Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-180

ISO 180, orsaásjís Illés 1898. márcains 14-én, kedden. sában Polónyi Géza képviselő úr megfutamodást lát, s ha Madarász Imre képviselő úr azt mondja, hogy ő a szabiidelvííség nevében követeli a szakasz fentartását: akkor bátor vagyok a t, képviselő urat arra figyelmeztetni, hogy az ő felfogása lényegesen eltér boldogult nagyérdemű pártvezérének, Irányinak felfogásától a szabadelvűségről, mert hiszen Irányi Dániel tudvalevőleg éveken át, épen a liberalismus és lelkiismereti szabadság nevében követelte ama szakasz eltörlését. (Igás! ügy van! jobbról.) Mivel tehát azt hiszem, kimutattam, hogy a kormány egész egyházpolitikai programmjában nincs egyetlen egy pont sem, mely e házban megállapodás, vagy legalább a ház nagy többsége részéről határozottan formulázott kívánság tárgyát ne képezte volna, és hogy e kívánságok leggyakrabban s legsürgetőbben épen arról az oldalról hangzottak fel, és hogy a kormánynak minden állásfoglalása e kérdésben ágyszólván csuk követése volt azon útmutatásnak, melyet ettől a háztól nyert: mindezek után vagyok bátor kérdezni a t. házat, érheti-e e kormányt e házban joggal az a vád, hogy egyházpolitikai programmja ötletszerűen, meggondolás, megfontolás, előkészítés nélkül, mindenféle mell ékezel okért, váratlanul, szükségtelenül, és indokolatlanul dobta volna ki az izgalom üszkéűl az országba'? (Élénk tetszés jobb felől.) És szemben azzal, a mit, Horváth Gyula t. képviselő ártól hallottam, a ki nekünk megígérte, — s szavának bizonyára állani is fog, — hogy akkor, mikor e kérdések a ház elé kerülnek, elvei mellett helyt fog állani, de a ki ugyané beszédében szemrehányást tett nekünk azért, hogy mi a túloldalról jövő objeetiv, higgadt, komoly javaslatokat mindig mereven elutasítjuk: kérdek minden elfogulatlanul gondolkozó embert, vájjon az a tapasztalás, melyet az egyházpolitikai kérdésekben e házban tettünk, nagyon bátorító e arra nézve, a mit Horváth Gyula t. képviselőtársam tőlünk teljes joggal kíván, a mikor azt tapasztaljuk, hogy épen azért, mert a legtöbb ezen oldalról (a baloldalra mutatva) felhangzó kívánságoknak engedünk, s az ezen oldalról felhangzó nézeteket magunkévá teszszük, épen ezért, arról az oldalról, — nem pártok részéről, mert a pártok eddig nem foglaltak állást a programra ellen, hanem nagy számú rllenzéki szónokok részéről, — a legkeményebb szemrehányásokkal s vádakkal találkozunk. (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) De van még egy másik vád. Azt mondják tudniillik, hogy hiszen annak, a mi a kormány egyházpolitikai programmjában benfoglaltatik, egyik-másik része jó is, helyes is; de miféle ingadozások útján jutott n kormány erre az f álláspontra? Erre először meg kell jegyeznem, hogy igen sajátszerű ellenmondást látok az ellenzék részéről felhangzott vádak tekintetében: az egyik azt mondja, hogy ingadozás útján jutott a kormány ezen állásponthoz; a másik azt mondja, hogy a kormány álláspontját véletlenül, ötletszerűen, holmi mellékes czélból ragadta meg; Helfy képviselő úr pedig azt mondja, hogy a kormány a szükség által belekényszerítette magát ebbe a programúiba. Azt hiszem, hogy e különböző vádak egyike sem alapos, legalább egyik a másikkal homlokegyenest ellenkező. Azt tartom, hogy az. a min a kormány egyházpolitikai álláspontja keresztülment, nem annyira az ingadozás, mint inkább fokozatos előrehaladás volt; előrehaladás épen abban az irányban, a mely itt a házban tűzetett ki. (Helyeslés jobb felöl.) Az olyan programmok, melyek a gyakorlati politika alapján nyugosznak, nem holmi elvont elméleteken, az olyan programmok nem szoktak készen, teljesen vértezetten Minerva módjára kipattanni a tervezők fejéből; azok magukon szokták viselni a politikai fejlemények nyomait. Azt azonban senki rólunk el nem mondhatja, hogy mi az egyházpolitikai programmban foglalt eszmék bármelyikét, különösen az utolsó években elvben visszautasítottuk volna. Igaz, hogy némelyek elfogadásától a kormány hoszszabb ideig idegenkedett; de ebben a tekintetben a kormány magatartása csak találkozott az ellenzék több kiváló tagjának magatartásával, a kik éveken át ellenezték Irányi határozati javaslatát, míg két év előtt, és tavaly már elfogadták azt. Arra, hogy egy kormány a parlamentben felhangzott kívánalmaknak csak lassan, fokozatosan tesz eleget, minden parlament történetében van példa; de az, hogy mikor a kormány egy bizonyos pártkülönbség nélkül hangoztatott reformterv kivitelére vállalkozik, hogy akkor kivihetőségi, opportunitasi szempontból épen az ellenzék részéről történjenek felszólalások, merüljenek fel scrupulusok, és hangoztassanak olyan kívánalmak, melyek az előbb hangoztatottakkal homlokegyenest ellenkeznek : az mindenesetre különös, ritka és sajátszerű jelenség. Ezen sajátszerű helyzet, a melybe ilyen módon néhány ellenzéki képviselő úr jutott, magyarázza meg azokat a furesa ellenmondásokat is, a melyek egyik másik beszédben előfordulnak. Így például egyes t. képviselő urak az ellenzéknek kedélyes derültsége közt kijelentették, hogy hála Isten, nincsen az országban józan gondolkodású ember, a ki a kormánynak ezen egész reformpolitikáját komolyan venné; nem hisz annak a megvalósításában senki sem ebben az országban. S ugyanazon t. képviselő urak