Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-181
181. orssüftgoa ülés 1898 MÉTCÍÍK* 16,ÍB, (»at«rtBk8«. 19* ezáltal a valódi szabadelvűek nagy részének bizalmatlanságát felkeltették, s a közös zászló körttli tömörülést lehetetlenné tették. (Helyeslés a szélsőbalon.) A kormány és az azt támogató többség oka annak, hogy a tábor, raelylyel most a római invasiot visszaverni akarják, sem nem egységes, sem nem megbízható, s épen nem hasonlítható azon győzhetetlen légióhoz, mely egykor a Széchényiek, Deákok, Eötvösök, Beőthyek vezérlete alatt küzdött és győzött a dogmatismus, az ósdiság és a túlhajtott felekezetiesség ellen. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tartok tőle, hogy a mi jelenlegi kormányunk és pártja ily küzdelemben a nemzet összes liberálisait nem lesz képes a kitűzött zászló alá gyűjteni. Ezt csak oly kormány érhetné el, a mely garantiat tudna nyújtani az iránt, hogy a nemzet jogainak védelmében mindég minden irányban helyt állani akar és tud, (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) oly kormány, mely nem taktikázik kicsinyes eredményekért, hanem míg egyfelől szigorúan a törvényes alapon áll, s nem irányozza a nemzet vágyait elérhetetlen dolgokra, s másfelől a nemzeti élet fejlődésének s törvényben gyökerező aspiratioinak különösen az 1867 iki kiegyezés szellemének és valódi tartalmának nem áll útjába, sőt ezeu aspiratioknak, mint a nemzeti megerősödés tényezőinek ápolását, s bátor előmozdítását, kötelességei ^és feladatai közé sorozza. (Zajos helyeslés bal felöl) De ha én a jelenlegi kormányban e feltételeket nem is birom feltalálni, ha épen azért nem is tartom hivatottnak e nagy küzdelem végleges kivívására, azért még se higyje senki, hogy én, és azok a kik az ellenzék soraiban a liberalismus hívei vagyunk, régi zászlónkat elvetve, most az ultramontaiűsmus zászlója alá sorakozzunk. Erre ne számítson senki! Mi jól tudjuk, hogy mi van e harczban koczkára téve. (Halljuk! Halljuk!) Az ultramontanismus győzelme nemzeti haladásunkat állítaná meg minden vonalon. A népoktatás, a közmíÍTelődés lenne az első áldozat, s az ország, mely e téren való elkésését, viszszamaradását most is alig képes helyrehozni, kultúra nélkül a modern élet feladatának teljesítésére egyenesen disqualificálná magát. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) E győzelem végzetesen hatna vissza egész politikai életünkre és liberális institutioinkat is aláásná, holott előttem teljesen világos, hogy mi magyarok az ország lételét, egységét, szem ben a mi ethnografiai viszonyainkkal, csak a szabadság intézményei mellett tarthatjuk fenn, (Úgy van! Ügy van!) és hogy az ellenünk mozgásba tett nemzetiségi velleitásokat is legbiz tosabban a liberalismus fegyvereivel verhetjük vissza, szabadelvű intézményekkel elégítvén ki a nemzetiségek jogosált polgári aspiratióit. Hogy én a kormány által hirdetett egyházpolitikai álláspontot tőlem telhetőleg előmozdítsam, arra engem nem csak meggyőződésem és szabadságszeretetem sarkal, de sarkal azon tapasztalat is, hogy az ultramontánok táborában mindenütt ott látom a magyarellenes nemzetiségeket is. Mit jelent ez? Kétségtelenül azt jelenti, hogy a panszlávok és dákorománok nagyon jól tudják, hogy ugyanabban az arányban, melyben a szabadelvtíség institutióinak megvalósítása a magyar államot "megerősíti . . . Vajay István: Hát a lutheránus panszlávok melyik táborban vannak? (Felkiáltások jobbról : Hallgasson!) Veszter Imre: . . . ugyan abban az arányban mindinkább meg kell bénulnia a magyarellenes nemzetiségek separatisticus törekvéseinek is. (Helyeslés.) Épen a magyar állameszmét ostromló nemzetiségi csoportok magatartása mutatja tehát, hogy a magyar nemzeti érdek mennyire van összeforva a liberalismus kérdéseivel, és mert a nemzeti érdek felette áll minden más érdeknek, a magyar állam hatalmát érvényesíti! egyház politikáját, jöjjön az bárhonnan, azért is támogatom, mivel ezáltal egyszersmint a nemzetiségi velieitásokra és a magyarellenes elemek particulismusára is érzékeny csapást mérhetek. (Élénk helyeslés.) T. ház! A mikor arról volt szó, hogy az adott helyzetben most mittevők legyünk, voltak, a kik azt mondották, sőt mondják jelenleg is, hogy kár magunkat egy olyan dologért echaufirozmmk, a melyből úgy sem lesz semmi, mert hiszen a kormány csak taktikából, a kormánypárt pedig csak önfentartási érdekből állította fel egyházpolitikai programmját, melynek megvalósítására azonban sem az egyik, sem a másik nem elég erős és nem elég egyöntetű. Lehet, hogy ebben van valami. Éti magam is hiszem, hogy az egyházpolitikai kérdéseknek szerintem is kedvezőtlen viszonyok között; alkalmatlan időben és kellő készület nélkül történt felvetésébe bizonyos mértékig talán taktikai momentumok is belevegyültek. Mindenesetre feltűnő, hogy egy nagy párt, mely daczára a hangzatos czégérnek, 15 év alatt az igazi szabadelvűségnek egyetlenegy komolyabb problémáját sem oldotta meg, sot néha reaetionarius portékát is árúit: most egyszerre a liberalismusnak legnagyobb ütőivel áll elő. (Helyeslések bal felől.) ' Azonban legyen ez bármiként, és legyen ennek bármilyen indító oka, annyi tény, hogy a dolog maga egész nagyságában most előttünk 25*