Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-179
17». orsaAgos ilíós 1893. márezloslS.íln, hótfőn Í45 papságának megélhetése a mostani viszonyok között is szegényes, a mi az anyakönyvvezetési és házassági illetékek elveszítése után nyomorú ságossá változnék; tekintve, hogy az egyházpolitikai reformot a kormány kultúrai természetéből következtetve politikai czólra már felhasználta, és továbbra is kizsákmányolni szándékozik; tekintve, hogy a magyar alkotmányosság ellenségei, és a nemzetiségek túlzói szokatlan tevékenységre ébredtek, mivel szemben a magyar közélet összes tényezőinek az egységes erők hatalmát kell ellenvetnie, és azért a viszály anyaga eltávolítandó: határozatilag utasítja a képviselőház a kormányt : Állítsa vissza az 1890. február 26-ika előtti állapotot, terjeszszen elő törvényjavaslatot, melyben úgy az állam és egyházak, mint az egyházaknak egymásközti viszonyait a szabadság, egyenlőség és viszonosság alapján rendezi; tegyen a koronánál előterjesztést, hogy a képviseleti alapon létesítendő kath. autonómia szervező gyűlése egy év alatt összehivassék; igyekezzék az anyagi jogrendet minél előbb megalkotni, és ebben a házassági jogot egyöntetűen szabályozni; addig pedig, a niig ezen alapvető törvények elkészülnek, sem az általános állami anyakönyvvezetés, sem a kötelező polgári házasság kérdése meg nem oldható. (Hosszantartó zajos helyeslés és éljenzés a bal- és szélsőbalon.) Molnár Antal jegyzői Vadnay Károly! (Felkiáltások: Öt perez szünetet kérünk.) Elnök: Az ülést 5 perezre felfüggesztem! (Helyeslés.) (Szünet után.) Elnök: Méltóztassanak helyöket elfoglalni ; a felfüggesztve volt ülést ezennel megnyitom. Folytatjuk a tanácskozást. Molnár Antal jegyző: Vadnay Károly! Vadnay Károly: T. ház! Az előttem szóló képviselőtársam beszédére ezáfoló megjegyzéseket tenni nem az én hivatásom; mert én jelenleg rövid felszólalásra szorítkozom, s csak perczekre fogom igénybe venni mélyen t. képviselőtársaim figyelmét. Nincs szándékom a napirenden levő tárgyhoz, a közoktatásügyi költségvetéshez, szólani, mert múlt év óta nemzeti művelődésünk életbevágó ügye e szaktáreza budgetvitájánál — sajnos, de igaz, — nagyon mellékessé vált. (Igaz! Úgy van! jobb felől.) Á ki ma a fölforgatott rend közepett, arról beszél, egy mélyelméjű veteránunk találóan gúnyos megegyezése szerint: »rendetlenkedik<r. Meghallgatásra visszhangra semmi esetre sem számíthat. Sőt a vita nagyon előhaladt állapotában I KÉPVU. NAPLÓ. 1892 — 97. X. KÖTET az egyházpolitikai nagy kérdések fejtegetésébe sem bocsátkozom, mert azok már több szem pontól kellőleg meg vannak világítva s ismétlésekből élősködni nem szokásom. E tekintetben csupán azt a nézetemet nyilvánítom, hogy hazánknak a polgári házasságra, a családjog és házassági bíráskodás egységére, sokkal nagyobb szükség van, mint az egynyelvű és egyhitű nagy államoknak, mert az olyan ország, mint a mienk, hol annyiféle az anyanyelv és hitfelekezet, e különbségek ellensúlyozása és az összetartozás erősítése végett különösen rászorul az intézmények egységére. (Helyeslés jobb felől.) Hogy ez egységbea milyen hatalom van, eléggé bizonyítja a Code Napóleon, melyet franczia földről győztes fegyverekkei vittek át idegen területre, a hol aztán ez a törvénykönyv jóval tovább fentartotta érvényét, uralmát s ezzel együtt a francziák iránti rokonszenvet is, mint a hadverő császár sok diadalt aratott ágyúi. Én, t. ház, a polgári házasságnak, a. családjog egységének, ép azon okból vagyok szilárd híve, a miért a közigazgatás államosítását, e véleményem szerint sorrendileg is elsőbb fontosságú reform életbeléptetését óhajtom, és a miért szeretném már megérni hazánkban a büntető törvény egységesítését is, hogy mind e nagy intézmények erős kapcsot képezzenek Magyarországnak anyanyelvben és hitfelekezeiben különböző lakossága között. Ennek egyszerű kijelentése után áttérek arra az egyetlenegy tárgyra, melyért voltakép felszólalni kívántam. A februári rendeletet, melynek kibocsátása óta valóban sok baj keletkezett, kívánom védeni egy elterjesztett igazságtalan vád ellen, mely eddigelé még a mi oldalunkról nem nyert elég nyomatékos ezáfoíatot, noha sok és zajos tényei szólnak ellene. Emberi természet, hogy midőn nagy a baj : szeretnek keresni hozzá bűnbakot. De a hol elfogult szenvedély keresi azt, az eredmény rendesen egy nagy igazságtalanság. Az meg épen fölháborító szokott lenni, midőn maguk a bűnösek kiabálnak valakire úgy, mint bűnbakra. Ez történt, uraim, országszerte az úgy nevezett elkeresztelési rendeletnél is, melyet elfogultság és ingerültség annyira eltorzítottak, hogy közelebb egy képviselő már ordoimancenak keresztelte el, holott jól tudja, hogy az ordonnance a törvény hatalmát bitorló önkényei parancsírat, míg a kérdéses rendelet, ellenkezőleg, egy szentesített törvény végrehajtására irányúit intézkedés. De nem ez az erőszakos elferdítés, hanem az az állítás a legigazságtalanabb vád, hogy az áldatlan felekezeti békétlenséget a közoktatásügyi minister úr rendelete szította föl ha19
