Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-177

104 177. orssságos fllés 1898. márcKlns 10-én, pénteken. intézkedése előidézett, még sem tesz semmit a felzaklatott nyugalom helyreállítására, (Felkiáltások a szélsőbalon: Úgy van! Úgy van!) A rendelet kibocsátása idején a t. minister úrban teljesen meg is volt a jóhiszeműség, az a jóhiszemű feltevés, hogy rendelete semmi hitelvbe ütközni nem fog. De ez a jóhiszeműség csak addig tartott, míg feltevésének ellenkezőjéről meg nem győződött. Midőn azonban a t. minister úr tapasztalta azt a nagy visszahatást, azt az ellenkezést, a melylyel rendelete a kath. papság körében találkozott, midőn a t. minister urat a legilletékesebb körök figyelmeztették, és egy-egy izgalmas parlamenti vita meggyőzhette őt arról, hogy 1868 : L1II. tezikknek azon módon végrehajtási', mint azt a rendelet kívánta, a kath. papság részvétével és közreműködésével nem lesz keresztülvihető, már akkor megszűnt a t. minister úrban a jóhiszeműség, és akkor már nem az volt a teendője, hogy a Szivák-féle határozati javaslatot fogadtassa el, (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Polónyi Géza: Politikai tapintatát vesztette el! Okolicsányi László: ... hanem akkor eszközről és módról kellett volna gondoskodnia, a melyekkel a kedélyeket lecsillapítsa, a felkavart békét helyreállítsa, (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Semmi sem bizonyítja ezt jobban, mint épen az említett Szivák-féle határozati javaslat, a melynek 3. pontjában gondoskodva van arról az eshetőségről, ha a rendelet végrehajtása akadályokba találna ütközni. (Egy hang a szélső baloldalon: Egérút! Úgy van! a szélső baloldalon.) Tudta, látta már a minister úr, hogy a rendelet végrehajtása akadályokba fog ütközni, de nem a rendelet hibásságának corrigálásáról gondoskodtak, hanem felvették a határozati javaslatba, hogy törvényes eszközökkel igyekezzék az 1868. évi törvény rendelkezéseit végrehajtani. Tehát a í. minister úr nemcsak azt bizonyította be, hogy jóhiszeműsége a rendelet kibocsátása előtt indokolt volt, hanem bebizonyította az általa felhozott eoncret esetekkel azt is, hogy a rendelet kibocsátása teljesen indokolatlan volt, mert azokból a eoncret esetekből, melyeket a t. minister úr felhozott, arról győződtünk meg, hogy a februári rendelet kibocsátása előtt is voltak elkeresztelési esetek, s az 1868 : Lili. tcz. 12. §-a úgy, a hogy, végrehajtatott; és ha ez a végrehajtás sok esetben nem is volt egyéb, mint elsimítás, de a béke fen tartatott, s én meg vagyok győződve arról, hogy minden felekezeti különbség nélkül többet ért az a béke, mely az elkeresztelési rendelet előtt fennállott, mint az a néhány elkeresztelt gyermek, (Igaz! Úgy van! a bal- és a szélső baloldalon.) A megzavart béke mielőbbi helyreállítása lett volna akkor, mint mondtam, a legközelebbi teendő, s ha visszavonták volna a rendeletet, bizonyára eleje vétetett volna a további zavaroknak és a további izgalmaknak, (Igaz! Úgy van! bal felöl) De mi történt e helyett? A Szivák féle határozati javaslat 3. pontjában kilátásba helyezett egy olyan intézkedést, a mely ismét csak a papságnak — már most nemcsak a katholikus papságnak, hanem az összes lelkészeknek — érdekeibe ütközött, s a mely ismét csak arra volt szánva, hogy azok irányában, kik a rendelettel ellenkeztek, s a kik annak magukat alávetni nem akarták, a megtorlást kövessék. Természetes, hogy ennek is fel kellett zaklatnia, a kedélyeket, habár az állami anyakönyvvezetés hitelvbe ütköző dolog nem volt, mert az anyakönyvvezetés állami functiót képez, és csak czélszertíségi okokból bízták azt a lelkészek kezére, mint a kik az emberéletnek azon mozzanatainál, melyek az anyakönnvekben feljegyeztetnek, lelkészi kötelességükhöz képest jelen lenni tartoznak, és így ezen mozzanatokról, a keresztelésről, a házasságról, az elhalálozásról leghelyesebben vezethetnek jegyzéket. Épen ezért meggyőződésem az, hogy az állami anyakönyvvezés behozatalának kilátásba helyezése, úgy, a mint a Szivák-féle határozati javaslatban történt, a mikor felekezeti féltékenységek s aggodalmak nem léteznek, nem is idézett volna elő semmi zavart, semmi izgatottságot. Legfel jebb a politikai ezélszertíség szempontjából — nem egyházi szempontból — lehetett volna felvetnünk azt a kérdést, vájjon fogunk-e találni anyakönyvek vezetésére a mostaniakhoz csak némileg is hasonló megbízható közegeket, s vájjon olyankor, midőn igen fontos érdekeink kielégítését anyagi eszközeink elégtelensége akadályozza, érdemes-e, czélszerű-e ezen czélra fordítani pénzünket, (Helyeslés a baloldalon.) és fel lehetett volna vetnünk azt a kérdést, vájjon egyáltalában időszerű e az állami anyakönyvvezetés eszméjének felvetése. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Én mind a három kérdésre tagadólag válaszolok, mert határozottan kétségbe vonom, hogy találhatnánk olyan közezegeket, a kik csak megközelítőleg is nyújthatnának a biztonság és kötelesség tekintetében annyi garantiát, a mennyit az anyakönyvek vezetésében a mostaniak nyújtanak. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) És még ha találnánk is, nem tartanám czélszerűnek sokkal helyesebi ben elhelvezhető, hasznosabban felhasználható pénzeinket olyan funetiora fordítani, a mely functiót ma is teljesítenek, és pedig sokkal jobban teljesitenek ingyen. (Igaz! ügy van! a hal- és szélső baloldalon.) A Szivák-féle határozati javaslat után az