Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-174
g 174. országos ülés 1883. márcsrius 7-én, kedden. zására szolgálhat, mert a vallásszabadság hoinlokegyenes ellentétben áll a recipiált vallások rendszerével, s az ezzel való teljes szakítást jelent, mert az a privilegisált vallások helyébe minden vallásfelekezetnek ugyanazon szabadságot és jogegyenlőséget biztosítván, a mellett egy ily külön receptio valóságos ellenmondás és jogilag ép olyan non sens lenne, mint lett volna 1848-ban a jogegyenlőség decretálása u f án azon kívánalomnak a teljesítése, a mely akkor a románok részéről felmerült, hogy Erdélyben az addigi három natio mellé a román nemzetiség, mint negyedik natio czikkelyeztessék be. T. képviselőház, azonkívül, azt hiszem, hogy a vallásszabadság megvalósítására irányuló törvényjavaslat, ha az mindazon ethikai feltételeknek megfelel, a melyek e részben kell, hogy irányadók legyenek, mivel az minden egyháznak egyenlő szabad fejlődést és egyenlő szabad tevékenységet enged, egyik egyháznak érdekébe sem ütközhetvén, nem is fogna nagyobb mérvű nehézségekkel s izgalmakkal járni, mint ezen külön receptionak keresztülvitele. És én ezt, t. ház, szokott nyíltságommal annyival inkább kifejezhetem, mert azt hiszem, hogy engem az autisemitismusnak még csak gyanújától is megóv az a körülmény, hogy nemcsak 1887-ben, a választások alkalmával szemben állottam az antisemitismussal, hanem mindig azon nézetet vallottam, és ápoltam, és követem mindig a társadalmi érintkezésben is, hogy ezen országban a társadalom különböző elemei között a vallás válaszfalakat ne képezzen. Épen ezért hívatottnak érzem magamat azon felhívást intézni izraelita vallású t. képviselőtársaimhoz, hogy ne a külön receptio behozására törekedjenek, hanem fogjanak kezet azokkal, a kik a vallásszabadság megvalósítását óhajtják, a mely keretben ez a kérdés is biztos és őket is megnyugtató megoldáshoz fog juthatni. A mi pedig, t. ház, a kötelező polgári házasság kérdését illeti, a mely a kormány egyházpolitikai programmjának egyik lényeges pontját képezi, úgy e tekintetben azok közé tartozom, a kik ezen kérdést, különösen a polgári házasságnak egyik vagy másik alakjában leendő megvalósítását, egyáltalán nem tartom a szabadelvííség szempontjából megítélhetőnek, nem tartom azt a szabadelvűségnek legfőbb, annál kevésbbé egyetlen criteritumának, (Igás! Úgy van ! bal felől.) a mint a kötelező polgári házasság a kormányválság alatt a t. túloldal leghangosabb, és talán leghangadóbb része által ilyennek állíttatott fel, és a mely miatt magán körökben tett nyilatkozatok szerint nemcsak a kormány és pártválság, hanem egyenesen az alkotmányválság felidézéséig is készek lettek volna elmenni, és mindenkit, a ki az ellenkező nézetet vallotta, — habár 17 éven keresztül ők maguk is elmulasztottak azt megvalósítani, vagy csak programmjnkba felvenni, — a szabadelvííség ellen elkövetett merénylettel vádoltak, és tették mindezt csak azért, hogy részint ezen tetszetős jelszóval, részint ezután komolyan nem is vehető fenyegetéssel, nem annyira az igazi szabadelvííségért, mint inkább a hatalom megtartásáért folytatott küzdelemben a győzelmet maguknak biztosíthassák. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) Ezen álláspontnak legélénkebb czáfolatát képezte a t. ministerelnök úr programmbeszédjében tett azon nyilatkozata, hogy maga is hibáztatja azon felfogást, mely a kötelező polgári házasság behozásában a szabadelvííség kérdését és kritériumát akarja felállítani. S én a t. ministerelnök úrnak ezen felfogásához csak csatlakozhatom, mert ha ezen kérdést minden áron a szabadelvííség szempontjából akarjuk felfogni, akkor aztán, minthogy az abstract liberalismusnak mindig azon álláspoDt felel meg leginkább, mely az egyéni szabad elhatározást legkevésbbé köti meg, a szabadelvííség követelményéül nem a kötelező, hanem a facultativ polgári házasságot kellene felállíttatni, de ezen kérdésnek ép ezen alakban való megoldása a fenforgó körülmények között viszonyainknak talán legkevésbbé felelhetne meg, s legkevésbbé lenne elfogadható. De kézséggel elismerem azt is, t. ház, hogy tisztán egyoldalú állami szempontból fogva fel a kérdést, annak legegyöntetűbb, és azért tán a legtisztább elvi megoldását a kötelező polgári házasság képezné, azonban más kérdés az, vájjon erre a mi viszonyaink alkalmasak-e, és más részről, hogy ennek behozatalára nemcsak intelligentiánk, a mit legkevésbbé sem vonok kétségbe, hanem népünk milliói is eléggé érettek-e? S mivel, t. ház, én ezt a kérdést semmiféle egyoldalú szempontból, tehát, a mint nem a szabadelvtíség, úgy más egyoldalú szempontból sem, hanem sokkal inkább a czélszerűség, a társadalmi szükség és a jogrend szempontjából vélem elbírálandónak, annálfogva az alakra én valami nagy súlyt nem is helyezek, azt, — megvallom, — nagyon másodrendű, alárendelt, közönyös kérdésnek tekintem. És mert ilyennek tekintem, nem is köthetném le magamat előre semmiféle alak mellett, vagy ellen, és így nem köthetném le magamat a kormány által, még csak beterjesztendő, tartalmilag előttem még nem ismeretes javaslat mellett vagy ellen sem; mert nézetem szerint, a mint voltam bátor már hangsúlyozni, minden a tartalomtól függ, s nem az alaktól függ, attól t. i., alkalmas-e a létező zűrzavarokból kivezetni, és szilárd jogállapotokat
