Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-180

180. orsíágos Alés 1898. márezfns 1* én, keMém \ %1 tett, ma csak a tervezett politika fogja elérni a kívánt czélt, az a politika, mely a vallásszabadságot, a polgári anyakönyvvezetést, a polgári házasságot fogja létrehozni, s a mely meg fogja valósítani ez országban a kath. autonómiát. Én a kath. autonómiának barátja vagyok. Megmondom, miért? Ma az egyház fejedelmei ez országban oly álláspontra helyezkedtek, a mely a többi vallásfelekezetekkel szemben sem nem méltányos, sem nem igazságos; legalább a mi felfogásunk szerint nem. Meg vagyok győződve arról, hogy, ha a katholikus világi elem bírna ugyanazon határozó befolyással a katholikus egyházi ügyekbe, a melylyel bír a protestáns világi elem, akkor e kiélesített bérdések, melyek mesterségesen élesíttettek ki, meg fognak szűnni, mert a kath. világi elemnek ép oly jó testvériességben fogjuk intézni a különböző vallások ügyeit azok érintkezési pontjaiban, a mily békességben és egyetértésben intézzük itt az ország termében az ország ügyeit. Azért én e politiüát helyeselvén, elfogadom a költségvetést. (Helyeslés jobb felől.) Hentaller Lajos jegyző. Helfy Ignácz! Helfy Ignácz! T. ház! (Halljuk! Halljuk') Sajátságos helyzetben vagyunk ezzel a vitával még formailag is. Azon a kis fekete táblácskán, a melyre fel szoktunk iratkozni, fel van írva, hogy »mellette«, és »ellene«. Kérdem, a jelen esetben mi, mellett és mi ellen

V A közökatási tárezának költségvetését tudtommal eddig a háznak egyetlenegy pártja sem tagadta meg, mi legalább soha. Mindig megszavaztuk, sőt mindig kívántuk, hogy tegyen bennünket a kormány mentől előbb abba a helyzetbe, hogy erre a költségvetésre mentől nagyobb öszszeget sza vazhassunk meg, mert ez az az áldozat, a melyet az országra nézve a legüdvösebbnek tartunk. (Ügy van! a szélsőbalon.) Tehát ez ellen aligha, szólhat valaki. Az egyházpolitikai kérdések tekintetében javaslatokhoz nem szólhatunk; azok melletf, vagy azok ellen senki sem szavazhat, mert hiszen ilyen javaslatok még előttünk nincsenek. Már magában ez sajátságos helyzet. Még sajátságosabbá teszi ezt egy másik körülmény, a mi emlékeztet arra az esetre, mely körülbelül 19 — 20 esztendővel ezelőtt a háznak egy bizottságával megtörtént, hogy t. i. a bizottság egy kissé megkésett a maga jelentésével, míg az a képviselő, a ki ellenvéleményt nyújtott be, gondoskodott arról, hogy ellenvéleménye a kellő időben kinyomassék és szétosztassák úgy, hogy a képviselők előbb kapták meg az ellenvéleményt, mintsem a jelentést, a melyre az ellenvélemény vonatkozott. Ugyanebben a helyzetben vagyunk ma itt. Az egyházpolitikai kérdésekre vonatkozó javaslatok nincsenek előttünk, de igenis előttünk van az ellenvélemény, vagyis a főtisztelendő püspöki karnak a memoranduma, és ő Felségéhez, a királyhoz intézett felirata. A helyzetnek ezen különlegességéhez simult természetesen az eddig lefolyt vita is. Hallottunk beszédeket, melyek megindulván, bizonyos eonservativ színezettel, arra a conclusiora jutottak, hogy a kormány egyházpolitikai elveit pártolják ; hallottunk rendkívüli, mértéktelenül liberális színezetű beszédeket, a melyek arra concludáltak, hogy a kormánynak egyházpolitikai elveit megtámadják, visszautasítják; közben-közben hallottunk olyan beszédet is, hol a szabad elvű, hol a eonservativ táborból, a melyben a conclusio harmóniában volt a kiindulási ponttal, úgy, hogy mindezt egybevetve, most úgy vagyunk, hogy a vitának főtárgyát tulajdonképen az eddig elmondott beszédek képezhetik. Igyekezni fogok, t. ház, a magam részéről ehhez a nagyfontosságú, a nemzetnek úgy társadalmi és felekezeti, valamint politikai életébe mélyen belevágó kérdésekhez a lehető legtárgyilagosabban szólani, úgy, hogy kiindulási pontom teljesen megegyezzék a eonclusioval, melyre jutni akarok. (Halljuk! Halljuk!) Kezdem, t. ház, azon, hogy a vita folyamán két, egymással meglehetősen ellentétes vád emeltetett ellenünk, a kik e padokon foglalunk helyet. Az elsőt Győrffy Gyula t. barátom emelte ellenünk, a kiről sajnálattal értesülök, hogy beteg, azt a vádat, hogy az ő értesülése szerint a kormány az egyházpolitikai kérdésekre nézve velünk szövetkezett. Szemben ezzel az igen t. cultusminister úr azzal a váddal illet minket, — legalább pártunk képviselőit, a mi körülbelül egyre megy, — hogy a hosszú éveken át hirdetett elveket akkor, a mikor megalakulásukról vau szó, megtagadjuk, vagy legalább megtámadjuk. De, t. ház, e két vádnak egyike sem bír az igazság alapjával. Győrffy Gyula t. barátomé azért nem, mert velünk nem szövetkezett senki, s mi sem szövetkeztünk senkivel; hiszen erre a szövetségre szükség sem volt, minthogy önkéntelenül, természetszerűleg állott az elő mindig a közélet terén, a mikor az elvek találkoztak bizonyos üdvösnek tartott ezélok elérésére, úgy erkölcsi, mint anyagi tekintetben. Épen ilyen ezínien mondhatta volna Győrffy Gyula t. barátom, hogy szövetkeztünk a t. koruiáuyuyal akkor is, mikor nemrég a valutát rendeztük. Teljesen pártoltuk azt, mert teljesen üdvösnek tartottuk az országra nézve. Adná az ég, hogy elveinket másrészről is valósítani akarná bárki is: mi ebben feltétlenül támogatnók. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Még kevésbbé igazságos az a vád, a melyet