésére nagy szükség leend, hogy az obscurantisinus ezen támadását visszaverhessük és a XIX. század legnagyobb vívmányait tehát, a liberalismust megmenthessük. (Úgy van! Úgy van!) Habár azonban a harezot és annak megindítását nem is imputálom a kormánynak, vagy épen gr. Csáky minister úrnak, azért még sem menthetem fel őket bizonyos jogosult szemrehányás és a felelősség alól. (Egy hang a szélső baloldalon : Az igaz!) Nem azért fogja őket érni a felelősség terhe, t hogy a harcz kitört, de ők okai annak, hogy a I fenyegető veszélyt meg nem előzték, hogy a támadás komolyságát első pillanatra fel nem ismerték, s azt a lehető legnagyobb erélylyel vissza nem verték, hogy gyengeségükkel és habozásukkal, mint például a primási szék és a zágrábi érseki szék betöltésének kérdésekor, (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) az ellenfelet felbátorították, másrészről pedig az ország liberális elleneit az ország törvényes jogai iránt tájékoztatni elmulasztották, sőt félrevezették, s