Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.

Ülésnapok - 1892-159

[,8 159. országos ülés 1898. február 17-én, pénteken. vád alatt állott, a melyet én voltam szerencsés ellenében emelni, hogy az 1869. IV. tcz. 5. §-a ellenére Budapesten alkalmazott törvényszéki bírák és albírák fizetését, fizetését mondom, — erre fektetem a snlyt, — leszállította, illetőleg hozzájárult ahhoz, hogy az leszállíttassék. Most tetézem ezt a vádat azzal, hogy a t. ministerelnök úrnak tegnapi szellemi elucubratioja még arról is meggyőzött engem, a mi iránt különben eleinte sem volt kétségem, hogy jövőre a Budapesten kinevezett és alkalmazott bírák kevesebb nyugdíjt fognak kapni, mint a mennyit eddig kaptak ; mert hiszen épen ezt ő magyarázta meg. Már most, t. ház, a t. igazságügyminister xxr volt olyan kegyes azon érvelésemmel szemben, melyet, mondom ezen 1869. IV. tez. 5. §-ának megsértésére nézve emeltem, és a melyet a budapesti bírák és ügyészek, alügyés^ek és albírák kérelmével támogattam, azt mondani, hogy ez ténybelileg valótlan, és liogy ezt a vádat könnyelműen emeltem. A t. minister úr ugyanis azzal tetszeleg magának, hogy a pápai csalhatatlanságnak erejével, — pedig tudom, hogy nem követője ennek a dogmának, — felállítja a tantételt, és azt mondja, hogy egyetlen kinevezett bíró fizetése sem szállíttatott le egy krajczárral sem, és ezen igazságügyministeri enuntiatio után levonja azután a consequeutiát, hogyan lehet ilyen vádat könnyelműen emelni. Már most ennek a dolognak részleteibe bocsátkozva nézzük meg, hogy igaz e az a dolog vagy sem. Ha arra a meggyőződésre jutnék, hogy az én álláspontom nem igaz, ténybelileg valótlan, úgy a parlament, mint a minister úr előtt személyes tisztelet okából kötelességemnek tartanám ezt a legnagyobb készséggel rectificálni és revocálni. A t. minister úrtól ilyen sz. ágostoni eonfessiót természetesen nem kívánok, és^nem bánom, hogy így legjobb meggyő• ződése ellenére tovább is megmarad azon az álláspontján, hogy neki igazsága van. Már most vitassuk meg ezt a törvényjavaslatot. Méltóztassanak mindjárt ennek a törvényjavaslat 1. §-át megnézni. A törvény első szakasza miféle elvi dúpositiót mond ki? Azt mondja, hogy »az L, II., III. és IV. rangosztályba sorozott állami tisztviselők illetményeinek eddigi mérve a jelen törvény által nem érintetik, míg a többi rangosztályba, sorozott állami tisztviselők fizetésének, valamint lakpénzének raugosztályaik szerint megállapított mérvét a jelen törvény kiegészítő részét képező B) kimutatás tünteti fel.« Tehát ki van mondva az az általános elv,, hogy az I., II., Hl. és IV. rangosztályban ezen javaslat nem engedi meg a fizetések mérvének érintését, de azokon felül világosan és kifejezetten megengedi. Miután pedig a bírák, ügyészek és alügyészek, kikről ón beszéltem, a VIII. és IX. rangosztályba voltak sorozva, s ezentúl is valószínűleg ezen osztályokba Boroztatnak, már a törvény első szakaszában meg van engedve, bogy fizetésüknek mérve leszállíttassék, illetőleg, bogy leszállítható legyen. Ez fundamentális princípium. Mielőtt a tételnek magának bebizonyításához fognék, fel kell, hogy olvassam az 1869: IV. tcz. 5. §-ának intézkedését. így szól ez: »A bírák fizetése az állami költségvetésbe vétetik fel, és kinevezett bírónak megállapított fizetése le nem szállítható.« Tehát, t. ház, a kinevezett bírónak fizetése le nem szállítható. Ez garantialis törvény. Megengedi a törvény a kinevezendő bíróval szemben az új fizetés megállapítását, de a már kinevezett bírónak törvényszerint megállapított fizetését, — tiltó törvény mondja, — leszállítani nem szabad. Már most mit mond az 1871 : XXXII. tcz. 8. §-a? Azt mondja: »Az első folyamodása törvényszékek, ügyészségek és járásbíróságok személyzetének járandóságai következőleg állapíttatnak meg. Fizetések Budapesten: Ülnök 2000 frt, 400 frt lakbér; járásbíró 2000 ín, 400 frt lakbér; aljárásbíró 1500 frt fizetés, 300 frt lakbér. Ugyanígy megy az ügyészeknél ós az alügyészeknél is a megfelelő skála. De, t. ház, ami felett én vitatkozom, hogy félreértés szavaimban ne legyen, az nem azon állítás, — és azt hiszem, a minister úr is nagyon jól megértette, hogy én nem a materialis, a számszerű eredményt, az összilletmény szempontjából difficultáltam ; ezt nem tettem, hanem azt mondtam, hogy a t. minister úr a törvény tiltó intézkedése daczára is beleegyezett abba, hogy a fizetések leszállíttassanak, mire pedig most már, midőn önök a rangosztályt el fogják ejteni, absolute semmi szükség nincs. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Miként áll a tény, t. ház? Ugy, hogy ezen javaslat szerint, — erre feleljen a minister úr, igaz-e, — annak a bírónak, a kinek Budapesten a törvény 2000 frt fizetést állapított meg, ezen javaslat szerint fizetése 1600 frt lesz. Hogy ezt az ember megértse, hogy így van, ahhoz semmi egyéb nem szükséges, csak Ádám Riesenek azon ősi tudomáuya, hogy 1600 kevesebb mint 2000. Én feltételezem az igazságügyi kormányzatról, hogy rendelkezik anynyi mathematicai tudománynyal, hogy ezt megértse. (Derültség a szélsőbalon.) Ha mégis nem így van, akkor ez a csökönyösségnek oly foka, melyet a magam részéről még csak menteni sem tudok. De méltóztassék megengedni, hogy milyen gyönyörűségesen bevallja maga a t. igazságügyminister úr, hogy ez így van, csakhogy nem