Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-174
^174. országos ülés 1893. márczins 7-én, kedden. 11 szorosabb kapcsolatban volt, és bár 1848. és 1868. óta e kapcsolat lazábbá vált, mert elvesztette az uralkodó államegyház jellegét, de még mindig megtartotta legalább bizonyos mértékig az egyszerű államegyház jellegét, és ha ma már az állam teljesen felekezetek felé emelkedett is, és egyes felekezet vagy egyház érdekeinek egyoldalú ápolását magától elhárította, és így az államot felekezetek felett állónak lehet is tekinteni, ezt teljesen felekezet - nélkülinek még sem lehet mondani mindaddig, míg a katholikus egyházat oly szorosan magához fűzve tartja. S akkor, midőn az állami szervezettel ily szoros kapcsolatban lévő egyháznak, mintegy az állam védszárnyai alól való kibocsájtásáról és az államnak az egyházi életbe való közvetlen behatásának korlátozásáról vagy módozatainak megváltoztatásáról van szó, akkor e részben már a király legfőbb kegyúri jogánál lógva is az első lépésnek a megtételére csakugyan az államkormány van legelső sorban s leginkább hívatva. És így fogta íöl az eddigi magyar törvényhozás, és így fogta föl régebben a magyar kormány, különösen báró Eötvös József is, a mint mutatja ezt az 1870/71-ki katholikus congressus előzetes szervezeti megállapításának és összehívásának története is. mely szintén kormányi kezdeményezéssel indult meg. S ezzel egyúttal jelezve van e tekintetben a követendő eljárásnak egyedül megfelelő irányzata is. Mert, t. ház, ez a congressus úgy jogilag, mint tényleg ma is létezik, fennáll, mert illetékesen föl nem oszlattatott, csak üléseit függesztette fel. Mindaddig tehát, a míg illetékesen feloszlatottnak nem nyilváníttatik, bármikor összehívható. Nem szabad elfelednünk azt sem, hogy ez a congressus illetékesen egy részletes javaslatot terjesztett elő a kormánynak a katholikus autonómia szervezése tárgyában, a mely javaslat mindeddig válasz nélkül maradt. Ez az eljárás nem méltó sem a kormány, sem az állam tekintélyéhez ily tekintettel szemben, és nem tudom, hogy mily benyomást teendet volna az, hogy hogyha ugyanezen eljárás követtetettné, volna a protestáns egyház szervező gyűlései, illetve zsinataival és azok előterjesztéseivsl szemben. Biztosíthatom e részben a t. kormányt és a t. minister urat, hogy ez nemcsak a protestánsokat, hanem az egész ország közvéleményét felháborította volna, és nem tudok képzelni oly elfogult katholikust, legyen az világi, vagy lelkész,'a ki a protestáns egyházi autonómiának és minden körülmények közt sértetlen fentartását ne óhajtaná. Azért appellálok protestáns vallású képviselőtársaimra is, hogy támogassanak bennünket a katholikus autonómia megvalósítására irányzott törekvéseinkben, s erre nézve nincs is részemről kétségem, midőn azon jogosult kívá* nalommal állunk elé, hogy a katholikus autonómia szervező gyűlése hivassék mielőbb újból össze s adassék annak, vagy ha czélszerűbbnek mutatkoznék, annak illetékes feloszlatásával az újabban egybehívandó congressusnak a válasz, illetőleg eszközölje ki a koronánál azt a kormány, ha az mindjárt csak annyiból állana is ; hogy az előbbi javaslat azzal tereltetnék vissza a szervező gyűléshez, hogy az újabb, átvizsgálás és tárgyalás után tegyen újabb javaslatot a katholikus autonómia szervezése tárgyában. (Helyeslés hal felől.) Óhajtom, hogy a kormány teljesítse tehát ez irányban kötelességeit. S miután tudomásom van arról, hogy több oldalról határozati javaslatok fognak beterjesztetni a katholikus szervező gyűlés összehívása iránt, részemről, — miután bízom abban, hogy azok valamelyike felfogásomnak meg fog felelni, és azt el fogom fogadhatni, — oem terjesztek be ez iránt külön határozati javaslatot, de előre kijelentem, hogy azok egyikéhez, vagy másikához szavazatommal hozzá fogok járulni. (Helyeslés hal felől.) S én, t. ház, csakugyan nem értein a kormánynak a katholikus autonómiával szemben elfoglalt tartózkodó álláspontját, s pedig annál kevésíibé, mert a felhozottakon kívül épen ebben is egyik akadályát látom annak, hogy a kormány képes legyen az összes egyházpolitikai kérdéseket megfeíelően s általános megnyugvást keltő módon megoldani, mert annak egyik lényeges lényezője ép a katholikus autonómia megvalósítása, mely nélkül az egyházpolitikai kérdések helyes és megfelelő megoldását magamnak elképzelni nem tudom. De ezzel összefíiggőleg egy további akadályát látom ennek még abban is, hogy még mindig hiányzik a megoldási módozatoknak az egész vonalon való együttes szem elé állítása, pedig ez, jelesül a javaslatoknak egyszerre való előterjesztése, ha azok a situatio kívánalmainak igazán megfelelnének nagyban előmozdíthatná ezen kérdések általánosan megnyugtató megoldását. Mert ha azokban a felekezeti érzékenységnek a lehetőség véghatárig menő kímélése és a különböző érdekeknek főirányokban való összeegyeztetése kifejezéshez jutna, másodrangú mellékes érdekek nem teljes kielégítése nem gördíthetne a megvalósítás, elébe számbavehető akadályt, mert mindenki mérlegelni fogná az azok összefüggésében foglalt előnyöket és hátrányokat a mai visszás állapotok és helyzettel szemben, és nagyon meggondolná, hogy a biztos előnyök elérését, és így a helyzetnek esetleg lényeges javulását aránylag kisebb hátrányok vagy hiányok miatt meghiúsítani megkisérelje-e. De hiányzik a kormány egyházpolitikai 2*