Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.
Ülésnapok - 1892-173
430 198. orsíágos ülés 18t)8. mirftzins 6-&u. hétfőn. tudni fogja, hogy nekünk egy ölésszakunk van, mely kiterjed télre is, nyárra is, tehát azt, ha tetszik, lehet nevezni télinek, ha tetszik nyárinak. (Élénk derühség és zaj a bal- én szélsőbalon.) Ne játszunk a szavakkal; én azt helyeztem kilátásba, hogy az anyakönyvi javaslatot beterjesztjük ezen ülésszakban, még pedig annak nem azon részében, mely az őszre fog kinyúlni, hanem azon részében, mely addig férjed, mielőtt a nyári szünetekre távoznánk. Ez oly igéret, mely, azt hiszem, szorosan precisirozva és határozva van (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Meszlény Lajos: Téli polgári házasság, nyári polgári házasság! (Derültséga szélsőbalon.) Wekerle Sándor ministerelnök és pénzÖgyminister: Még egy pár ilyen sajátszerű elvet hangoztatott a t. képviselő úr, melyet nem hagyhatok észrevétel nélkül. így pl. azt a szemrehányást tette, hogy az egyházpolitikai kérdést felvetettük. Azt a tételt állítom fel, hogy ő ily kérdéseket csak akkor merne felvetni, ha minden irányadó tényező előleges támogatásáról biztosítva volna. Gr. Apponyi Albert: Meg is magyarázta. ! Wekerle Sándor ministerelnök és pónzÜgyminister : Engedelmet kérek, ezí megmagyarázni nem lehet, (Zaj bal felől.) s azután ebből még kevésbbé lehet azt a contsequentiát levonni, hogy valaki a hatalmi érdekek megóvásából akarjon másnak leczkét adni. A t, képviselő úr, megengedem, megint öntudatlanul, v,igy elfeledve valamit, oly tételeket állított fel, a melyek mellett a világon mindent vitathat, csak nekünk préd kácziót nem tarthat abból, hogy hatalmi érdekek által vezéreltetünk. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Ezt a tételt azzal is kiegészítette, hogyan oldaná ő meg az egyházpolitikát. Először a nyugalmat állítaná helyre. (Mozgás bal felől) Megtenne oly intézkedéseket, hogy nyugalom legyen. Mit tesz ez? (Derültség a jobboldalon. Felkiáltások bal felöl: Önöknek minden nevetséges!) Levenni a napirendről az egyházpolitikát, s mikoi nyugalom lenne, várna oly nyugalmas, kedvező időpontot, a mikor azután megkisérlené .... Horánszky Nándor: Én sohasem játszom a szavakkal! Wekerle Sándor ministerelnök és pénzÜgyminister: Azt látom, hogy nem tetszik játszani, mert ily játék mellett, el lehet a partit veszteni. (Élénk derültség a jobboldalon.) Én csak annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy tegyük fel, hogy egy kormányt csakugyan az a szempont vezérelne, a melyikkel a t. képviselő úr minket vádol, hogy mi hatalmi érdekeket, pártérdekeket képviselünk, (Felkiáltásoka szélső baloldalon: Úgyis van!) hogy örökké itt akarunk maradni. (Félkiáltások a szélsőhalon: Csak a míg lehet!) Polónyi Géza: Az emberi élet legvégsőbb határáig! (Derültség a bal és szélső 'baloldalon.) Wekerle Sándor ministerelnök és pénzíígyminister I Ha egy kormánynak ily intentioi lennének, mit kellene annak tenni? Nem elvek alapján megindulni, (Felkiáltások a szélsőbalon: Most sem tem! Nagy zaj.) nem azt mondani, ily ígéreteket teszek, a melyeket megvalósítani nem tudok, én azt hiszem, megvalósítom, de a t. képviselő úr mondta, ho e y nem tudom megvalósítani. Szalay Imre: Én sem hiszem! Wekerle Sándor ministerelnök és pénzÜgyininíster: Ha nem tudom megvalósítani, akkor bukom ezekkel az elvekkel, (Igaz! Úgy van ! a jobboldalon.) akkor bukom ; de nem akarok az emberi kor legvégső határáig itt maradni, mert ha azok az elvek csakugyan valósíthat lanok, igen rövid ideig maradok itt. Polónyi Géza: Helyes! Wekerle Sándor ministerelnök ós pénzügyminister: De.tegyük fel, hogy minket nem ily iutentiok vezetnének, hol nagy elvek szolgálatába szegődünk, melyeket politikailag megvalósítani nemcsak meg van engedve, de kötelesség, vagy ha azokat megvalósítani nem tudjuk, azokkal bukunk, hanem ha mi azt akarnók, hogy mindig a hutáimon maradjunk, akkor mit kell tennünk? Először is minden tényezőt előzetesen biztosítani, hogy pártoljon bennünket, mert akkor igen hosszú ideig megmaradhatunk e helyen. (Derültség jobb felöl.) Minden tényezőt biztosítani, és csak oly elveket felvetni, nem a melyeket szükségeseknek tartunk, nem a melyeket a közérdek szüksége előtérbe tol, talán nem is azokat, a melyek a mi meggyőződésünk, hanem a melyekre vonatkozólag minden tényező előzetes támogatása biztosítva van, akkor itt collisioba nem keveredhetünk. Ugyanily támadásoknak leszünk ugyan kitéve, mint a milyenekben a t. képviselő úr ma részesített bennünket, de igen hosszú életűek lehetünk. (Derültség jobb felől.) Az egyházpolitikai téren is kimondhatatlan hoszszú időre biztosíthatnék a mi életünket, mert az első nyugalom helyreállítása végett levennők a napirendről ezt a prograramot, elodáznék azt valahogy, várván egy nyugodalmas állapotot, melyről meg se lehet mondani, hogy mikor áll be, és azt mondhatnók, hogy majd megoldjuk ezt az egyházpolitikai prograramot akkor, amikor csakugyan nyugalmas állapotok lesznek. Ez, t. képviselőház, nem nagy elveknek a szolgálata, hanem nagy elveknek a compro.uittálása lenne. (Zajos helyeslés jobb felől.) És a ki olyan tételeket állit oda, az, megengedem, hogy védheti magát azzal, hogy feledékenységből nem is így kihegyeíve akarta odaállítani a tételeket, de azt az egyet megkívánom tőle, hogy a hatalmi vá-