Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-179

\ 32 17». országos til és 1898. wárcjiiiis 18-áti, hétföa. felvethetjük a kérdést: volt-e helyes oka azon merev magatartásnak, mely a clerus részéről a kormány ellenében nyilvánult'? Volt-e szükség a kulturharez megindítására? Volté szükség arra, hogy e kérdésben az egyház és állam érdekei összeütközésbe hozassanak ? Én ez általánosan felvetett kérdésekre határozott nem-mel felelek. Mert, bár elismerem, hogy a kor szabadabb szelleme, mely a társadalom minden rétegébe behatolt, sok tekintetben alterálta az egyház hatalmas befolyását az állami életre, s így az egyházban bizonyo-í féltékenységet is kelthetett; de egyúttal vallom azt az egyházjogi elvet, hogy oly viszonyok rendezésétől, melyek az államot, és egyházat egyaránt érdeklik, az államnak nemcsak hogy óvakodnia nem kell, és nem lehet, de sőt hatalmi súlyának teljes fentaításával az ily viszonyok rendezése kötelessége is. (Helyeslés a jobboldalon.) Ily viszonyokat akar rendezni a magyar kormány akkor, midőn az anyakönyveket polgárilag vezettetni, midőn a házassági jogot, és az ubből folyó családjogot saját bíráskodása alá vonni törekszik. És midőn ezt teszi, ez által az egyház érdekét meg nem sérti, az egyháznak kormányzati tevékenységét nem gyengíti, nem nyúl bele a lelkiismereti szabadság érintetlen szentélyébe, hanem erős kézzel igyekezik kiragadni a féltékenykedésnek, az egyenetlenségnek, a családi jogviszonyok összevisszaságának azon veszedelmes és igazságtalan fattyúhajtásait, melyek a hazánkban levő különböző vallásfelekezetek és házassági jogviszonyok között felburjánozva veszélyeztették a vallásfelekezetek közti békés egyetértést. (Helyeslés a jobboldalon.) Midőn a kormány ily nemes törekvéssel igyekszik a békét és az egyetértési a felekezetek közt helyreállítani, akkor azon mozgalomnak, mely a clerus által a kormány ellen irányú), sem czélja, sem iránya nem termi meg a békét, mely pedig biboros főpapunk, az esztergomi prímás ajkairól bennünket áldásos malasztjaival kecsegtetett. A magyar főpapi kar a kormány egyház politikája ellen két helyre appellál. Appellál a koronás főhöz, a királyhoz, és appellál a néphez. A királyhoz appellál azon memorandumokban, a melyek legközelebb láttak napvilágot, a néphez pedig appellál azon pász+orlevelekben, melyek szintén a nemrég múltban majdnem minden egyes főpap részéről egyházmegyéjük területén kibocsáttattak. A király előtt panaszkodni joga van a kunyhók lakójának épúgy, mint a paloták lakójának; ezt a jogát a magyar clerusnak kétségbevonni nem lehet, jól lehet azon hang, mely ezen memorandumokon elömlik, azon indokok, melyek ezen memorandumokban foglaltatnak, sok tekintetben kihívják maguk ellen a bírálatot. így, t. ház, hogy csak egyet említsek meg, az egyik memorandumban, ha jól emlékszem, a polgári házasság ellen irányított memorandumban benne van az, hogy a polgári házasság megingatja a legmagasabb trónnak az alapját. Erre nézve elég utalnom csak az európai nagy hatalmasságokra, melyeknek trónjai, — a hol trón van, — azt hiszem, teljesen szilárdak, daczára annak, hogy a polgári házas-ág vagy egyik, vagy másik formája behozva van, sőt azt is mondhatom, hogy még a hithííség alapjai sem ingattattak meg, a mint azt akár Belgiumban, Francziaországban, akár Olaszországban látjuk; hanem igenis van egy nagy hatalmassága Európának, és talán csak ez az egyetlen nagyhatalmasság az, hol a polgári házasság nincs behozva, és a hol a trón alapjai nem valami nagyon szilárdak, hol titkos, bűnös kezek még a fölkent fejedelem személye ellen is merényletet kísérlettek meg, és ez Oroszország. (Úgy van! Úgy van!) Ott nincs polgári házasság, ott megtörténtek ilyenek, de Európa többi államaiban a polgári házasság a trónokat ez ideig meg nem ingatta, hnnem ha megingathatja valami a trónokat, és ha egyáltalában békétlenséget, zavart okozhat valami, okozhatja az a körülmény, hogy azok, kiknek a türelemről, és erkölcsről kellene a szószékről prédikálniuk, a türelmetlenség, az egyenetlenség, az ellenségeskedés magvait hintik el. Nem átallják izgatni a népet, melynek fölfogása nem képes magába venni az ily kérdések uagy horderejét. Épen ezért, habár egyik módját sem találom szerencsésnek ezen appelláták köztíl, azt a módot, midőn a magyar főpapi kar pásztorleveleivel a néphez fordul, határozottan veszélyesnek tartom. Ezek mind hadüzenetek a kormány politikája ellen, pedig a harczot megindítani nagyon könnyű, de annak végét nem tudja belátni senki sem. Hasonlítha tom, t. ház, ezen pásztorleveleket egy hátaim .is parittyából kirepülő súlyos kődarabokhoz, és alkalmazhatom rájuk egy igen jeles költőnk azon versszakát: »Reptíl. a nehéz kő, ki tudja hol áll meg, ki tudja, hol áll meg, kit hogyan talál meg.« Én uem tudom, vájjon ezen kövek megtalálják s megvérzik e a magyar állampolgárok közt most még érintetlen álló béke geniusát, vagy épen a polgárok hazaszeretetének erős sziklájára visszapattanva, épen azokat fogják találni, a kik ezen köveket kibocsátják. De legyen bárhogy, szenvedni fog a haza, szenvedni tognak a honpolgárok, és szenvedünk mi, a kik katholikus hitben élve, és ennek elveit buzgón követve, megalázva látandjuk esetleg főpapjainkat, hitéletünknek e világító oszlopait. T. ház! Ugyancsak Magyarország herczeg-