Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-181
ÍWorszftgos ülés Í8#8, mámlas 16-á-i, cstttRrtflkttn. 193 ségi párt irányában. Ez nem kaczérkodás, hanem puszta elismerése azon ténynek, hogy parlamentünkben a pártok oly nivón állanak immár, hogy általános, közérdekű" politikai kérdéseknél, melyek nem egy pártot, de az egész országot illetik, fel kell és fel is lehet tételezni róluk a politikai tárgyilagosságot, politikai közveszélyes időkben párttekintetek által nem befolyásolt egyirányú működést. Ez által nem adnak ők fel semmit, csak részt vesznek a hazafiúi közös kötelességteljesítésben. (Élénk helyeslés jobb felől.) Nem valamelyes új elmélet ez. Anglia újabb politikai története szolgáltat erre jó példát, azon Angliáé, hol az ír kérdésben néhány évvel előbb Gladstone pártvezérsége alól a wighek, — Hartington vezetése alatt, — kiválva, régi politikai ellenfelükkel, a tory Salisburyvel ad hoc egyesültek, hogy az unió felbontását megakadályozzák. Ily fontos, pártokon felül álló kérdésnek tartom én az egyházpolitikai kérdést, mely idézhet elő, reménylem kis arányban, a pártokban némi változást, de minden pártban számíthat a maga embereire. E kérdéssel szemben elérkezett a nyilatkozatok ideje. Kötelességemnek tartom én is nyilatkozni. (Halljuk! Halljuk!) Bárminő egyszerű lesz is nyilatkozatom, de meg fog nyugtatni a tudat, hogy válságos időben nem hallgattam. (Tetssés.) Megnyugtat pedig annyival is inkább, mert én is katholikus vagyok, jó katholikus, s ebből jogczímet formáltak egyes tévedők maguknak arra nézve, hogy nekem is kötelességem ama burkoló leplet még sűrűbb redőkbe szedni. E tévedőkkel szemben különösen is kötelességem kijelenteni, hogy a liberális álláspontot elfogadom; az elavultság tehetetlenségében visszamaradt egyházjogi viszonyok modern rendezését szükségesnek tartom, s minthogy ezt a t. kormány programmjában mint megvalósítandó feladatokat, komolyan kilátásba helyezte, iránta teljes bizalommal viseltetem. (Helyeslés jobb felől.) Mint a parlament fiatalabb tagja, felmentve érzem magamat álláspontom indokolásától; a mit jól megírtak, megbeszéltek, gyenge szavaimmal untatólag ismételni nem akarom. A kormány egyházpolitikai programmját az állami érdekkel azonosnak, aliberálismus követelményeivel egyezőknek, az egyéni szabadság és egyenlőség megvalósítása, s a házassági és családjog rendezése szempontjából szükségesnek tartom, mely mindenek felett hazafias, s a valódi hitéletet, a vallási meggyőződést nem érinti. (Helyeslés jobb felől.) A költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés,) jyíPVH. NAPLÓ. 1892—97. X. KÖTET. Hentaller Lajos jegyző: Vészter Imre! Veszter Imre: T. ház! (Halijuk / Halljuk!) Megvallom, hogy a felekezeti szempontoknak azon hangos és követelő nyilvánulása, mely a jelen vita során felszínre került, engem nemcsak meglepett, de mély és komoly aggodalmakkal töltölt el. Azt hittem, hogy a folyton haladó korszellem már nálunk is rég kiegyenlítette ama eonfessionalis ellentéteket, a melyek hajdan annyi szenvedést és annyi szomorúságot hoztak az emberiségre, s most látom, tapasztalom, hogy a felekezeti intolerantia nálunk csak szünetelt, de nem szűnt meg. Hát nincs nekünk elég más bajunk? Kell, hogy a létező viszályokat még confessionalis hajszákkal is tetézzük? Hiszen annyi minálunk a teendő, a megoldásra váró probléma és a sürgősen megoldandó feladat, hogy a haza összes polgárainak békés és együttes közreműködésére van szükségünk, ha csak részben is pótolni akarjuk a mi nagy elmaradásunkat és a múltból származó hiányokat. Ily viszonyok között helytelenül cselekszik, a ki nem tartja szem előtt, hogy nekünk első sorban magyar honpolgároknak kell lennünk, s csak azután lehetünk katholikusok, protestánsok vagy más felekezetűek. (Élénk helyeslés.) Ezzel azonban nem azt akarom mondani, hogy legyünk tehát közönyösek a vallás iránt. Ellenkezőleg. Tudom, hogy a vallásosság az emberek jellemének és erkölcsi érzületének egyik leggazdagabb forrását képezi, és az egészséges államéletnek is egyik legbiztosabb oszlopa. Én azonban azt hiszem, hogy az emberek vallásosságára nézve nem a felekezeti szempont a döntő. Hogy vallásos legyen, mindenkitől megkövetelem, de ha az, — ha e mellett munkás, becsületes és jellemes, és a mi előttem mindig egyik főszempont, ha jó hazafi is, — (Helyeslés.) akkor én soha sem kérdem tőle, hogy melyik egyháznak tanai vagy rituáléja szerint imádja az Istent. (Zajos helyeslés és éljenzés.) A polgárokat a XlX-ik század végén felekezetük szerint osztályozni és egymással ellentétes táborokba hajtani többé nem szabad, és a ki a felekezeti animositást, akár ügyességből, akár ügyetlenségből, tudva vagy a kellő előrelátás hiányából felkölti, az nézetem szerint bűnt követ el a haza iránt. (Úgy van! Úgy van!) T. ház! Habár régi tagja vagyok a parlamentnek, és a pártok harczaiba mint az ellenzék hű katonája mindeddig szívesen és bizonyos kedvvel elegyedtem is, ma ez alkalommal csak az aggodalomnak bizonyos érzetével megyek a vitába, különösen mert nem győzhetem le magamban azt a baljóslatú sejtelmet, illetve kérdést: vájjon a megkezdődött küzdelemben nem lesz-e ép oly vesztes, a 1 ki győz, mint a ki 26
