Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-177
94 1 77 » orszégos ülés 1898, márezlns 10-éu, pénteken. katholikusok részérő! minél többen felszólaljanak. (Halljuk ! Halljuk !) Az a körülmény, hogy én katholikus vagyok, és magamat saját szempontomból jó kathoükusnak is tartom, eleve kizárja annak lehetőségét, mintha engem ezen kérdés megítélésénél bármily más felekezet speciális érdeke vezethetne. Ha van valamely szempont, melyet szem elől tévesz teni nem akarok, úgy ez azon kívánságom, hogy a vallásfelekezeti békét egyszer és mindenkorra biztosítva lássam e hazában. (Helyeslés jobb felől.) Hogy a kérdést alaposan megítélhessem, szükséges, hogy annak fejlődésével foglalkozzam 1868. óta; (Halljuk! Halljuk!) de alaposan aggódom, hogy nem lesz módomban a t. ház figyelmét a múltból merített oly rendkívül érdekes leleplezésekkel lebilincselnem, a minőkkel ezt tegnap Asbóth János t. képviselőtársam tette, kinek egész beszéde fonalán csak két körülmény volt, a mely nekem nagyon feltűnt. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik az, hogy miként jutott ő ezen leleplezések tudomására, melyek, ha léteztek, kétségkívül kellett, hogy hivatalos titkot képezzenek, (Úgy van! a jobboldalon.) másrészt pedig fennakadtam azon, hogy miképen jutott épen t. képviselőtársam ahhoz, hogy itt szigorú bíróként felállva, szemére vesse az igen t. cultusminister úrnak, hogy saját rainisteriumának hivatalos actáit adatokként adta elő, holott róla köztudomású dolog, hogy a múltban, mint a honvédelmi ministerium egyik főtisztviselője, szintén sensatiós leleplezéseket tett. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Legyen szabad nyíltan kimondanom, hogy én még ma is helyeslem az 1868 : Lili. tez. álláspontját, s a törvényczikket igazságosnak és jónak tartom. (Élénk helyeslés jobb felől.) Teljes mértékben tudom méltányolni azon férfiak bölcseségét, kik annak idején e törvényczikket megalkották; megalkották úgy, hogy nem adták meg a szülőknek a jogot arra, hogy gyermekeik vallása fölött szabadon rendelkezzenek. Tették pedig ezt azért, — a mint ezt igen szépen kifejtette tegnap gr. Andrássy Tivadar képviselőtársam, — mert eleve is ki akarták zárni a család belső köréből az arra nem hivatott egyének befolyásának érvényesíthetését; (Helyeslés jobb felől.) mert nem látták jónak a születendő gyermekek vallását a szülők közt már eleve versengés tárgyává tenni, és mert védték a gyöngébbet, a magyar nemzet veleszületett lovagiasságánál fogva, s biztosítani akarták a vallásos nő részére azt a vigaszt, hogy leányát saját vallásában, saját képmására neveltethesse. (Helyeslés jobb felől.) A mint a t. cultusminister úr adatokkal kimutatta és kifejtette, e törvényezikk százados vallási villongásnak és súrlódásnak volt eredménye; vívmánynak tekintették azt annak idején hazánk nem kath. felekezetei, vívmánynak tekintik ma is. A törvényezikkbea megnyugodott akkor a közvélemény, elfogadta annak állás pontját hitelvi aggodalom nélkül a kath. egyház, mert hiszen vezérférfiai kétségtelenül részesek voltak annak megalkotásában. (Úgy van! jobb felől.) Akkoriban ez volt az első stádium. Azután következett egy negyedszázad, a melynek végső éveiben mindinkább szaporodtak az egyes esetek, midőn egyes lelkészek a törvény rendelkezésének meg nem feleltek. Ezen állapotnak véget vetendő, adta ki a t. cultusminister úr az ismeretes rendeletet, a melyről határozottan állíthatjuk most azon adatok alapján, melyeket a t. minister úr a múltkor előterjesztett, hogy mindent feltehetett, csak azt nem, hogy hitelvi akadályokkal fog találkozni. (Úgy van! jobb felől.) Mikor a rendelet megjelent, akkor mintegy varázsütésre keletkeztek az aggályok, a melyek áthághatlan akadályát képezték annak, hogy a katholikus lelkészek a törvény követelményének megfelelhessenek. Országos agitatio indult meg a rendelet visszavonása, sőt az 1868:LIII. tcz. 12. §-ának megváltoztatása érdekében azon jelszó alatt, hogy adassék meg a szülőknek azon természetes joguk, hogy gyermekének vallása felett szabadon rendelkezzenek. Most a dolog második stádiumaként nagyobb arányokat öltő országos agitatioval állunk szemben, a melyeknek bár túlságos fontosságot nem tulajdonítunk, de azért azzal mégis foglalkoznunk kell. Nézzük, melyek az útjai a kibontakozásnak, a melyek a kormány előtt állanak: (Halljuk! Halljuk!) vagy visszavonja a rendeletet, és megváltoztatja az 1868: LIII. tcz. 12. §-át, tehát a kérdést úgy, a hogy most felvettetett a katholikus kívánalmaknak megfelelően katholikus szempontból oldja meg, vagy fentartja mind a kettőt és érvényt szerez nekik, vagy talál olyan módokat és életbeléptetést, olyan intézkedéseket, a melyek azokat a kérdéseket egyszer-mindenkorra gyökeresen, és alaposan megoldják? (Halljuk! Halljuk !) Egy tekintet hazánknak felekezetek szerint összeállított térképére, eleve meg fog győzni bennünket arról, hogy ha az igazi vallásfelekezeti küzdelmeknek alapját nem akarjuk megvetni, s ha arra okot nem akarunk szolgáltatni: a kérdést úgy, a hogy az most felmerült, a hogy az most élére állíttatott, katholikus szempontból, a katholikus kívánalmaknak megfelelően megoldani nem lehet. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) A törvénynek és a rendeletnek kényszer útján való fentartását, a mennyiben a hitelvekre történik hivatkozás, a nélkül, hogy a váratlanul felmerült hitelvi akadályoknak jogosultságát el-
